Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2013. június 21., péntek
Vegyes vacsoratányér
Bölcs
"Egy eseménynek addig van létjogosultsága az emlékeidben, míg le nem vonod a tanulságot belőle. Amíg meg nem fejted a "Miért történt ez velem?" titkát. Utána már nincs szükség rá. Polcra kell tenni, mint egy elolvasott könyvet, és többé nem kell foglalkozni vele."
Müller Péter
Motiváció
"Igen, vannak nehezebb napok. Van, amikor úgy érzed, hogy egyszerűen nem megy tovább, és abba akarod hagyni az egészet ott, ahol most állsz. De ne tedd. Ilyenkor már a célegyenesben vagy, és az élet tesztel, hogy vajon mit csinálsz: feladod vagy tovább mész. Hiszel az egódnak vagy bízol magadban. Bízz magadban. Egyébként is: hiába mondanád bárkinek, senki sem értené meg. Senki sem tudna segíteni, csak te magadnak."
(Oravecz Nóra)

2013. június 20., csütörtök
Gyors spenótfőzelék
- A fagyasztott spenótot lábosba tettem.
- Leöntöttem annyi tejjel, hogy félig ellepje. (Kivételesen szójatejet használtam, amit még soha életemben. De a tehéntejet nem fogyasztom már 2 hónapja, és nem volt se kókusztej, se mandulatej a boltban. Így ez most egy kivételes alkalom. Ha otthon készíteném, kókusztejet használnék.)
- Megsóztam.
- Addig főztem (nagyon hamar megy), amíg a spenót felolvadt és átmelegedett.
- Hozzáütöttem egy tojást, kevergettem addig, amíg a toji szilárd lett.
- Sajttal és sült csirkével tálaltam.
90/74. Napi menü
Gyümölcssaláta
Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek az ételekkel túl sokat bíbelődni. Legyen egyszerű és nagyszerű, gyors, ne legyen sok mosogatnivaló, de mindezek ellenére legyen finom is.
Ez egy (súlyzós) edzés utáni reggeli. Pikk-pakk kész, és valami mennyei :)
- Fél banán falatokra darabolva,
- 1 kiwi szintén falatokra darabolva,
- pár szem goji bogyó,
- kevéske kókuszreszelékkel megszórva.
(Számolóknak: 212 kcal, 2g F, 51g CH, 1g zsír)
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.
Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
Tapasztalatok 1 hónap tejmentes táplálkozás után itt.
Címkék:
90 nap,
banán,
cukormentes,
edzés után,
gluténmentes,
goji,
gyümölcssaláta,
kiwi,
kókusz,
lisztmentes,
paleo,
recept,
reggeli,
saláta,
tejmentes
90/74. Edzés

bemelegítés
fekve nyomás rúddal 2x 10
döntött törzsű evezés rúddal 2 x10
oldalemelés kézi súlyzóval 2x 10
guggolás rúddal 2x 20
kitörés előre kézi s. 2 x10
könyökhajlítás állva kézi s. 2x 10
könyöknyújtás állva kézi s. 2x 10
törzshajlítás oldalra kézi s. 2x 10
nyújtás
Bhaaa, csak kicsit emeltem a súlyokon, és már sokkal keményebb volt az egész.
De nagyon jólesett :)
Motiváció
Tegnap pihenőnap volt. Jól is esett.
Itt (Ausztriában) is istentelen meleg van napok óta, tegnap egyszerűen már ki sem lehetett mozdulni, E . 85 éves, délelőtt még kint voltunk kicsit a kertben, de délutánra teljesen eluralkodott a hőség, így sétálni sem voltunk.
Tavaly nyáron a legnagyobb hőségben nyomtam le az Asylumot napi két edzéssel két hét alatt, azt hiszem, most nem lennék képes rá. Nyitva itt fent a lakosztályomban szó szerint minden ajtó és ablak, most még hűvös van, de brutál meleget mondanak még mára és holnapra is, így az egyedüli esély az edzésre most van.
Menj is, te boszi, ne ábrándozz itt! Egy óra múlva már meg is van!

2013. június 19., szerda
Nagy ketogén fa és boszifejsze 4. nap
Ebéd:
És most jön az, amikor közbeszólnak a körülmények.
Nagyon szerettem volna most legalább két hétig végigcsinálni a ketot, de közbejött néhány -külső- dolog, ami miatt nem tudom teljes mértékben holnaptól jól csinálni, így most egyelőre ennyi volt. Nem részletezem az okokat, mert nincs értelme. Nem történt katasztrófa, és ha legközelebb belevágok, alaposan felkészülök. És addig is tudok még hozzáolvasni, tanulni a dologgal kapcsolatban :)
Folyadék: 2 liter.
Mozgás: edzés pihenőnap, kert locsolás reggel és este. (Ma sétálni sem voltunk a hőség miatt.)
Tojás saláta
Két főtt tojást falatnyira daraboltam.
Szósz:
- 1 ek Cocom*s
- csöpp majonéz
- csöpp mustár
- só
- bors
- annyi víz, hogy elég sűrű maradjon, de rá lehessen csorgatni a tojásra.
Gyors ebéd
Így tényleg villámgyors ebéd volt, hogy tegnap 2 adag currys csirkét készítettem. Csak előkaptam a hűtőből, serpenyőbe tettem, mellé a szalonnát és a tojást, pikk-pakk feldaraboltam egy maréknyi uborkát, 2 falat salátát tettem mellé. Közben megmelegedett a hús, megsült a szalonna és a tojás. A salátára tökmagolajat öntöttem és megszórtam lenmaggal és szezámmaggal.
698 kcal, 54g F, 2g CH, 51g zsír
A ketogén étrendről itt írtam.
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.
Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
2013. június 18., kedd
Nagy ketogén fa és boszifejsze 1-3. nap
1. nap itt.
2. nap itt.
3. nap
Reggeli súly: 60 kg
Edzés: súlyzós (itt)
Étek:
Reggeli: keto burger

Ebéd: currys csirke, bacon, brokkoli

Uzsonna: 2 ek tökmagolaj
Vacsora: kakaó palacsinta, csokikrém
2. nap itt.
3. nap
Reggeli súly: 60 kg
Edzés: súlyzós (itt)
Étek:
Reggeli: keto burger
Ebéd: currys csirke, bacon, brokkoli
Uzsonna: 2 ek tökmagolaj
Vacsora: kakaó palacsinta, csokikrém
Folyadék: 2 liter
Közérzet: remek.
Mellékhatás: -
A ketogén étrendről itt.
Ötzi sztori 19: Elm utca
Vannak dolgok az életben, amiket -valljuk be- nem árt betartani. Ilyen például, hogy a munka az munka, nem barátság.
Délután nagyon meleg volt. Az asztalnál ültünk az elsötétített, hűvös konyhában. Csend volt, én éppen olvastam, E. elmélyedt a reklám újságok rejtelmeiben. Majd eszébe jutott, hogy meg kell beszéljük a heti ebédtervet. Letettem a könyvet, ittam egy kortyot a paleo-limomból, amikor is elkezdődött.
- Mit iszol?
- Limonádét.
- Már megint vizet iszol! Tessék kólát inni vagy narancslevet! A víz káros.
(Mosolyogtam.)
- Akkor holnap Leberkäs-t eszünk.
- Rendben.
- De te is megeszed!
- Köszönöm, E., ma készítettem magamnak húst, holnap megeszem a maradékát, ahogy délben már említettem.
- (Az asztalra csap.) Akkor az uborkát is edd meg, a felét már úgyis megetted!
- E., az uborkából neked is készült saláta. Köszönöm, kedves vagy, de hadd döntsem el, mit szeretnék enni.
- Hogyan??
- (Mosolyogva, kedvesen, nyugodtan.) Bármit megfőzök neked, amit csak szeretnél, de, kérlek, hadd ne kelljen minden nap minden egyes falat ételnél és minden egyes korty italnál végighallgatnom, hogy szerinted ez miért jó és miért nem, vagy hogy mit kellene helyette ennem/innom, zavar. (Persze mindezt a fél éves ittlétem alatt már minden egyes nap, sőt naponta többször is átbeszéltük.)
- Tessééék???
- Nagyon szívesen főzök neked bármit, és eddig sem szóltam egy szót sem, hogy mi a véleményem az ételeidről, szeretném, ha nekem sem kellene egész nap tőled ezt hallgatnom. (Utánanéztem a betegek jogainak: nincs joga E-nek turkálni a tányéromban.)
- (Levegő után kapkodva.) De hát... Velem még soha senki nem beszélt így! Idős vagyok! ... És súlyos beteg!!!
- Ne haragudj, nem akartalak se megbántani, se felizgatni.
- De ... Hát ... Hogy velem ... Ilyen hangon ... Tudod, miért vagy ilyen mogorva?! Tulajdonképpen sajnállak is érte. Azért vagy ilyen, mert nincs pasid és senki nem szeret!!!
Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, és éreztem, hogy kábé 1 percem van és a könnyeimet nem tudom visszatartani, így ittam egy kortyot a paleo-limomból, és mosolyogva csak annyit mondtam:
- Rögtön jövök.
Felszaladtam a szobámba, és...
És itt felébredtem...

Ez az ebéd fél óra altt készen volt. Úgy, hogy közben E-nek más készült. A husiból dupla adagot készítettem, a maradék húst is kókuszzsíron átsütöttem, kis vízzel-sóval előfőztem, hogy ha használnom kell, pikk-pakk meglegyen a kaja.
Currys csirke:
A csirkét (200g, 2 adagra) apró darabokra vágtam.
A csodaserpenyőmben kókuszzsírt melegítettem.
Erre dobtam a csirkefalatokat.
Fehéredésig, nagy lángon sütöttem mindkét oldalán.
Felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje a húst.
Megsóztam.
Amikor éppen egy kevéske víz/lé maradt a hús alatt, megszórtam natúr curry fűszerkeverékkel.
Kicsit átforgattam.
Lelocsoltam kevéske Cocom*s-szal sűrítés gyanánt.
Csodaszép sárga színt kapott.
Nem lesz olyan sűrű, mint a főzőtejszínes sűrítéssel, de nem is baj.
Sült szalonnával (65g) és maréknyi főtt brokkolival (50g) tálaltam.
Az ízek összhatása egyszerűen mennyei :)))
527 kcal, 49g F, 3g CH, 34g zsír
A ketogén étrendről itt.
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
Címkék:
90 nap,
bacon,
brokkoli,
curry,
currys csirke,
csirke,
ebéd,
ketogén,
paleo,
recept,
szalonna,
vacsora
Keto-burger
351 kcal, 25 g F, 2 g CH, 26 g zsír
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.
Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
2013/25. heti menü (Ketogén étrend)
Nem táblázatos, nem pontosan előre megtervezett az eheti étrend.

kép
A ketogén étrendről elég sok anyagot találni az interneten, én is alaposan utánanéztem, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent tudok róla, de folyamatosan kutatok, tanulok. Annyira érdekel ez az étrend, hogy muszáj kipróbálnom.
A ketogén étrend gyakorlatilag a paleo hard. Egy vizsgálat résztvevői "naponta maximum20 gramm szénhidrátot
fogyaszthattak. Étrendjükben korlátlanul fogyaszthattak húst, halat és tojást, napi kb. 12 dkg
sajtot, 2 csészényi (500 ml űrtartalom) salátát, és egy csészényi alacsony
szénhidráttartalmú zöldséget. A kalória bevitelt nem limitálták, a résztvevők
jóllakásig ehettek. A testmozgás nem volt a program része. Az étrend betartását
úgy ellenőrizték, hogy rendszeresen mérték a vizeletben jelenlévő ketontestek
mennyiségét. Táplálék kiegészítőket is kaptak (multivitamin, esszenciális
zsírsav, króm) és naponta fogyasztottak erőlevest. " (forrás)
Már a paleo étrendnél megtapasztaltam, hogy nagyon jó kevesebb szénhidrátot enni. Hogy minél több a szénhidrát az étrendemben, annál éhesebb vagyok. A ketogén étrendben maximum 20-30 g szénhidrátot szabad bevinni (a biokémiai háttérről pl. itt), tegnap nekem 6 % volt, és teljesen tele voltam, egyáltalán nem voltam éhes.
Vezetni fogom napi szinten az étrendemet, a súlyomat, írok a közérzetemről, a változásokról.
És most irány a konyha, készül reggelire a boszi féle keto-burger :)

kép
A ketogén étrendről elég sok anyagot találni az interneten, én is alaposan utánanéztem, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent tudok róla, de folyamatosan kutatok, tanulok. Annyira érdekel ez az étrend, hogy muszáj kipróbálnom.
A ketogén étrend gyakorlatilag a paleo hard. Egy vizsgálat résztvevői "naponta maximum
Már a paleo étrendnél megtapasztaltam, hogy nagyon jó kevesebb szénhidrátot enni. Hogy minél több a szénhidrát az étrendemben, annál éhesebb vagyok. A ketogén étrendben maximum 20-30 g szénhidrátot szabad bevinni (a biokémiai háttérről pl. itt), tegnap nekem 6 % volt, és teljesen tele voltam, egyáltalán nem voltam éhes.
Vezetni fogom napi szinten az étrendemet, a súlyomat, írok a közérzetemről, a változásokról.
És most irány a konyha, készül reggelire a boszi féle keto-burger :)
Edzés 90/72.

- bemelegites
- fekvenyomas kezi sulyzoval 2x 12
- tarogatas kezi sulyzoval 2x 12
- mellhez huzas 2x 12
- „jo reggelt” gyakorlat 2 x12
- terdhajlitas 2x 12
- melltől tolas ruddal 2 x12
- dontott torzsű oldalemeles ulve kezi sullyal 2x 12
- haspres 3x 20
- torzshajlitas oldalra kezi sulyzoval 2x 12
- nyujtas
Nem tűnik soknak, mégis izzadtam és elfáradtam rendesen.
A szériák között már csak 25 mp pihenő volt, a gyakorlatok között még maradt a 60 mp pihenő.
De nagyon jólesett, és örülök, hogy ma is megcsináltam :)
Motiváció
2013. június 17., hétfő
Nagy ketogén fa és boszifejsze 1-2. nap
1. nap itt.
2. nap
Reggeli súly: 60 kg
Edzés: taposás (itt)
Étek:
Reggeli: kávé, lenmag kenyér pirítós, vitaminok (multi, halolaj, C, D, B komplex)
Ebéd: tonhal saláta (1 tonhal konzerv, kevés saláta, tökmagolaj, 2 főtt tojás
Uzsonna: a vacsira előkészített sonka fele.
Vacsora: 90 g sült sonkakocka, 1 tükörtojás, csokikrém.
Folyadék: 2 liter
Közérzet: rendben.
Mellékhatás: annyira tele lettem az uzsival, hogy vacsorakor egyáltalán nem voltam éhes. De azért persze ettem. A zsír iszonyatosan telít...
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.
Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
2. nap
Reggeli súly: 60 kg
Edzés: taposás (itt)
Étek:
Reggeli: kávé, lenmag kenyér pirítós, vitaminok (multi, halolaj, C, D, B komplex)
Ebéd: tonhal saláta (1 tonhal konzerv, kevés saláta, tökmagolaj, 2 főtt tojás
Uzsonna: a vacsira előkészített sonka fele.
Vacsora: 90 g sült sonkakocka, 1 tükörtojás, csokikrém.
Folyadék: 2 liter
Közérzet: rendben.
Mellékhatás: annyira tele lettem az uzsival, hogy vacsorakor egyáltalán nem voltam éhes. De azért persze ettem. A zsír iszonyatosan telít...
Paleo reggelik itt.
Paleo snack itt.
Paleo ebédek itt.
Paleo vacsorák itt.
Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
Heti könyv
Attila Hildmann 30 napos terve.
Hús és tojás nélkül.
Változatos receptekkel, csodaszép képekkel.
Érdekes volt elolvasni, lehet ötleteket meríteni étkezésekhez, és mindenképpen nagyon motiváló írás kezdőknek, újrakezdőknek, változtatni akaróknak.
Nagy ketogén fa és boszifejsze 1. nap
1. nap:
Reggeli súly: 59.9
Edzés: súlyzós
Étek:
Reggeli: kávé, lenmag kenyér pirítós, vitaminok (multi, halolaj, C, D, B komplex)
Reggeli súly: 59.9
Edzés: súlyzós
Étek:
Reggeli: kávé, lenmag kenyér pirítós, vitaminok (multi, halolaj, C, D, B komplex)
Ebéd: zöldség krémleves, két lágy tojás, saláta (vöröshagyma, paprika, paradicsom, sárgarépa, kínai kel, fehér balzsamecet, só, tökmag olaj).
Vacsora: sonka, sajt, paprika.
Mellékhatás: -
Közérzet: minden oké.
Folyadék: minimum 2 liter paleo-limo.
90/70. Motiváció, edzés
Motiváció:
( 5 kör)
( 5 kör)
3. Nyújtás
Heti edzésterv itt.

Ma nem aludtam volna szívesen tovább, mert pihenten ébredtem fél 6-kor. Viszont szívesebben nézelődnék a neten, vagy olvasnám tovább a könyvet, amit tegnap kezdtem el. Viszont az edzés nem tart sokáig, ráadásul szeretem is csinálni, csak ugye elkezdeni nehéz néha. De ez az egy óra (még annyi sem) tényleg csak 4 %-a a napomnak, így aztán nincs kifogás. :)
Edzés:

1. Bemelegítés
2.
- taposás zárt 30 mp
- helyben járás 30 mp
- taposás terpesz 30 mp
- sarokhúzás terpesz 30 mp
- taposás zárt 45 mp
- helyben járás 15 mp
- taposás terpesz 45 mp
- sarokhúzás terpesz 15 mp
3. Nyújtás
Heti edzésterv itt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)