2020. május 4., hétfő

2020/18. heti összefoglaló

Két napra főztem.


Folytatódott a digi suli.





Voltak vicces pillanatok is, pl. amikor K. véletlenül megnyomott valamit és beszülinapozódott.


Nem sokat voltam kint a héten, de ha tehettem, mentem.




Heti: 30km, idei eddigi összes: 890km.



Napi szinten csinálom a gyógytornákat és sokat nyújtok. Teljesen kikészít a panelban lét, az állandó monitor és telefon használattól rengeteget romlott a szemem, és totálisan kikészült a nyakam-vállam egészen a lapockáim alsó vonaláig. Szombaton már nem bírtam el a fejemet, este kezdődött a csendben vonyító sírás a fájdalomtól, így bevettem rá gyógyszert...

Kisebb-nagyobb megingásokkal egészen jól viseltem ezt a kialakult helyzetet. De szombatra minden apróság hirtelen összeadódott és aznapra elvesztettem a csatát. Addig ki-kihúztam magam a lefelé irányuló hangulatfoszlányokból, de szombaton már reggel süllyedni kezdett a hajó. És minél inkább igyekeztem befoltozni a lyukat, annál erősebben ömlött befelé a víz. Ismerem magam, tudom: ilyenkor kell azt a taktikát választanom, hogy nem ragadok benne a hajóban, hanem kiszállok. Egyszerűen belevetem magam a vízbe, hagyom a hajót, én pedig úszok. 

Úszás közben betámadott a mensi is. Vasárnap délben már nem tudtam: az úszástól vagyok-e hulla fáradt, a vállfájdalomtól, vagy attól, hogy a mensi most is gőzerővel támadt. Végigkínlódtam a vasárnap délutánt, a gyógyszer csak nagyon kicsit és nagyon rövid ideig hatott. Leginkább fetrengtem az ágyban, csak részletekben bóbiskoltam. Hajnali 2-kor bevettem egy újabb gyógyszert, ettől el tudtam aludni 5-ig. Mosott rongyként kezdem ma (hétfő) a digi sulit...


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt


Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha