2016. április 7., csütörtök

Csütörtök: mozgás, étek, lélek


Mozgás: 
A reggeli átmozgató kar-váll súlyzós után röpke levezető kocogás. Az is lazán. Kezdem érezni a lábaimban az idén lefutott 399 km-t. 

Étek: 
R: 1 vajas-paprikás-sós kenyér, 1 "csak úgy" muffin, kato kávé
E: bableves, kis tiramisu
V: sült csirke, saláta, marék mogyoró
(Semmi kedvem nem volt húst enni vacsorára, de anyu tegnap becsomagolta a maradékot, volt, ettem, ami van.)

Lélek:
Nem hoztam volna fel a témát, de sokan kérdezitek, milyen konkrét módszerrel/gyakorlattal élek a mindennapok folyamán, amik segítenek a belső munkában. 
Az egyik ilyen a hála. Nem érdekel, divat-e, nem foglalkozom azzal, hogy sokan hókuszpókusznak tartják, mert nálam működik. Visszaadja a belső nyugalmamat nehéz helyzetekben, és ez nekem nagyon fontos. Mert így nem megyek bele az egom által kivetített háttérérzelmekbe fölöslegesen, amik félelmet raknak a dolgok mögé, teljesen értelmetlenül.
Nagyon régóta minden este, ha aludni megyek és már lekapcsoltam a villanyt, jön a "hálaadás". Eleinte magamban gondoltam végig, miért lehettem aznap hálás. Egy ideje kimondom hangosan is. Sőt nemcsak azt, amiért az adott napon köszönetet mondhatok, hanem azt is, amit másnap szeretnék. A legelején viszonylag sok időt vett igénybe, mert olyan szerencsétlen flótásként gondoltam magamra, akivel soha semmi jó nem történik. Az idő előrehaladtával nem tudom, mennyi ideig tart egy esti köszönöm-lista végigmondása, de folyamatosan tudom sorolni a dolgokat, rengeteg dolog van, amiért nap mint nap hálás lehetek. Sőt már azért is hálás tudok lenni, ha valami "kellemetlen" vagy "rossz", "nehéz" történik, mert hiszem, hogy ezek a dolgok is értem vannak, hogy ha túl leszek rajtuk, idővel kiderül, miért történtek, de az biztos, hogy valamit jeleznek, valamit tanulni fogok belőlük is.
Aludtam már parkolóban az autómban, nem csoda, ha mosolyogva köszönöm meg az ágyat, amiben alhatok, a négy falat, ami körülvesz és biztonságot ad, az ágyneműt, amibe bekuckózhatok.
Volt már üres a hűtőm, emellett üres a pénztárcám is, ha akkor nem kapok nagyon kedves emberektől élelmet... Szóval hálát mondok majd ma este a vacsora-csirkéért is, akkor is, ha nem arra vágytam volna, mert van, akinek magától értetődik, hogy van mit ennie, én már tudom értékelni.
Hálát tudok mondani a sok álláskeresés nem-visszajelzésnek is, mert örülök, hogy nem kerülök kapcsolatba olyan céggel, aki arra sem méltatja az embert, hogy elküldjön egy automatikus "nem nyert" üzenetet.
Amíg régebben állandóan azzal voltam elfoglalva, milyen vastagok a combjaim, mostanában megsimogatom őket és megköszönöm -ahogy az egész testemnek, minden sejtemnek is-, hogy kitartanak mellettem a 2016-ban 2016 km-es futásmániámban (is), hogy már 399 km-t megcsináltak, erősek és egészségesek. 
De napközben is sokszor megköszönök dolgokat, például a kocsimmal is beszélgetek és mindig megköszönöm neki, hogy jól működött, hogy hazaértünk. Vagy például a múltkor leejtettem a telefonomat, neki is megköszöntem, hogy semmi baja nem lett.
Sokszor csak sorolom a hálákat, ez átmegy nem kimondott gondolatba és közben elalszom. Ha éppen megy a húsz féle "rádió adás" a fejemben, akkor elcsavarom a gombokat és csend lesz, de ez már egy másik módszer. Ha érdekel valakit, szívesen leírom egyszer azt a gondolat-lecsendesítő módszert is.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


30 Min Fat Burning Cardio Workout - Bipasha Basu Unleash 'Full Routine' ...


20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt
Kardio kezdőknek (videó) itt
5 days jackknife challenge itt
Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
HIIT cardio : 10 minutes (video) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Total Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó ittStop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
a nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció...

... nem csak futáshoz.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha