Bizony, ez nagyon igaz. Régebben is tudtam, csak foggal-körömmel tiltakoztam a változás ellen. Akkor is, amikor nem voltam jó helyen/helyzetben.
Képes voltam beleragadni minden rosszba, csak azért, mert rettegtem a változástól, akkor meg már a rossz is jó volt, abba kapaszkodtam csukott szemmel, csukott szívvel, csukott aggyal.
Bármit, értsd: BÁRMIT megtettem volna azért, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak. (Csináltam is rengeteg hülyeséget.) Még nem tudtam, hogy a szeretetnek nincs mértékegysége, és hogy a szeretet az a dolog, amihez nem kell megfelelnem. Senkinek. Jó akartam lenni, azt akartam, hogy hibátlan legyek, tökéletes. Pedig ilyen nem létezik. Évtizedekig kergettem egy ábrándot, mindig csak egyre jobb akartam lenni, miközben egyre távolabb kerültem önmagamtól. Dr S. volt az, aki felnyitotta a szemem. Általa fedeztem fel, hogy nem JÓnak, hanem jóL kell lennem. Mert csak így lehetek önmagam. Hiszen vagyok, aki vagyok, és ez így van jól. Nem kell valakivé válnom, hiszen már vagyok valaki. Főleg nem kell mások által kívánt valakivé válnom. Anno olyan mértékben jó akartam lenni, hogy minden más fontosabb volt a saját dolgomnál, mindenki más is fontosabb volt saját magamnál. Olyannyira, hogy négy éve egyszerűen hirtelen teljesen elvesztem, elvesztettem az önmagamhoz kötött fonalat, elvágtam a lényem köldökzsinórját és már csak a fizikai testem létezett, minden más szertefoszlott.
Ilyen állapotból tornáztam, építettem fel magam újra. Folyamatosan keresem a kapcsolatot önmagammal, Istennel/Sorssal/Univerzummal/Forrásenergiával, nevezze mindenki kedve szerint. Hiszek abban, hogy ha jóL vagyok, akkor a világom is jól alakul.
A napokban újraolvastam a blogom nagy részét. Sokat nevettem, volt, hogy potyogtak a könnyeim, de azt vettem észre, hogy kedvelem ezt a csajt, aki a blogot írja. Őszinte, nyitott, fura a humora, de nagyon vicces tud lenni, jó ötletei vannak, néhány egész szép fotót is készített, szereti az életet, pozitív beállítottságú, jókat főz... Néha lassú a felfogása, de céltudatos, kitartó, motiváló, segítőkész. Csinos, lefogyott és tartja a súlyát, sok dolog érdekli... Nemhogy kedvelem, de csodálom és szeretem ezt a csajt. Azt hiszem, felveszem vele a kapcsolatot, mert szívesen lennék a barátnője! 😉 (Néhány éve hallottam egy előadásban, hogy annyira kell(ene) szeretnünk önmagunkat, hogy szinte szerelmesnek kell(ene) lennünk önmagunkba. Akkor ezt hülyeségnek és totális lehetetlenségnek tartottam, ma pedig már értem.)
Korábban önző viselkedésnek tartottam, ha nem mások érdekeit néztem először, hanem a magamét. És képes voltam ragaszkodni a rossz, megalázó szituációkhoz csak azért, hogy ne tűnjek önzőnek. Nem szóltam, nem mozdultam, csak magamban sírtam és rettegtem a holnaptól, és görcsösen még jobb akartam lenni, még inkább szerettem volna megfelelni.
Hogy ki mit gondol rólam, az nem az én gondom. Nem más véleményével kell törődni. Sokat kell még ebben fejlődnöm, de egész jól megy már az élet sok területén, hogy ha valami nem jó, ha valahol nem érzem jól magam, akkor nem ragadok benne az adott helyzetben. Kell hozzá bátorság, kell tenni érte, de sok dolgon igenis lehet (sőt néha kell) változtatni. Egészen egyszerűen azért, hogy jóL érezzem magam a saját bőrömben. Négy éve "dobál" az élet ide-oda, kapom sorra a pofonokat (=leckéket), de azt érzem, hogy mégis a saját utamon vagyok. Vannak "mellélépések", akadnak "vakvágányok", de szerintem ez nem azt jelenti, hogy nem a jó úton, nem a saját utamon járnék.
Most már biztosan tűkön ülsz és azt mondod, jaj, ez a sok rizsa, csak a blabla meg a maszlag, de mi történt?? Mi az a változás?? Hát, kérlek, 2018 az az év, amikor számomra egy hatalmas lecke adódott: megtanulni a türelmet. Türelmesnek lenni, nyugodtan várni, mert sajnos nem mindig működik az azonnali megvalósulás elve. Ami bennem változott, azt leírtam. Ami pedig konkrétan az életemben, arról csak leghamarabb szerdán írhatok. Tudom, hogy addig még várni kell, de azt is tudom, hogy ez most így van jól. 😊
