Kedd és cukik

 "Ha azzal, hogy kiállok magamért, felégetek egy hidat, akkor dobd ide a gyufát." (Molnár Mónika)

Nagyon sokáig (túl sokáig) még a gyufásdobozt sem akartam látni, sőt tudni sem akartam a gyufáról. A lehetőségéről sem. Mert nem ezt láttam, nem úgy szocializálódtam, hogy kérhetek segítséget, vagy hogy odaállok olyan dolog mellé, ami nekem segítség, ami számomra fontos. Mostanában sikerült egy hidat azzal a Timivel felégetnem, aki akkor sem kért segítséget, ha már belepusztult. Hónapok óta volt egy nehézségem. Egy részleges megoldást tudtam rá, de nem mertem szólni. Ma pedig eldöntöttem: nem teszem magam tönkre főleg úgy, hogy van lehetőség a másra. Odaálltam, megkérdeztem, pozitív választ kaptam. Holnaptól megvan a segítség.

Ma egy volt tanítványom szülőjével beszélgettem az egyik sulim udvarán reggel (nagyon örültem neki, sokat töltődtem általa, a kollégák meg is jegyezték, hogy mosolyogva mentem be az épületbe, vele kapcsolatban lesz egy cuki is), szóba került, hogy amikor hazaérek munka után, annyira fáradt vagyok, hogy lefekszem és alszom. Ő mondta, hogy a gyereke sulijában is ezt látja: túlterheltek a gyerekek, a pedagógusok, hogy ez az egész rendszer embertelen, car. Ma is úgy mentem dolgozni, hogy beszélgettem magammal a kocsiban: menj be a fizetésért, a gyerek viselkedése nem téged minősít, maradj nyugodt, ne stresszelj, mert nem éri meg... És beszélgettem a gyerekekkel. Mint mindig. És ma is sok dolog ez alapján letisztult bennem. 

A szanálást-pakolást folytatom mindkét iskolában, ma nem tettem, mert M. írt, hogy hozott nekem ebédet (mára csak reggelit dobozoltam), így siettem haza. Isteni volt a gombaleves, a tökfőzelék pörkölttel.

Megjegyzés: állandóan éhes vagyok. Reggel 3/4 8-kor megettem a körtés zabkásámat, de már 10 perccel utána korgott a gyomrom. Ismerem magam, így dupla zabkását vittem, első szünetben meg is ettem a másik felét (és ez nem "diétás" adag volt). Negyed óra múlva betoltam egy müzliszeletet, mert hangosan korgott a gyomrom... Az ebédre megevett előbb említett menü után még ettem egy nutellás kiflit, de utána is éhes voltam. És mindegy, mit eszem, éhes vagyok. Pedig mostanában sokat eszek.

.......

Cukik.

Ma nagyon kedves visszajelzést kaptam egy volt tanítványom szülőjétől. Hogy minden héten emleget a gyerkőc, szívesen jönne hozzám "korrepetálásra", ami inkább a beszélgetésről, a lelkének az ápolásáról szólna. 

Egy mostanában nehéz gyerekcsapat óráján megint kezdődött a "zsizsgés", amikor megszólal az egyik nebuló: Ezt ne. Megígértük Timi néninek, hogy visszafogjuk magunkat.

Az egyik kicsinek beírtam tegnap egy fekete pontot (úúútálok ilyet csinálni, de néha megteszem). Tőle kértem azt is tegnap, hogy legyen szíves megkeresni azt a X-et, aki azelőtt volt, hogy elmentek telelni a családdal, és visszahozni a suliba. Ma óra elején felállt ez a picike: Elnézést kérek a viselkedésemért, a szemtelenkedésért, a feleselésért, visszahoztam a régi X-et. És tényleg úgy volt, ma kapott is egy krétás dicséretet.

Kis elsős: Timi néni, aaaannyira jó ez a pólód is, nagyon, nagyon, nagyon! 

Napom és cuki(k)

Reggel nyolc. Várom a csapatot.

Fura ének óra, érzem, hogy valami nincs rendben. Oda is megyek, rá is kérdezek, marad a némaság és a szomorú tekintet. Óra végén hárman is a szomorú szmájli alá írják a nevüket, így érezték magukat órán. Újra rákérdezek. És dőlnek a történetek, az érzések, amiknek semmi köze az órához. Indulok kifelé, az egyik gyerkőc (akivel három hónap kellett, hogy úgy-ahogy megtaláljuk a hangot, bár ez nem is olyan sok, volt egy tanítványom, akinek két év (!) kellett, amíg el tudott fogadni, onnan viszont nyert ügyem volt (mindig kivárom ezt az időt, mert előbb-utóbb eljön), szóval jön X:

- Holnap lesz a szülinapom, buli is lesz.

- Jaj, de szuper! Hány éves leszel?

- Kilenc.

- Azti, igazi nagy legény!

- De tudod, mi a rossz?

- Mi?

- Hogy te nem lehetsz ott.

(Hát megöleltem jó szorosan.)

Lyukas óra. Ritka kincs, ilyenkor lehet Krétát írni, készülni, nyomtatni, fénymásolni, tízóraizni, inni, mosdóba menni. A 3. órára is előkészültem: az elsősökkel Sze-ben a konyha-reggeli téma gyakorlásához készítettem nekik egy nyitható hűtőszekrényt, amibe kivételesen bármilyen élelmiszert és konyhai dolgot be lehetett pakolni rajzzal.

(Pöttyöztünk, színeztünk, elmondtuk, új dalt is tanultunk és (sok más mellett) óra végén a kedvenc "bulizós számot" is meghallgattuk - és tényleg diszkó hangulatot tudnak varázsolni, behúzzák a függönyt, L. cipője világít minden lépésnél 😁😂😇-.)

Óra után, amíg gyorsan pakoltam a cuccomat (ilyenkor már órára viszem minden patyerkámat, mert a teremből szaladok az autóba, át kell mennem B-ra) és öltöztem, Y. odajött és csillogó szemmel, fülig érő mosollyal mondta, hogy "A világ legeszlegjobb német tanító nénije vagy!". De ő "szerelmes belém", ahogy én is imádtam az 1.-2.-as tanító nénimet anno.

Szóval inalás B-ra, de most aztán tényleg: szörnyen kellett pisilnem. Az épületben, ahol az elsős órám van, nincs mosdó, időm nincs átmenni a másik szárnyba, így aztán most mindenkit megelőztem (szerencsére volt rá lehetőség, szóltam az Öregnek, hogy most ne packázzaon velem, mert frissen takarított a kocsi, meg amúgy sem szeretnék bele pisi foltot, sőt váltóruhám sincs), rekord idő alatt átértem (csak remélem, hogy nem volt trafi, nem tudtam figyelni) és ha még fél percig tart az út, tényleg bepisilek.

B-on először 1.-2. összevont német. Hát érdekes felállás, haladok velük, de nem a nagy könyv elvei alapján. Nekik vagyok Timcsi néni vagy Timcsíz (Timcheese), de bárhogy hívhatnak, amíg tudok rájuk hatni (nem mindig könnyű). Aztán 3.-4. összevont német. Na, ez mostanában kihívás. A 3. átment kiskamaszba, plusz az egyik gyerkőc nekem kegyettttlenül nagy kihívás. Miután hetek óta nem lehet tőle dolgozni, ma beszéltem vele. Elmondtam, hogy tudom, mi van otthon, bármikor beszélhetünk, de miért engem és a gyerekeket bünteti azzal, hogy szétszed minden órát. Mert ő nem tud jó lenni. Nem várom el, hogy jó legyél, csak egy icipicit nyugodtabb, megpróbálnád? Szerintem te is jobban éreznéd magad. Bólintott. 20 percig dolgozott velünk, és ez szerintem óriási szó. Habár nagyon fárasztó, próbáélkozom nála (is) továbbra is.

Rengeteg óráról jövök úgy kis, hogy bár sose kellene többé tanítanom, ez nem nekem való, öreg vagyok én már ehhez, nem értek a gyerekek nyelvén, kell nekem ez? És ma szembe jött velem ez:

A lényege: emlékeztető: még ha késében is vagy a javítással, megkérdőjelezed a pályaválasztásodat, fáradt vagy és kávéval éled túl a káoszt, van ott kint egy tanuló, aki miattad megy minden nap iskolába.

Figyelem a körülöttem dolgozókat és tanulok. Minden nap. És sok dolgot sikerül magamban átformálni, más nézőpontből megítélni. És ez segít. Sokat. Úgyhogy figyelek továbbra is, változtatok. Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

 

?

"Az élet a választásokról szól, vagy hátradőlsz és eljátszod az áldozatot, vagy úgy döntesz, hogy szembenézel az akadályokkal, felismerve a saját felelősségedet a változásban!"

forrás

Ha jönnek a jelek...

A gyerekek egytől egyig csodák. Minden prüntyő különleges, egyedi, rengeteg szerethető és nehezen viselhető tulajdonsággal. Rengeteget tanulok tőlük nap mint nap. Szeretném őket tyúkanyó szárnyaim alatt melengetni, meghallgatni a történeteiket, játszani velük szabadon. Szépek, egyéniségek, mindannyian különlegesek. Látom a belőlük áradó fényt. Mindemellett embertelenül nehéz velük. Mert pontosan arra nincs idő, amire kellene: a spontán örömre, játékra, beszélgetésre. Az sem mellékes, hogy öten végezzük két iskolában tíz ember munkáját...

Ma az első órámon a semmiből elkezdett nyomni-szúrni a mellkasom, levert a víz, mentem az ablakhoz, hogy kinyitom, de már nyitva volt, nem kaptam levegőt, gyorsan gyengültem. Elindultam nagyon lassan az ajtó felé, hogy kimegyek, megkérem a kollegákat, hogy hívjanak mentőt, de közben nagyon lassan enyhült a rosszullét, kibírtam óra végéig. Reggel fél 7-től este fél 6-ig voltam bent, a nyomás nem múlt el teljesen.

Két lehetőséget látok. Vagy felmondok (és elmegyek máshova, ahol szintén -mert mindenhol ezt látom- óriási a tempó és rengeteg a munka), vagy maradok, de a minimumot, az éppen elégségeset nyújtom.

A két suliban dolgozók közül senki nincs jól. Mindenki kegyetlenül (!) túlterhelt. (És most azok, akik sosem dolgoztak mostanában tanítóként, és csak a hírekből hallanak rólunk, legyenek kedvesek lapozni - vagy bejönni velem egyetlen (!) napra.)

Érdekes, de hálás vagyok a tanításokért: anyu és mami halála miatt, a kegyetlen munkakörülmények miatt, minden magánéleti nehézségem tekintetében. Mert tanítanak, terelnek, utat mutatnak, válto(tat)ásra sarkallnak, önmagam jobb megismerésére. Még ha fájdalmas is ez az út, tudom, hogy semmi nem történik véletlenül. 

Érdekes (nem véletlen?), hogy a napokban futottam bele ebbe az idézetbe:

"Képzeld el, hogy az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz. A labdák neve: munka, család, egészség, barátok és tisztesség. Mindegyiküket a levegőben tartod. Ám egy nap megérted, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, felugrik. A többi - a család, az egészség, a barátok és a tisztesség - üvegből van. Ha az egyik lepottyan, megmásíthatatlanul megkarcolódik, megreped vagy akár ezernyi darabra is törhet. Csak akkor kezdheted megteremteni az egyensúlyt az életedben, ha valóban megérted az öt labda leckéjét

."

(James Patterson)

Kedd

Minden változik. A suliban ki kellett vágni egy fát. Még így is kész kis erdő van az udvaron, a szememnek mégis hiányzik az öreg fa.

A régi iskolaépület előtti részen ma már állt az évnyitó egyik kelléke. Holnap reggel tanévnyitó és első tanítási nap. Majd' 20 éve tanítok, de idén sem csak a kis elsősöknek lesz izgi.

 

A nyolc óra munka után hulla fáradtan értem haza. De jót tett a tegnapi 12 óra alvás, mert még tudtam kis kajcsit készíteni holnapra és el is mosogattam. De itt vége a mai mutatványnak.

(Közben folyamatosan megy a műtéti szervezés, mai: van laborra időpont -fizetős...-, tudom, mikor kell EKG-ra jelentkeznem és mennem..., ez mind megnyugtató. És itt is köszönöm minden közbenjáró segítségét.)

!

Munka itt, munka ott

Főiskolásként dolgoztam telefonkönyv kihordóként és egy csapágyboltban.
A főiskola után rögtön tanítani kezdtem, 11 évig dolgoztam Szakályban.

Közben megcsináltam két etapot mosogatóként (meg szobalányként, szauna takarítóként, saláta készítőként) Olaszországban.

Majd Mohácsra költöztem.

Voltam munkanélkülin.

Aztán Geresdlakon tanítottam majdnem 4 évig.

Onnak kimentem Ausztriába beteget ápolni.

Knittelfeld kb 3 évig.

A további pár kinti (osztrák, német) munkahelyemről ebben a bejegyzésben írtam.

2017-ben hívtak Geresdlakra május-júniusra helyettesíteni, és én mentem.

Szeptemberben pedig Nagypallon kezdtem tanítani, határozatlan idejű szerződéssel.

Különleges tanév volt. Nagyon sok tündéri gyerekcsoportot tanítottam már, de ezek a gyerekek valahogy totálisan különlegesek a közvetlenségükkel, barátságosságukkal, a hatalmas szeretetükkel. Elmondani sem tudom, mennyi mindent kaptam tőlük. Minden egyes nap. Szakmailag is kihívás volt, hiszen két tantárgyat kellett tanítani két osztálynak ugyanazon a tanórán, ilyet előtte még sosem csináltam. És kegyetlenül nehéz volt, hogy minden nap minden egyes szünetben ügyeletes voltam, mert itt nincs más, csak két tanterem, se tanári, semmi. Így a telefon, a számítógép is a tanteremben van, ami csörög órán, szünetben, mindig. A hab a tortán az volt, hogy át kellett venni az igazgatói -  iskolatitkári feladatokat. Státusz nincs, pótlék nuku, a munkát meg csináld. A most induló tanévtől 3 helyett 2 pedagógusnak kell ellátnia ugyanezt a munkát. És teljes összevonás lesz 1-4. osztályig. Már amikor erről évvégén tájékoztattak, tudtam: nem szeretnék maradni. A gyerekek miatt még gondolkodtam, de aztán döntöttem. Elmentem Mohácson és a környékbeli falvakba az önéletrajzommal. És figyeltem az álláshirdetéseket. A lehetőségek tárháza most szinte végtelen: irtózatos a pedagógus hiány, hatalmas a kínálat, csak tanárok nincsenek. Közben ajánlottak fel iskolatitkári állást és egy napközis tanítót is, elsős tanítót is. (Jó lett volna elbúcsúzni a gyerekektől, még egyszer meggöngyörgetni őket, elmondani, milyen nagyszerűek és hogy miért megyek el...)

Babarcra megyek tanítani, szerdán kezdés. 60 helyett napi 20 km, nincsenek igazgatói-iskolatitkári feladatok, tanítónak megyek, tanítanom kell. Ez is csak alsó tagozatos iskola, de csak egy-két tantárgyat kell összevontan tanítani, a többit felbontották osztályokra. A részleteket és a valós tantárgyfelosztást én is csak szerdán tudom meg. Az biztos, hogy németes leszek (nekem ez a lényeg), a többi hamarosan kiderül.

Ez lesz -ha jól számolom- a 15. munkahelyem. :)

Változások

Bizony, ez nagyon igaz. Régebben is tudtam, csak foggal-körömmel tiltakoztam a változás ellen. Akkor is, amikor nem voltam jó helyen/helyzetben.

Képes voltam beleragadni minden rosszba, csak azért, mert rettegtem a változástól, akkor meg már a rossz is jó volt, abba kapaszkodtam csukott szemmel, csukott szívvel, csukott aggyal.

Bármit, értsd: BÁRMIT megtettem volna azért, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak. (Csináltam is rengeteg hülyeséget.) Még nem tudtam, hogy a szeretetnek nincs mértékegysége, és hogy a szeretet az a dolog, amihez nem kell megfelelnem. Senkinek. Jó akartam lenni, azt akartam, hogy hibátlan legyek, tökéletes. Pedig ilyen nem létezik. Évtizedekig kergettem egy ábrándot, mindig csak egyre jobb akartam lenni, miközben egyre távolabb kerültem önmagamtól. Dr S. volt az, aki felnyitotta a szemem. Általa fedeztem fel, hogy nem JÓnak, hanem jóL kell lennem. Mert csak így lehetek önmagam. Hiszen vagyok, aki vagyok, és ez így van jól. Nem kell valakivé válnom, hiszen már vagyok valaki. Főleg nem kell mások által kívánt valakivé válnom. Anno olyan mértékben jó akartam lenni, hogy minden más fontosabb volt a saját dolgomnál, mindenki más is fontosabb volt saját magamnál. Olyannyira, hogy négy éve egyszerűen hirtelen teljesen elvesztem, elvesztettem az önmagamhoz kötött fonalat, elvágtam a lényem köldökzsinórját és már csak a fizikai testem létezett, minden más szertefoszlott.

Ilyen állapotból tornáztam, építettem fel magam újra. Folyamatosan keresem a kapcsolatot önmagammal, Istennel/Sorssal/Univerzummal/Forrásenergiával, nevezze mindenki kedve szerint. Hiszek abban, hogy ha jóL vagyok, akkor a világom is jól alakul.

A napokban újraolvastam a blogom nagy részét. Sokat nevettem, volt, hogy potyogtak a könnyeim, de azt vettem észre, hogy kedvelem ezt a csajt, aki a blogot írja. Őszinte, nyitott, fura a humora, de nagyon vicces tud lenni, jó ötletei vannak, néhány egész szép fotót is készített, szereti az életet, pozitív beállítottságú, jókat főz... Néha lassú a felfogása, de céltudatos, kitartó, motiváló, segítőkész. Csinos, lefogyott és tartja a súlyát, sok dolog érdekli... Nemhogy kedvelem, de csodálom és szeretem ezt a csajt. Azt hiszem, felveszem vele a kapcsolatot, mert szívesen lennék a barátnője! 😉 (Néhány éve hallottam egy előadásban, hogy annyira kell(ene) szeretnünk önmagunkat, hogy szinte szerelmesnek kell(ene) lennünk önmagunkba. Akkor ezt hülyeségnek és totális lehetetlenségnek tartottam, ma pedig már értem.)

Korábban önző viselkedésnek tartottam, ha nem mások érdekeit néztem először, hanem a magamét. És képes voltam ragaszkodni a rossz, megalázó szituációkhoz csak azért, hogy ne tűnjek önzőnek. Nem szóltam, nem mozdultam, csak magamban sírtam és rettegtem a holnaptól, és görcsösen még jobb akartam lenni, még inkább szerettem volna megfelelni. 

Hogy ki mit gondol rólam, az nem az én gondom. Nem más véleményével kell törődni. Sokat kell még ebben fejlődnöm, de egész jól megy már az élet sok területén, hogy ha valami nem jó, ha valahol nem érzem jól magam, akkor nem ragadok benne az adott helyzetben. Kell hozzá bátorság, kell tenni érte, de sok dolgon igenis lehet (sőt néha kell) változtatni. Egészen egyszerűen azért, hogy jóL érezzem magam a saját bőrömben. Négy éve "dobál" az élet ide-oda, kapom sorra a pofonokat (=leckéket), de azt érzem, hogy mégis a saját utamon vagyok. Vannak "mellélépések", akadnak "vakvágányok", de szerintem ez nem azt jelenti, hogy nem a jó úton, nem a saját utamon járnék.

Most már biztosan tűkön ülsz és azt mondod, jaj, ez a sok rizsa, csak a blabla meg a maszlag, de mi történt?? Mi az a változás?? Hát, kérlek, 2018 az az év, amikor számomra egy hatalmas lecke adódott: megtanulni a türelmet. Türelmesnek lenni, nyugodtan várni, mert sajnos nem mindig működik az azonnali megvalósulás elve. Ami bennem változott, azt leírtam. Ami pedig konkrétan az életemben, arról csak leghamarabb szerdán írhatok. Tudom, hogy addig még várni kell, de azt is tudom, hogy ez most így van jól. 😊

Változás, bátorság- tanmese

Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát.

Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk. Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.

A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett.

A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik.

Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy miből élnek, mit csinálnak. "Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a piacon."

"Jól meg lehet ebből élni?" − kérdezte a gazdag ember.

"Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a pajtával."

Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett. Hajnalban nagyon korán felébresztette a tanítványát, és mondta neki:"Keljél gyorsan, és lökd bele a kecskét a szakadékba!"

"De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek."

"Na vitatkozz velem! Amikor a  tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked."

Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba.

Ezután csendben elmentek.

Sok év telt el azóta.

A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú tanítványból is nagyon módos ember lett. De egész életében lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a szegény kecskét.

Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval, ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.

Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni.

Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva: "Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól."

   "Dehogynem emlékszem, − mondja a gazda − amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk."

   "A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret."

   "Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte."

   "De miért?"

   "Nem volt kecske, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának köszönhetően gazdag ember lettem.

Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez a méltó az emberhez."

31. nap

Csöppet hideg volt reggel... Minden csonttá fagyva, elkorcsolyáztam a pályaudvarra reggel hatkor. Szuper a termo nadrágom, amit két éve vettem egy turkálóban (vadi új volt), szuper a (kínai) hótaposóm, ma sem fázott a lábam, szuper a (kínai) kabátom, meleg, nem fúj át rajta a szél. Szupi a sálam (én horgoltam két éve), a (kínai) sapim, nagyon jó meleg. És minden, ami csak kívül rajtam volt, aranyosan "megderesedett", a hajam is, tényleg nagyon hideg volt.

A munkanapot megint végigsuttogtam, aztán M. meglepi: eljött értem és Pécs felé kerültünk, Frei.

Hétfőn a Frei után ment el a hangom, most pedig a Frei után kezd visszajönni.

Változom. Erről mostanában szösszentgettem, de tényleg így van: változom. Nagyon. Hirtelen, gyorsan történnek olyan dolgok, amik eddig nem így voltak. Egyik napról a másikra megváltozik véleményem dolgokról. Ma öltöztem, és néztem a lábamon a bőrt: jesszusom, ez tényleg az én lábam? Már majdnem teljesen ősz vagyok. Iszonyatos az alvásigényem, szinte mindig tudnék aludni. És az ételek... Konkrétan nincs étvágyam jó ideje, inkább úgy mondom: nem kívánok semmit, viszont állandóan éhes vagyok, gyomorkorgósan. És odáig jutottam, hogy már nincs olyan élelmiszer, amitől ne lenne panaszom. Puffadok, szelelek (nagyon durván), görcsölök már szinte mindentől. Ma a karom lett full kiütéses, pedig egy kis zabkását ettem csak áfonyával. Eddig a vajat jól bírtam kis mennyiségben, most rosszul vagyok tőle. Pedig imádtam a vajat világ életemben. Úgyhogy konkrétan szinte mindegy, mit eszek. Viszont talán mégsem lenne mindegy, mert iszonyat plötyi vagyok, a bőröm narancsos lötyi, viszont egyszerűen nulla a motivációm. Kínlódás a kaja, a mozgás. És mindez még mindig nem panasz, csak egyszerűen nem ismerek magamra, sokszor felmerül bennem, hogy ki ez a másik nő, akinek a testébe kerültem, avagy kinek az agya költözött belém, hogy hagyom, hogy ilyen test plöttyedjen a csontvázamra... Viszont sok mindent, amin eddig -nagyon- kiakadtam, simán figyelmen kívül tudok hagyni, ez a "ki mit gondol rólam" dolog például valahogy egyáltalán nem érdekel. Ahogy ezt a bekezdést most visszaolvastam, arra jutottam, hogy ezt a folyamatot úgy hívják: öregedés. És most megszelidítve bölcsebbé válásnak nevezem. 😊 Minden másra meg ott a mászterkárd. 

Változás

Ahhoz, hogy az életben bármi, akár a legapróbb dolog is változzon, ha akarjuk, ha nem, változásra van szükség. Sokszor az élet maga sodor minket különböző helyzetekbe, melyekről csak később derül ki: legyenek bármilyen rosszak, kellemetlenek, csak a javunkat szolgálták, lecke volt, amit ha megoldottunk, feljebb léphetünk a következő szintre. Az élet azzal is tud változást kieszközölni, hogy csendes állóvízzé változik. Egy mozdulatlan víztükrű tóvá, melynek partján meg sem rezzennek a falevelek, az időjárás állandó. Addig tartja fent ezt a helyzetet, amíg az ember rá nem jön: valamit saját magának kell változtatnia, ha mozdulni szeretne. Sokan nagyon, sőt túl sokáig képesek beleragadni a mozdulatlanságba. Akkor is, ha már megjelentek saját démonjaik, akkor is, ha már üvöltenek a fájdalomtól. Egészen addig fennáll ez az állapot, amíg meg nem mozdulunk, amíg nem teszünk bármit, amíg nem indulunk el az első lépéssel teljesen mindegy, milyen irányba. Lehet várni arra, hogy majd az élet, a sors segít. Akár az örökkévalóságig. Persze van, hogy segít a sors, akkor meg nem hisszük el, már megint milyen rossz, kínzó, kellemetlen, nehéz helyzetbe kerültünk.

Első lépésként tudnunk kell, mi nem stimmel. Mi az, ami nem jó. És aztán nem ezen kell változtatni, mert ez legtöbbször már következmény, valaminek a hozadéka. Ezt a valamit, az okot kell megkeresnünk és azt megváltoztatni, ez hozhat megoldást.

Ez nagyon kemény munka. Mert fáj. Hogy miért fáj? Mert kiderül, hogy ha megcsalnak, abban te is benne vagy; ha érzelni evő vagy, akkor az azt kiváltó probléma megoldását csak a szőnyeg alá söpörted, és amíg nem vagy hajlandó azzal szembenézni, maradnak is a falásrohamok. Azért fáj, mert a probléma soha nem a másik, a munkahely, a gyerek, a férj, az apa (...), hanem te magad. Ha nem tiszteled magad, hogy várnád el másoktól ugyanezt? Ha mindenkit csak szidsz a háta mögött a munkahelyeden, miért várod el, hogy neked mindenki a szemedbe mondja a véleményét? Ha kritizálsz bárkit, bármikor, bármiért, azzal nem azt éred el, hogy felnéznek rád, mert olyan hű de okos vagy, hanem hogy te is kritika tárgya leszel. Nem hiszed? Kicsi ez a világ, és sokan ismernek sokakat olyanok is, akikről nem is gondolná az ember. 

Igen, kemény munka változni. Mindegy, az élet mely területéről van szó. Munka, ami fáj. Ráadásul nem végez vele az ember egyik napról a másikra. 

Dönteni kell. Meghozni egy döntést, hogy én ezt meg azt szeretném megoldani. Aztán kis lépésekben haladni az úton. Kitartani, nem feladni.

De a legfontosabb a döntés. Vállalva minden kockázatot, minden nehézséget, azt, hogy szembenézel a tükörképeddel és a saját szemedbe mondod az igazat. Másnak könnyű hazudni. De próbáld csak meg a saját tükörképeddel. Van, akinek ez is simán megy. Ők már annyira elhiszik a saját hazugságaikat, hogy simán elélnek abban a hitben, hogy a világ olyan, amilyennek ők hazudják. Csupán azt nem veszik észre, hogy rajtuk kívül, legyen bármilyen zseniális is az alakításuk, rajtuk kívül bizony mindenki tudja, hogy nagyon nagy gondok vannak vele, az elméjével...

Változni, változtatni mindig lehet. Hogy mikor érdemes? Most.

Motiváció

Minden ember életében elérkezik egy pillanat. Valamiféle válság, amikor rádöbben, hogy amiben addig hitt, nem is volt igaz. Ez mindenkivel megtörténik, csak az a kérdés, hogy ez a tudás milyen változást hoz az illető életében. Legtöbb esetben ugyanis egyszerűen jó mélyre elássák magukban e tapasztalatot, mintha nem is létezne. Így öregszenek meg, ettől lesz ráncos az arcuk, görbül meg a hátuk, húzódik össze a szájuk és minden ambíciójuk. A tagadás súlya alatt. Az óriási nyomás következtében. De nem csak ez az egyetlen út áll az emberek előtt. A legbátrabb vagy legőrültebb dolog bárki számára nyitva áll: a változás lehetősége.

Matt Haig

kép

Hétfő: egyensúly, változás, csodák

Egyensúlyban lenni. Ég és föld között megtalálni magadat. Az igazi egyensúlyt, amikor nem kell szeretni ahhoz másnak, hogy te szeresd önmagadat. Mikor nem akarsz már másnak megfelelni, csak önmagadat adni. Mikor visszatalálsz belső hangodhoz. Érezheted időnként, hogy felborult az egyensúly benned. Ettől még a világod egyensúlyban van, csak ki kell lépned önmagad által állított börtönből. Ha elég bátor vagy ahhoz, hogy elindulj, szembe is tudsz nézni korlátaiddal és elfogadni gyengéidet. Találkozol az úton tanárokkal és leckékkel, akik megtanítják felfedezni magadban azt az egyensúlyt, ami végig ott volt benned, csak nem hittél benne. (Cser Melinda)

A saját életemre gondolva hiszem azt, hogy szükség van az ellentétekre. Hogy meg kell tapasztalni a rosszat ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mi a jó. Kell éhezni ahhoz, hogy becsülni tudjuk a napi étkünket, legyen az bármilyen egyszerű is. Kell a lelki mocsár, hogy a mindennapokban meglelhessük az apró szépségeket. Kell a rossz munkahely, hogy a következőben megláthasd a lehetőségeket. (...) És nem árt jól bevésni egyetlen szót: elmúlik. Mert legyen akármi bármilyen rossz, sötét, negatív, kevés, kicsi, fájó (...), elmúlik. Persze a jó is, de a rossz korszakokon könnyebb átmenni azzal a tudattal, hogy elmúlik.

Szintén a saját életemre gondolva mondom: a lét(ezés) egyensúlyra törekszik. Nagyon rossz után nagyon jó jön, eső után köpönyeg kisüt a nap, és nem sorolom a közhelyeket.

Határozottan érzem: az ember fejlődőképes. Én is. Igaz, hogy nekem mindenhez sok idő kell, de előbb-utóbb felfogom, lépek.

Olyan jó volt ma a gyerekekkel. Valahogy nagyon egy hullámhosszon voltunk. Sikerült őket rávenni, bevonni, elhitetni velük, hogy igenis tudják, hogy képesek rá, hogy ügyesek. Az elsősök nem akartak kimenni német óráról, mert még ezt játsszuk el, azt mondjuk el még egyszer... A negyedikben kérték, hadd tanuljanak verset szorgalomból... A másodikasok már tudják, hogy az a-t németül á-nak mondjuk, ügyesen ma mondatot olvastak. A-ra került a sor. Nagyon zavarban volt, majdnem sírt, úgy nézett a betűkre, mint aki még életében nem látott olyat. Mosoly, simi, ölelés, biztatás után aztán hibátlanul elolvasott mindent. Saját magán is meglepődve, boldog-könnyes, csillogó szemmel megszólal: Nem is tudtam, hogy tudok németül olvasni!

A hétfő a rövid napom. Lett volna még hivatalos-iskolai ügyintézés, de nem volt áram, így se számítógép, se nyomtató, se fénymásoló. Valahogy jól is jött ki, mert így hazajöttem, vagyis egyből a városba: NAV (igen, újra...), Kormányablak (erkölcsi kell a személyi anyagomba). A NAV-nál hamar sorra kerültem, a másik helyen rengeteget kellett várni, pedig egyáltalán nem voltak sokan. Mindegy, megvan. 

Gyors ebéd: töltött palacsinta.

Aztán végre edzés, terem, láb nap. Szuper volt. (Itt írtam róla.) És nagyon jó volt végre a mostanában szokásosnál több km-t haladni egyszerre.

 

Ettől a héttől csak minden másnap lesz itthon iskolai munkával foglalkozás. A hétfő, szerda, péntek itthon munkamentes nap. Voltam munkamániás valaha, és érdekel a módszertan, a gyerekek világa, lehetne írni egy 3. és 4. osztályos német könyvet, szóval tudnék a témával jóval többet is foglalkozni, de nem szeretnék itthon is tanító néniként élni és csak a munkával foglalkozni. Ezért készültem előre. Tegnap már volt időm étrendet skiccelni, boltba menni, ma el tudtam menni a városba ügyintézni, megvolt az edzés (...). Az igazság úgyis odaát van, a baglyok pedig úgysem azok, amiknek látszanak. ;)

Vacsora: tonhal saláta, marék mandula.

Jó most ez a kis egyensúly belül. Tudom, hogy ez is változni fog, tudom, hogy elmúlik, de azt is tudom, hogy a változás után majd helyrebillen megint. Mindenkinek kívánom ezt az érzést.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

Változtatni akarsz? Tervezés 5 lépésben

If you're like me, you're incredibly excited for the new year and everything you plan to achieve. I'm going to bring you a lot of cool stuff this year!

I have many new workouts planned for Bodybuilding.com, and you can always work out with me at the ZGym onzuzkalight.com.

But, before you even start working out, make sure to set up your new goals and New Year's resolutions for 2014. Leave the old year behind. Don't punish yourself anymore for what you could have done differently in 2013.

Start with a clean slate and approach the year with completely new goals. By following these five steps, you can achieve all your goals!

1

 GO LONG

ZUZKA SAYS

Bad Goal: "Oh, I just want to lose a little bit of weight and tone up." 
Good Goal: "I want to lose 15 pounds in three months."

The first thing you want to do is set up a long-term goal. It should be specific. Obscure goals will not cut it! A goal has to be specific, written, measurable, and have an appropriate timeline.

Write your big, specific goal down; give it a timeline; and make sure your big goal springs from a well of intrinsic motivation. The goal must be emotionally charged so it always motivates you. It should keep you going and keep you from giving up. To satisfy these requirements, you have to go beyond short-term, shallow inspiration and draw from deep sources of motivation.

Make sure your long-term goal is realistic. Personal trainers and fitness coaches can help you set up realistic goals, because they know that gaining five pounds of lean muscle in one week is far-fetched. Ask a personal trainer, fit friend, or coach to assess how achievable your goal is.

WRITE YOUR BIG, SPECIFIC GOAL DOWN; GIVE IT A TIMELINE; AND MAKE SURE YOUR BIG GOAL SPRINGS FROM A WELL OF INTRINSIC MOTIVATION.

2

 THINK SMALL

WRITE POSITIVE, AVOID NEGATIVE

Negative: "I will not eat junk food." 
Positive: "I will eat vegetables and protein at every meal."

Small, daily goals are essential stepping stones on the path to your big goal. Write down small goals at the start of every single day. These are behavior goals, or what you do each day to get closer to your long-term goals.

Keep a journal and write down what your want to achieve. Make it specific! These goals should be easy to achieve but meaningful, such as:

1. "I'm going to set my timer on my iPhone to remind me to eat every four hours."
2. "I'm going to eat veggies with lean protein at every meal."

Use positive affirmations! Don't write your goals in the negative, because your subconscious does not understand what it means.

Instead of saying what you won't do, write what you will do! Avoid the negative and swing for the positive.

3

 TOOLS FOR SUCCESS

EXCUSES, EXCUSES

Bad Excuse: "I feel so tired. I had such a long day at work. I cannot do any workout whatsoever." 
Good Excuse: "I really feel like I am getting sick and my body needs time for recovery."

THINK CRITICALLY

What is the difference between a good excuse and bad excuse? Bad excuses come from thin air, whereas good excuses are grounded in reality and need to be evaluated further. Realize when you invent an excuse not to work out, and always evaluate your excuses.

PLAN AHEAD

Planning is everything! If you set a goal to work out every day when you get off work but for some reason never do it, then your plan is flawed. You have to adjust your plan and find a time that fits your schedule better.

BE FLEXIBLE

Even the best plans hit speed bumps, but you can always improvise to achieve your goals. If you run out of time for the long workout you envisioned, you can still tackle a great 15-minute workout. Everyone can find time to do a 15-minute workout. Even if 15 minutes is a challenge, you can attack a 5-minute workout before you shower or go to bed.

These are your rules, so commit to them! Stick with it, no matter what is going on with your life. It will make you a stronger person and help you turn fitness into a habit. Once you build a habit, it becomes easier to stay consistent.

4

 TRACK YOUR RESULTS

TRACK YOUR PROGRESS WITH NUMBERS AND PICTURES, NOT JUST THE MIRROR. YOUR SELF-IMAGE DOESN'T ALWAYS MATCH WITH REALITY.

Track your progress with numbers and pictures, not just the mirror. Your self-image doesn't always match with reality. It varies depending on your mood and confidence. Numbers and progress pictures tell the real story.

I sometimes look at the mirror and think I look bigger, like I've gained weight. I might feel sluggish, so I'll take my measuring tape and check all my stats. If everything remains the same, I realize it's just a feeling. It has nothing to do with reality. It's easy to get emotionally thrown like this, but numbers will always tell you the truth!

I always track my progress with a measuring tape. I don't worry about my weight. It's easy to get hung up on how much you weigh, but your weight really doesn't matter if your measurements are improving.

I use measuring tape so I know where I've made progress, whether it's losing fat around my waste or gaining muscle around my arms.

I suggest you measure in every available way, at least initially, so use a measure tape, take progress pictures, and get your body fat tested. It will help you set concrete goals if you have a concrete starting place.

Then track your progress every two weeks. You don't have to do it every day. If you measure daily, you'll obsess over it, and there's already enough on your mind.

5

 REWARDS

You should reward yourself for your efforts, but the right rewards are essential. I suggest you reward yourself every week for following through with your daily goals.

Following your goals seven days in a row is progress in itself. It's an accomplishment, so you should reward yourself. Good rewards positively reinforce your behavior and goals.

Your long-term goal should alos be so motivating and so emotionally charged that reaching the goal is a reward. If you think this way, you'll feel positive about your behavior, even when the going gets tough.

The big reward is achieving the long-term goal you set. If you reach it, you'll be proud and happy about what you have achieved.

NEW YEAR, NEW PLAN

Now sit down, think about them carefully, and set up your goals for the 2014! I hope you check out my Zgym, where we can work out together on a daily basis.

I'll also be giving more workouts to Bodybuilding.com, so you can check here for more. Think positively, follow the rules above, and you will succeed! forrás

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Szent Iván jött és fenekestől felforgatta az életemet...

Szent Iván éjjele van. Vannak erről a napról sztorik, hozzá fűződő hagyományok, de az én életem a mai nappal újjáírta ennek az éjnek és az egész életemnek a történetét.

Egyelőre nincsenek szavaim és kuszák a gondolataim, hiszen egy ártatlan délutáni perc leforgása alatt olyanná vált az életem, mint a csillagos égbolt. A legtöbb csillag ugyanis olyan távol van tőlünk, hogy a fényük csak hosszú évek alatt ér el a Földre, így gyakorlatilag, ha felnézünk az égre, nem azt látjuk, ami ténylegesen van, hanem csupán azokat a fénynyalábokat, amik egyszer nagyon régen indultak el felénk. 

Ha felnézek életem egének csillagos boltjára, minden, amit látok, hazugság. Konkrét, bizonyított hazugság.

Minden okkal történik. Tudom, hogy most ennek is oka van.

Minden sírás, hiszti, étkészlet dobálás nélkül mennem kell tovább az utamon.

Erős vagyok, túl fogom magam tenni rajta.

És hiszem, hogy ezután kezdődik majd az én igazi életem.