Szó szerint egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Anyu a fejében rendezte a dolgait. Mindent megbeszéltünk. Újra. Miközben egy nekem láthatatlan valakivel is beszélt. Ült ez a csont és bőr emberke és mint egy demens, csapongott két világ között motyogva. Elengedtem százszor. Mindent újra és újra átbeszéltünk. De mindig van még újabb kérdés, elintéznivaló. Mosni kell, meg kell locsolni a virágokat... Reggel kérésére felöltöztettem a megbeszélt ruhájába, aztán megkérdezte, milyen érzés lesz... Már látott valami szépet a sarok felé bámulva az opálos szemeivel..
Két nap alatt egy órát aludtam. Jött az ápoló, én -újra- elbúcsúztam anyutól, hazajöttem, bedőltem az ágyba és délutánig aludtam.
