2013. november 18., hétfő

Új fejezet / 2. szakasz / 22. nap

Korai keléssel tudtam megint megoldani a napot, mert délelőtt sokmindent kellett intéznem, és délutánra is akadt tennivaló.

Felkelés után edzés: Les Mills Pump / Pump and burn és 45 perc aerob.

Majd isteni reggeli: amerikai palacsinta szamócaszósszal.

 
A városi ügyintézés-rohangálás után fél 12-kor ebédkészítés, majd ebéd: tojásos nokedli, tenyérnyi, és 3/4 fej fejes saláta (eritrit-ecet-víz keverékben). Nekem a tojás alig megsütve, K-nak szárazra sütve.


Ebéd után meglepit készítettem K-nak, igazi, hagyományos palacsintát, mivel nálunk működik a családi tolerancia, oda-vissza.  Házi kökény lekvárral ette, amit én is megkóstoltam, de nekem istentelenül édes volt, rendesen elszoktam a cukor ízétől. De még K. is azt mondta, hogy ez nagyon édes. A lekit egyébként szombaton vettük Tamásiban, ahol a Művelődési Ház előtt kis kézműves kirakodó vásárba botlottunk.
 
 
Majd lenyomtam a mai edzés második felét: LMP / Hardcore abs, negyed órás levezető kocogással és nyújtással.
11.18-
(Mo.)
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
Edzés
LMP
Pump and burn (30p)
Hardcore abs (20p)
Aerob (45p)
Hardcore abs (20p)
Flow (20p)
-
Pump and burn (30p)
Hardcore abs (20p)
Aerob (45p)
Pump and burn (20p)
Flow (20p)
Pump and shred (45p)
Hardcore abs (20p)
Aerob (45p)
Ma valahogy nehezen ment, nagyon fájtak a hasizmok, ahogy dolgoztattam őket. Viszont nagyon szuper érzés, hogy egyre több részén ÉRZEM őket. A legeslegnehezebb számomra a plank, a hídtartás, ezek szerint a törzsizmaim nagyon gyatrák még. Márpedig, ha azok erősek, akkor az nagyon jó hatással van az edzésekre és a szervezetemre is.
 
Edzés előtt már elkészítettem a snacket, hogy mozgás után rögtön nekieshessek.
 
 
 
Annyira de annyira jóllaktam ettől (pedig ugye csirke volt, de nem a szokásos sült pipi formátumban és nem az unalomig megszokott ízvilággal), hogy vacsora időre egyáltalán nem voltam éhes. Azért elkészítettem a vacsit, aztán majd elnyammogom lefekvésig.
 
 
 
Nem számoltam ma sem, hanem követtem a heti kajatervemet:
11.18- (Magyarország)
(választható)
Reggelire:
- bundás kenyér
- amerikai palacsinta
- francia toast
- rántotta
- szendvics sonkával
- gyümölcs szendvics
- töltött palacsinta
Ebédre:
- spenótos melegszendvics
- tojásos nokedli
- pizza
- almás csirkesaláta
- fahéjas palacsinta, grapefruit, szamócás túró, tonhal uborkával
- saláta fokhagymás pirítós kockákkal, főtt tojás, süti, 1 kocka fekete csoki
- tonhalas-spenótos tojástekercs, vegyes saláta sajttal, mandula, almaszeletek
Uzsonnára:
- köményes-almás csirkekupac
- kókuszos túró
- tonhal saláta
- süti
- sonkás-paprikás szendvics
- gombasaláta
- kókuszgolyó
Vacsorára:
- tojássaláta
- körözött
- sült hal, zöldség
- rántotta
- tonhal saláta
- ld. még az ebédnél
Érdekes, hogy mennyiségre szerintem nem ettem sokat, mégsem voltam éhes egész nap.
Érdekes, hogy nem ment plusz CH (se rizs, se zab...), mégis bírom az edzést.
Érdekes, hogy ma a zsírbevitel sem volt túl magas, mégis volt energiám és nem jött az éhségmumus.
 
Ma is istenieket ettem, jókat edzettem, sikerült sok dolgot elintéznem.
 
Holnap "rövid" edzés lesz.
 
És megint jó kaják :)
 
Új fejezet / 2. szakasz / Döntés, célok itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 1: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 3: Dobozolás itt
Új fejezet / 2. szakasz / Edzés: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti menüterv itt
Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti edzésterv itt
Új fejezet / 2. szakasz / 4. heti menüterv itt
Új fejezet / 2. szakasz / 4. heti edzésterv itt
 

Karfiol-spenót alapú pizza

Ez megint az a recept, aminél nem fogok mennyiségeket írni. Mert nem tudok. Történt ugyanis, hogy van néhány dolog, amit el kell használnom a hűtőből, fogtam hát őket, és felhasználtam.
  • Egy nagy marék főtt karfiolt,
  • egy marék (kiolvasztott) fagyasztott spenótot,
  • egy tojást mixerbe tettem,
  • megszórtam fokhagymaporral,
  • himalája sóval,
  • összemixeltem.
  • Majd egy szilikon kis tortaformába öntöttem, elegyengettem, előmelegített sütőben 15 percig sütöttem.
  • Közben elkészült a feltét:
  • gombát pároltam,
  • hagymát karikáztam,
  • sajtot reszeltem.
  • A pizza alapot kivettem a sütőből, megkentem paradicsom krémmel, rátettem a feltétet, és még 10 percre visszadugtam a sütőbe.


Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Almán csirkekupacok

 

 


Egy tálba tettem
  • 150g natur sült csirkét
  • 3 ek cocomas-t (ha nincs, mehet helyette növényi joghurt)
  • két szelet lilahagymát apróra vágva
  • 5 szelet uborkát apróra vágva
  • fél marék aszalt (cukrozatlan) meggyet
  • fél marék szeletelt mandulát
  • csöpp himalája sót
  • csöpp köménymagot
  • csöpp chiliport,
összekevertem.

Almaszeletekre kupacoltam.

Mandulával díszítettem.

Családi tolerancia

Valahogy minden okkal történik, és minden úgy van jól, ahogy van. Nem azt jelenti ez számomra, hogy csak ülni kell a nagy világ közepében, aztán majd minden jól és úgy történik, ahogy szeretnénk.

itt

Élet-mód-váltásom legelején hamar kiderült, hogy forgatok valamit a fejemben, hiszen reggelente eljártam futni, akkor is, amikor anyuéknál voltam vendégségben, az étkezésről nem is beszélve: egy kezdő diétázó tányérján simán meglátszik a minta, ugyanis meglehetősen keveset eszik. Amikor meg már kezdtem belejönni a "fogyasztó evésbe", az is feltűnő volt: totál más élelmiszereket, alapanyagokat használtam, nem a megszokottakat, a hagyományosakat.
 
Őszintén megmondom: nem tudom, miért van ez így, de ha elkezd az ember lyánya gondolkodni, ha tervei vannak, ha fogyni szeretne vagy csak egészségesebben étkezni, az kapásból ellenérzést vált ki másokban. És minél közelebb kerülünk a családfán önmagunkhoz, ez a dolog hatványozottan fokozódik. Az ismerősök ugyanis tudomásul veszik, a barátok hümmögnek, de elfogadják, csak néha cukkolnak süteménnyel meg fagyival, de a család! Az összes magyar kérdőszó előkerül egy egyszerű reggelinél, mert miért ezt és miért így, mikor fogod abbahagyni, hogyan jut ilyesmi az eszedbe, meddig fogsz még így enni, hány kilót akarsz még fogyni, kitől láttad ezt a hülyeséget, és még sorolhatnám. Egyáltalán az sem értem, hogy egy egyszerű tény: nem eszem kenyeret, hogy válthat ki ilyen heves reakciókat...
 
itt
 
 
Az idő múlásával enyhült a helyzet. Kevesebb a kérdés. Nincsenek vérremenő harcok. És ez elsősorban az alanyon múlik, a diétázó (értsd: speckó étrendet követő) rakcióin. Mert már nem szállok vitába, mert már nem érdekel, ki mit gondol, mert tudom, hogy nem ártok magamnak, sőt!
 
Anyu már édesítőszerrel készíti a süteményeket. Készül náluk hagyományos és édesítős saláta is. Mindig van valamilyen hús, így ha nem készülök külön kajával magamnak, akkor sem maradok éhen.
 
A hugim nem igazán örült régebben, hogy amikor hozzájuk mentem, vittem a kajcimat dobozokban. Amióta a kisfia (kis? majd' 13 éves nagylegény :) ) cukorbeteg lett, és mindennapjaik alpja lett a szénhidrát számolás és a dobozolás, ma már fél megjegyzést sem tesz a kis dobozkáimra.
 
K. nem ellenezte sosem, hogy máshogy eszem, legtöbbször azt eszi, amit én, de néha kér "hagyományos" ételt is ebédre. Ma a boltban épp arról kérdezett, hogy omega zsírsav bevitelre mit ajánlanék neki, és hogy mire jó a szőlőmag olaj. :)
 
Nálam nincs "terror", attól, hogy én a magam módján odafigyelek arra, mit eszem, a másiknak nem kell ugyanazt ennie, nem kötelező a menüsorom. Így aztán például ma is, amíg magamnak sül a csirke, az én kis Koalámnak sütöttem egy nagy adag "igazi", hagyományos palacsintát meglepiből. Ja, meg kicsit kompenzálásból is, ugyanis galád módon nem adtam neki a reggeli amerikai palacsintámból :)