2024. február 6., kedd

Emlék(kép)ek 3.

Anyu, ma egy hónapja, hogy elaludtál. Néha úgy tűnik, ezer éve volt, néha úgy érzem, meg sem történt, mert nem történhetett ilyen. De láttalak, ahogy ott fekszel, nem dobog a szíved, nem veszel levegőt. Éreztem, ahogy kihűlsz, majd teljesen hideg lesz a tested... 11 napja volt a temetésed...

Nincs nap, hogy ne sírnék. Most is potyognak a könnyeim. Rengeteg "rossz" emlékkép ugrik be folyamatosan: amikor nem kaptál levegőt, amikor sírtál mami után, amikor elájultál fektedben a fájdalomtól, amikor fájt még a simogatás is... De azért csinálom az emlékképes "sorozatot", hogy felidézzem a szép emlékeket.

Emlékszel J. lakodalmára? Hőgyészen, még mamival, az unokáid még kicsik voltak. Te csináltad a mennyasszony frizuját, P-ét is. És nagyon jól éreztük magunkat.


Hőgyészen. Otthon. Mamikával.


Bolondozás M-éknál Hőgyészen. Kb 10 éve.


Mami szobájában négy generáció.


Tamási. Ekkor ez még csak apu sírja volt. Most már te is itt pihensz.


Ráadás mamis. Itt (is) tanította, hogyan kell a kötést elkezdeni, szemet felszedni. Rengetegszer megmutatta, de egyszerűen nem tudom megtanulni. Így amikor kötök, horgolok egy sort, ezekkel a szemekkel kezdem el a kötést.



Mielőtt meghalt, sokat szenvedett
És sokszor látom most is betegen
A halántéka sápadt, beesett
S a tekintete riadt, idegen.

De emlékezem, az évek során
A szeme fénylett s hangja nevetett,
Példát mutatott későn és korán -
Megtanított rá, mi a szeretet.


Simonfay Margit

Majdnem maminál...

Múlt héten szerdán voltam maminál. Így ma is elindultunk. 

De előtte reggeli sztori: munkába menet Lánycsók után a kapaszkodósávos részhez érve egy pillanatra elvesztettem a kocsi felett az irányítást. Iszonyatos szél volt, arra gyanakodtam, hogy az tett arrébb. Rögtön levettem a lábam a gázról és sokkal lassabban mentem tovább. (Nem száguldoztam addig sem, aki vezet errefelé, pontosan tudja, hogy a 80 km/óra már nagyon lendületes haladásnak számít.) Délutánra kiderült, mi is történt.

Szóval M-val munka után indulás mamihoz. M60. Mennék, de a kocsi nem. Nyomom a gázt, de az autó nem akar menni. Félreálltam: már füstölt a jobb hátsó fék. Nincs két hete, hogy megcsinálták, nem voltam boldog. Attól főleg nem, hogy ezzel a kocsival innen aztán sehova tovább. Autómentő kell. Az első találatot fel is hívtam (Pécs). Van mohácsi kollega, beszél vele, visszahív. Hívott is. Az időt nem néztem, de elég hamar kiért a fiatalember a trélerrel.


Felcsörlőzte, aztán a véméndi lehajtón tudtunk indulni visszafelé.


A gyönki látogatásból egy baranyai körút kerekedett: autópálya, sváb falvak, Mohács.  😁 A kocsim is kirándult. Nem koptak a gumik, szuper volt a fogyasztása. A kis kaland 25ezerbe került. Két főre és egy kocsira lebontva nem is rossz... 😎 De nem értünk jött a mentő, nem történt baleset, és Z., az autószerelő ránéz a kisautóra már holnap, azt mondja, nagyon kíváncsi, mi lehet a gond, hiszen nem egészen két hete cserélt ki mindent.

Visszakanyarodva a reggeli sztorihoz: M., az autómentős mesélte, hogy ma reggel Lánycsók után, a kapaszkodósávos résznél egy személyautó megcsúszott, átszakította a szalagkorlátot és lebucskázott a fák közé, ő húzta ki. Szóval én is megcsúsztam ezek szerint reggel. Nagy szerencsém volt, hogy nem mentem gyorsan és hogy éppen egyik mellettem lévő sávban sem közlekedett autó...

Anyu ma egy hónapja aludt el...

 

Mert az élet szép...