Anyu 3 éve szúrta a vérhigítót az emlődaganat műtéte után magának. Én 2 éve szúrtam magamnak. Anyu most újra kapott 10 adag 0,6-osat. Ezt ma reggel kezdtük. Szegénykém tiszta kómás volt még reggel, amikor gyógyszerezés volt, így ketten nyomtuk be a szurit.
7-re jött M., az ápoló, én mentem dolgozni.
Mai sulis kincs:
Suli után gyógyszertár, boltból zsömle és akciós vaj, aztán anyuhoz. Ebéd (nutellás kenyeret kért 😆). Anyu ezután ott, a konyhaasztalnál elaludt. (Ha van ereje, kiültetem a tolószékbe.) Nekem takarítás. Amikor felébredt (jót aludt), visszaült az ágyra és elaludt (jót aludt). Nekem pakolás. Kómásan ébredt, aztán lefeküdt és elaludt. Annyira gyenge, hogy minimális tevékenység után is aludnia kell.
A gyümölcsöknek kihoztam anyu szekrényéből az őrizgetett szép "kosarat". Mert hova tartogatjuk a szép dolgokat? Mikorra? Kinek? Használni kell, amink van, nem ülni rajta. Annak, hogy törölgetjük róla a port, szerintem semmi értelme.
Vagy tíz éves Boszi-Miki-Grincs kép. Azóta ezer dolog változott. Az utóbbi két hónapban pedig egy egészen hirtelen fordulatot tett a világunk. Olyannyira, hogy hiába jött tegnap a Mikulás, nekem teljesen kiment a fejemből. Ma azért kapott anyu egy mini csoki-mikit, és a húgom is, aki ma késő este érkezett Budapestről.
M-t két napja nem láttam az ütköző munkabeosztásunk miatt. Talán majd holnap.
