2015. július 18., szombat

Péntek: programváltozós nyaralás 5. nap

1. nap: minden rendben, minden megszervezve, nyaralás indul.

2. nap: csodás programok, már most tele élménnyel.

3. nap: mindenki fáradt a barlangtúrától, megérkezik a meglepetés vendég, B.

4. nap: P. már reggel nincs jól, délutánra orvos lett a vége, estére M. is belázasodott.

5. nap:

A terv az volt, hogy ma ebédre már Nagyiéknál leszünk és ott folytatódik a gyerekek nyaralása. No de csütörtökön P. lázas lett, hányt, orvoshoz vittük. Estére pedig M. is kidőlt.

Az előző bejegyzésben írtam, hogy az éjszaka mérésekkel és megfigyeléssel telt. Ha diabos van a családban, az azt is jelenti, hogy M. esetében 6.30-kor felkelés: vércukor mérés, az első adag inzulin szúrása, ha esik, ha fúj. Így hiába volt M. beteg, hiába voltam irtózatosan fáradt, 6.20-kor újra szólt az ébresztőm és ébresztettem M-t. P. is felébredt, ami jó volt, mert neki is mértem lázat. Szerencsére lázak és vércukor negatív. Mivel jó volt M. cukra, reggeli 7-kor. Viszont még mindig hőemelkedése volt, így kezdődött a sakkozás: tudunk-e ma utazni vagy sem. Mohácson ugyanis van jól felszerelt kórház, orvosi ügyelet, Hőgyészen viszont mindez enyhén szólva nehézkesen megoldható. Óránként mérés, egyeztetés a húgommal, aztán vártunk. Beszélgettünk, zuhanyoztunk, mértünk, fényképeket nézegettünk...

És közben csodás hírt kaptunk: megszületett unokanővérem kisfia, végre újra kisbaba van a családban!

Ebéd készítés: hármunknak három féle. Aztán elkezdtünk pakolni. Nem volt újabb hőemelkedés, így bepakoltunk a kocsiba és indulás.

A hat óra Szekszárd után ért minket, a palánki kereszteződés után kerestem egy árnyékos, biztonságos helyet, ott mért és adott magának inzulint M.

Szerencsésen Hőgyészre értünk, kipakoltunk és kezdődött a gyerekek élménybeszámolója. Szó szerint egymás szavába vágva meséltek Nagyinak és Dédinek, maximális részletességgel. Eltart majd legalább három napig, amíg mindent elmondnak :)

Elbúcsúztunk és hazavezettem.

Csütörtök: nyaralás 4. nap, és jött a kisördög


Na nem nálam jött. Mármint a kisördög. A reggeli, az el- és bepakolás után búcsút vettünk az Öreg Pajta Vendégháztól. Fürdőcuccba öltöztünk és úgy terveztük: a kilátó és a Malommúzeum után még egy Aquapark jön. A gyerekek csúszdázni szerettek volna. Felmentünk a kilátóba. Pet nem volt jól, de itt még amolyan jajnincskedvemgyalogolni-nyafinak tűnt. Majd a Malommúzeumba mentünk.






Ott már kétszer ki kellett vinnem a tárlatvezetésről, mert hányingere volt. A malomból ebédelni mentünk, megint a Muskátliba, mert az mindenkinek nagyon tetszett tegnap este. P. nem kért semmit, csak pár korty vizet ivott, aztán lefektettem a kocsiban az árnyékos parkolóban. Egyre rosszabbul volt, így gyorsan egyeztettem a húgommal telefonon és döntöttem.
Az aznapi fürdőzést közös beleegyezéssel sztornóztuk, beültünk az autóba és célba vettük Mohácsot, az orvosi rendelőt.


P. Magyarhertelendnél kezdett hányni. Megálltunk, elláttuk, helycserés támadások a kocsiban, hátraültem hozzá, M. vezetett, M. már ülhet elöl, élvezte is.

Már a kocsiból bejelentkeztem az orvoshoz, az én háziorvosomhoz, aki megígérte, hogy soron kívül fogad minket. Így is volt, de átirányított minket a gyerekorvoshoz.

Nem volt senki előttünk szerencsére. A doktornő nagyon alaposan kikérdezte és megvizsgálta P-t, az asszisztens is tündéri volt, közben felvette és gépre vitte az adatokat. Vírusos gyomorfertőzés. Mondtam a doktornőnek, hogy P-nál veszélyes a hányás, már többször volt kórházban kiszáradás miatt. Csodálkozott és nem értette, miért várják meg, amíg kiszárad. Ő ugyanis adott egy vénás koktélt P-nak, azt mondta, ez segít abban, hogy ne hányjon annyit, hogy fellépjen a kiszáradás veszélye. És diétát írt elő, B6 vitamint és öt napig probiotikumot. 

Gyógyszertár, gyors "válságkezelő" terv, ki mit csinál, mit, hogyan szerez be... Hazavittük hozzám először is P-t, a fiúk felcuccoltak, M. hazacuccolt, majd visszajött M-ért, addig felírtam, mi kell a boltból. Ugyanis a diabéteszes diétára maximálisan felkészültem, de egy hányás miatti diétára nem. A fiúk bevásároltak, M. megvette magának a diabos kis étkezéseket (mivel elvileg péntek reggel vittem volna őket a Nagyihoz, de így tuti biztos volt, hogy tovább maradnak nálam). Nem részletezem, a lényeg: estére P. sokkal (!) jobban lett, se láz, se hőemelkedés, és ő, a kis fényevő mindenáron csokigolyót vagy kolbászt akart enni (persze szegény nem kapott). Játszott kicsit az öltöztető- és sminkprogrammal, lába fent, Bruno Marsot dudorászott: aki ismeri, tudja: ez ő. Jól volt. És áradozott a doktornőről, amiért megmentette egy újabb kiszáradástól. Azt mondta: ha a doktor néni nem akar Pestre költözni, akkor majd ide fog járni orvoshoz. :)

Ahogy P. állapota javult, úgy romlott M-é. Először csak furcsán érezte magát, gyengének. Aztán elaludt úgy, ahogy volt, késő délután, ez igazán nem jellemző rá, bagoly típus. Itt már tudtam, hogy valami baj van, mértem vércukrot, azt hittem, ott nem stimmel valami. De a cukor teljesen rendben volt. Megfogtam a homlokát: meleg. Megmértem a lázát: 37.5. Aztán 38. M. olyan, mint a húgom: ha lázas, akkor nagyon lázas és iszonyúan lassan lehet neki levinni. (Gyerekként nagyon gyakran láttam, ahogy anyu ápolta a lázas húgomat, volt ott gyógyszer, hűtőfürdő, priznic, minden...) Újabb telefon Pestre a húgomnak: P. jól van, de M. lázas. Erre végképp nem számítottunk. Egy cukorbeteg embernél minden kicsit másképp működik, a lázas állapot is. A húgom felhívta a diabos doktornőt, akitől megkapta az utasításokat, amiket továbbított nekem. Első: Rubophen vagy Algopyrin. Mivel én nem járok orvoshoz és beteg sem szoktam lenni, csak Algoflexem van (nálam ez az egy gyógyszer hat, és ritka fej- vagy fogfájáskor, esetleg mensis görcsölésnél veszek csak be végső esetben belőle), viszont ami M-nak kell, az vényköteles. Ránéztem az órámra: este fél 10. Nem idegeskedtem. Megnyugtattam a húgomat is, hogy intézkedek, aztán visszahívom. A fejemben fél másodperc alatt megvolt azon emberek listája, akiknek biztosan van ilyen gyógyszere. És már az elsőnél sikerrel jártam. M-nak volt is gyógyszere, és képes volt az éjszaka közepén átjönni és áthozni. Nagyon köszönöm neki!

És igazán itt jött el az első pont, amikor kicsit sikerült átéreznem a húgom helyzetét: mennyire nehéz egyedülállóként két gyerekkel, főleg, ha az egyik, majd a másik is megbetegszik. Egyedül, otthon nem hagyhatom őket, magammal vinni nem tudom őket, a házban nem tudom rábízni senkire még fél órára sem, de boltba kellene menni, de gyógyszer kellene... 

Jött a langyos vizes tusolás, lázcsillapító, borogatás, sok folyadék. Készítettem nekik izotóniás italt: pici só, citromlé, víz. Lefektettem őket. El is aludtak. A húgom gyakran mondja, hogy mekkora boldogság neki, amikor reggel felkel és mindkét gyerek szuszog (azaz él). Hát most én is figyeltem, szuszognak-e. És óránként mértem M. lázát. Nagyon-nagyon lassan, tizedenként, de csúszkált lefelé. Mivel nála a vércukrot is megzavarhatja, éjfélkor és hajnali 3-kor megmértem neki. A hármas mérésnél már olyan fáradt voltam, hogy csak ötödjére sikerült úgy böknöm, hogy a stix fel tudja venni a vércseppet... De 6.5 volt, kész boldogság, hogy legalább ez rendben volt.

Nagyon hamar reggel lett.








Bölcs

"Jó tudni, hogy az optimizmus és pesszimizmus nem velünk született vonások, sokkal inkább szociálisan bevésődött, eltanult minták hatása. Aki pesszimista, annak legalább egyik szülője ilyen volt, ő pedig ezt tanulta. Ahogy megtanultuk, úgy ki is nevelhetjük magunkat a negatív viselkedésből. "Nincs a világon jó, se rossz, gondolat teszi azzá" - üzeni Shakespeare is. Állítsuk be magunkat a sikerre, pozitív érzéseink kimondására, a szépre, az itt és most állapot teljes átélésére, a humorra, a derűre. Ugyanannyi erőt igényel, mint a pesszimista attitűd, csak sokkal hasznosabb."

Bagdy Emőke