Reggel már 7 óra előtt a kórházban: pulmonológia kontroll. Minden rendben. Második órára már a suliban vagyok.
Lemegy a munkanap, roppant nehezen kínlódom végig magam rajta energiával.
Papírbolt a sulinak, ügyintézés a városban, haza.
Késő van már, amire nagy nehezen ráveszem magam, hogy csináljak is valami értelmeset. Elkezdek pakolni, és sorra kerül az ágynemű. Mamié. Mert hogy anyu mindig otthoni, friss ágyneműt vitt maminak az otthonba, minden látogatáskor. Eleinte még mami maga tudta áthúzni a kis és nagy párnáját, aztán segítséggel. Az utolsó héten, fekvőbetegként már sehogy. Meglátom az ágyneműt és kész. Pont. Megbénulok. Keresem a távolba ellebegett lelkemet. És megnémulok.
Lesz majd jobb.
