2017. április 20., csütörtök

Ausztria 14/7., csütörtök

Reggeli mocorgó itt


A nap hajnali 2-kor kezdődött, ágyneműcserével. Aztán reggel újra. Majd A. totális bekattanásával folytatódott. Tudtam, hogy beugrik a lánya ma, így előre örültem és nagyon vártam, hátha kimehetek egy órácskára. Jött is a lánya, és hatalmas szerencsémre elvitte magához A-t. Így lett egy hosszabb kimenőm, ami nagyon-nagyon jól jött már.

Két kis túrát tettem, egyet északnak, a másikat nyugatnak.

Aztán volt még kis időm, aludtam volna egyet, végre nyugodtan, tévéordítás, nyüszítés, telefonálgatás nélkül, de nem ment, akkora jövés-menés volt az udvaron...

Iszonyatosan jött vissza a néni, mint ahogyan elment. De megoldottam.



Mai összes: 14km.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Kimenő, 2. kör

1. kör itt

Fáradt voltam már és iszonyatosan hideg volt szél, így eleve kisebb távot terveztem be.






Igazi csoda, hogy tudtam párat fotózni, az még nagyobb csoda, hogy sikerültek is a képek, mert a szél miatt minden meglehetősen hevesen mozgott.


Egy nyulat sem láttam, fáztak biztosan, csak három őz rohant át előttem a földeken.


Frissen vetett krumpli:





Nagy szerencsém volt, hogy nem esett az eső, bár végig nagyon lógott a lába.


A 7.5 km után ez az 5 bőven elég volt.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

A nap sztorija

Érdemes végig olvasni. Az is érteni fogja, aki nem tud németül.


Futár érkezett. Csenget. Kaput nyitok.

(futár:) - Grüss Gott, wohnt die Frau P. da?
(én:) - Ja.
- Nicht daneben?
- Beide sind P.. Sie sind Verwandten.
- Darf ich für die Frau C. P. es da lassen? Sie sind nicht daheim.
- Ja, natürlich.
- Name bitte.
(Fogja a kis kütyüt, amibe az átvevő nevét (azaz az enyémet) kell bepötyögni.)
(én:) - Das mache lieber ich, ich komme aus Ungarn, mein Name ist bisschen kompliziert. (Inkább én csinálom, magyar vagyok, a nevem kicsit komplikált.)
(futár:) - Dehogy, én is magyar vagyok!

😄

Kimenő: Wullersdorf

Végre kimenő!

Iszonyatos volt a szél még mindig és jéghideg.


Ma is hálás voltam a tökéletesen szélálló kabátkámnak.


Hihetetlen, hogy itt a következő, főúton csak 2 km-re lévő kis faluba ebből a mini falucskából legalább nyolc útvonalon el lehet jutni. Rengeteg a beton-, a bicikliút és a mezőgazdasági.


És az is hihetetlen, hogy még mindig fedezek fel újabb útvonalakat.

Wullersdorf, másik bejárat.




Szerencsére volt idő egy másik kiruccanásra is.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Reggeli mocorgó


- bemelegítés

- 1 p ugrókötél
- 10 döntött törzsű oldalemelés
- 10 előreemelés
- 10 tricepsz hajlítás
- 20 felülés
- 1 p plank
(4 kör)

- nyújtás.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció

Nem számít, milyen lassan mész. 
Csak az számít, hogy soha ne állj meg!


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha