2014. február 18., kedd

114. nap

Amikor Ausztriában vagyok, sokszor gondolok arra, milyen hosszú a tizennégy munkanap szünet nélkül. Hogy én nem örülhetek a pénteknek vagy a hétvégének. Viszont sokkal többet gondolok arra, hogy nekem a kinti munka folyam után tizennégy napos a hétvégém! Hogy milyen jó is az, hogy nem kell szomorkodnom azért, mert már megint hétfő van, nekem ugyanis nem kezdődik újabb munka hét itthon. :-)

A hazautazás utáni kedd mindig félálomban telik. De már jól kezdődik. Az első fantasztikus dolog, hogy aludhatok, amíg csak jólesik, kelhetek természetes ébredéssel. Ma sikerült fél nyolcig aludnom. Aztán pakolás, főzés, mosás (...), mindez csak piano, moderato, hiszen nagyon fáradt vagyok. K. legtöbbször dolgozik és elég ritkán látjuk egymást. Most úgy alakult, hogy szabin van, így együtt tölthettük a mai napot. 

Reggelire zabkását készítettem bogyós gyümölccsel. 40g zabpelyhet leöntöttem forró vízzel, állni hagytam. Közben odakészítettem a gyümölcsöket: 50g epret, 50g áfonyát, 50g szedret és 50g málnát. (A gyümölcsöt még Ausztriában vettem, egy harmadával olcsóbb, mint itthon.) Próbálkozom a zabbal. Régen nagyon sok zabot, zabos dolgot ettem, nagyon szeretem, olcsó, gyorsan elkészíthető például a zabkása, viszont mostanában rosszul leszek tőle. Ritkán azért megpróbálom berakni az étrendbe, maximum 40g-ot, ha megeszek belőle, és ha van hozzá gyümölcs, akkor bírom.

244 kcal, 8g F, 47g CH, 3g zsír a kalóriaguru szerint, 234 kcal, 8g F, 44g CH, 4g zsír a kalóriabázis szerint.

Átjött K. (már csak pár napig tart, hogy hol ő jön az albérletbe, hol én megyek hozzá :-) ), megterveztük a napot, közben megettem a tízóraimat és összedobtam gyorsan dobozba-zacskóba-flakonba a mai kaját uzsonnáig, hiszen utaztunk.

Tízóraira végre beterveztem csokit és banánt. Nagyon ritkán eszem csokit, banán is régen volt, így itt volt az ideje ;-) Fél banán, 2 kocka (85%-os) csoki.

114 kcal, 2g F, 15g CH, 5g zsír

Beugrottunk Pécsre, konkrét céllal: a speizba kell egy polcrendszer, hogy át tudjam cuccolni a dolgaimat. Vittem hát a kis kaja csomagomat:

- egy adag zöldség levet, ez volt az ebéd, (60 kcal, 11g CH, 3g F, 0.3g zsír)

- egy almát reszelve 1 ek lenmaggal, ez volt az uzsonna1,

169 kcal, 2g F, 34g CH, 5g zsír

- két mini szendvicset, ez volt az uzsonna2. Mivel tegnap este a fáradtságtól képtelen voltam már elmenni a boltba, így kenyeret sem sütöttem, ma kivételesen bolti rozskenyérből készült a szenyó. Cukormentes mustár, pulykasonka és bébispenót levelek kerültek bele. Lett volna még sajt is és paprika, de elfelejtettem venni (mondom: hiába van nálam a bevásárlólista, a hazautazós nap utáni keddeken nem vagyok teljesen beszámítható...). Nem lett gondom a bolti kenyértől hála az égnek.

312 kcal, 16g F, 49g CH, 4g zsír

K. a mekiben ebédelt. Spicy szenyót, halas burgert, krumplit, kólát. Én csak egy kávét kértem, de nem mekiset, mert az nem jó, hanem donpepéset. Na, az viszont isteni! Amíg K. falatozott én meg élvezettel szürcsöltem a kávémat, tanulmányoztam a mekis kaják tápértékét. A halas burgerrel például tápérték ügyben szerény véleményem szerint ábszolúte semmi gond nincs. Ha nem lenne benne a sok adalékanyag, ha friss alapanyagokból készülne, nem gluténmentes ugyan, de használható étel lehetne. Csippantottam egy sült krumplit, és megállapítottam, hogy hideg, puha, tehát f.o.s kategória...



Ja, és kaptam K-tól egy aranyos kis ruhát, olyan vagyok benne, mint egy sellő :-)


"Az univerzum bőkezű, mindent megad, amire vágyunk, és minden, amiben hiányt szenvedünk, a saját agyunk szüleménye." (Alyson Noel)


Én most olyan nagy izgalommal vagyok a költözés miatt! Olyan jó, ahogy közösen tervezgetünk, én itt pakolászok, K. ott pakolja-szanálja lelkesen a dolgait, helyet csinálva nekem. Közben közösen tervezzük, mit kell majd venni, minek a beszerzése mennyire fontos, milyen ezt vagy azt szeretnénk, hova kerülnek majd a virágok... A legsürgetőbb egy polcrendszer beszerzése volt a speizba, és ma elmentünk, együtt kiválasztottuk, közösen megvettük, belefértünk a meghatározott keretbe. Gyönyörű, praktikus, variálható, könnyen tisztítható, és K. már fel is szerelte :-) Nagyon régen volt már ilyen, hogy kis rózsaszín vattacukor-felhőcskék úszkálnak a szívemben; az pedig tán még sosem fordult elő, hogy mindenféle idegeskedés, rágörcsölés, túlspirázás nélkül, egyszerűen csak hagyom, hogy történjenek a dolgok. Tudom, hogy meglesz a költözés, tudom, hogy sok munkával jár, tudom, hogy nem lesz minden azonnal a helyén, mert nem lesz mindennek azonnal helye, de azt is tudom, hogy nem ez a lényeg. Őszintén és mélyen hálás vagyok a "sorsnak" és magamnak, hogy elindultam egy úton, egy fejlődésen, és hogy haladok, hogy képes vagyok tanulni, hajlandó vagyok változni és változtatni. Korántsem tökéletes az életem, de elfogadom és szeretem úgy, ahogy van, miközben azon fáradozom, hogy olyan legyen, amilyennek szeretném. És ez még csak az út eleje!

Vacsora (már itthon): turmix: 1 dl 100%-os narancslé, 2 marék bébispenót.

54 kcal, 2g F, 12g CH, 0 g zsír

+1: 1 adag fehérjeturmix

101 kcal, 21g F, 1.5g CH, 0g zsír

Összesen: 1044 kcal, 54g F, 167g CH, 18g zsír

Ezt a napi menüt több ok miatt terveztem ilyenre. Például azért, mert hiányzik a gyümölcs, és azt hiszem, a szervezetemnek is. A betegségből még mindig nem lábaltam ki teljesen, kell némi vitamin, ásványi anyag. Nagyon sűrű két itthoni hetem lesz, olyan menüsor kell, amit ripsz-ropsz össze tudok dobni, dobozolni és magammal vinni. És előre szeretném biztosítani magam egy kis szünettel arról, hogy ne legyen csömöröm a hústól. Így a sonkán kívül nem szerepel hús az étrendben.

Csak érdekességképpen számoltam ki a makrókat, de legalább látom, hogy a kalória kevés, a többi rendben. A -nekem- sok CH miatt éhes vagyok így estére, de úgyis hamar megyek aludni, ki fogom bírni :-)

Még nem tudom, hogyan, hol, mikor fogom megoldani a héten az edzést. Lehet, hogy a 3. emeletről lecuccolás (ugye súllyal) és a másik 3. emeletre felcuccolás (szintén súllyal) jó kis alapozás lesz majd így, a betegség vége felé... Na, majd ügyeskedem!

Heti menüterv itt.

Új fejezet / 2. szakasz / 17. heti menüterv (2014/ 8.hét)

2014/ 1. heti menüterv -
2014/ 2. heti menüterv (2. szakasz 11. hét, Ausztria) itt
2014/ 3. heti menüterv (2. szakasz 12. hét, Auszria) itt
2014/ 4. heti menüterv (2. szakasz 13. hét, Magyarország) itt

Új fejezet / 2. szakasz / 14. heti menüterv (2014/5. hét, Magyarország) itt

Új fejezet / 2. szakasz / 15. heti menüterv (2014/ 6. hét, Ausztria) itt

Új fejezet / 2. szakasz / 16. heti menüterv (2014/ 7.hét) itt


itt
02.17-
(Mo.)
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
R
sonka, 2 tojás
zabkása, bogyós gyümölcs
zöldséges omlett
sajtos-uborkás kenyér
palacsinta, bogyós gyümölcs
zabkása, alma
zöldséges omlett
T
4 szendvics
fél banán, 2 kocka fekete csoki
bogyós gyümölcs
1 alma, 2 kocka fekete csoki
fél banán, 2 kocka fekete csoki
bogyós gyümölcs
1 alma, 2 kocka fekete csoki
E
zöldséglé
éttermi menü vagy pizza
„omega3” smoothie
brokkoli krémleves, kenyér
tonhal saláta, kenyér
zöldség krémleves, kenyér
U1
alma, lenmag
alma, mandula
szendvics
alma, lenmag
alma, mandula
szendvics
U2
szendvics
szendvics
tonhal saláta
szendvics
szendvics
zöldség krémleves, kenyér
V
zöldséglé
zöldséglé
zöldséglé
„omega3” smoothie
brokkoli krémleves, kenyér
zöldség krémleves, kenyér
tonhal saláta
+1
bogyós gyümölcs
fehérje-turmix
spenót saláta
fehérje-turmix
bogyós gyümölcs
spenót saláta
fehérje-turmix

A heti menünél nem számoltam kalóriát és makrókat.
Sok gyümölcs, zöldség, saláták, levek, amolyan ásványi anyag- és nyomelemtöltés gyanánt.
Célzottan húsmentes hét: nem szeretném, ha csömöröm lenne a hústól, a múlt héten már közel álltam hozzá.
Minden gyorsan elkészíthető, dobozolható, pakolható, magammal vihető. Nagyon zsúfolt lesz a hét, rengeteg jövés-menéssel, költözéssel (bizony! :-) ), nem lesz időm főzni, lesz egy rövid időszak, amikor nem lesz miben főzni, tehát kellett egy olyan megoldás, ami minden szempontból megfelelő.
És az sem utolsó szempont, hogy ez -is- egy anyagilag kivitelezhető heti menü. (A gyümölcsök, zöldségek nagy részét még hétfőn, a hazautazáskor megvettem Ausztriában. Igen, sok dolog olcsóbb mint itthon...)

Motiváció: probléma és megoldás


Mindenki életében van olyan időszak, amikor álmodozik valamiről. Aztán eljön az az idő is, hogy az álmokból terveket sző, aztán elkezdi megvalósítani. Lehet ez iskola választás, a lakás megújítása, munkahelyváltás, de akár az is, hogy elhatározzuk: megváltoztatjuk a testünket: lefogyunk/hízunk/izmosodunk (...)
Közel negyven életévem alatt megfigyeltem, hogy nagyon jól megy az álmodozás, jól megy a tervezés, és hajlandó is vagyok tenni azért, hogy valóra váljanak a terveim, hogy haladjak is azon a bizonyos célhoz vezető úton.
A fegyelem, a kitartás, a szem célon való tartása, az önmagunkba vetett hit nagyon fontos, de van egy dolog, amit nem szabad kihagyni az egyenletből. Ez pedig az, hogy nem szabad túlspirázni, túlgörcsölni, ha szeretnénk elérni valamit.
Igen: jó, ha a tervben, a célokhoz határidőt is felállítunk magunknak, de nem árt reálisan átgondolni mindezt. Ha 20 kilót szeretnék fogyni, nem tudom elérni -egészségesen- 3 hét alatt. Ha definiált karizmot szeretnék, nem fotózhatom le magam 2 hét múlva izmosan, ha előtte még sosem tornáztam, súlyzókat pedig csak rózsaszíneket és csak az interneten láttam.
A legjobb, ha nem pánikszerűen ugrunk bele egy-egy változtatásba. Mert ha igen, akkor nagyon fog szorítani a rövid határidő, csak az fog a fejünkben járni, hogy jajaj, már csak x hetem van, jaj, nem mozdul a mérleg nyelve, jaj, hát én ezt nem tudom megcsinálni (...)! Ebből pedig legtöbbször jön a feladom kellemetlen érzése, a (z újabb) csalódás önmagunkban, a sütizés, a mekizés, és rosszabb lesz a helyzet, mint még mielőtt belekezdtünk volna bármibe is.
Igenis meg kell tervezni az étkezést, igen, előre kell főzni és dobozolni, igen: hozzá kell tenni a (célzott) mozgást, és ha mindez megvan, akkor csak jól kell enni és mellé megcsinálni a tervezett mozgást, és itt a dolgot "el is lehet felejteni". Hiszen az élet nem csak az evésről és az edzésről szól. Mellette ott a munka, a család, jobb esetben a szórakozás, a pihenés, amik ugyanúgy részei az életnek. Saját tapasztalatból tudom, hogy volt időszak, amikor ezerrel rágörcsöltem arra, hogy most már pedig nekem két hónap múlva bombanőnek kell lennem bikiniben. Ideges voltam emiatt, úgy éreztem, meg kell felelnem, meg kell mutatnom, amit elértem. Semmi más nem járt a fejemben, csak az étkezés és a minél több edzés, képtelen voltam józanul gondolkodni, csak ez járt a fejemben egész nap, és bedepiztem attól, ha meg sem mozdult a mérleg mutatója. A legszörnyűbb ebben az, hogy ebben az időszakban semmit de semmit, egy hangyányit sem sikerült közelebb kerülnöm a céljaimhoz. Amint viszont megnyugodtam, tudatosítottam magamban, hogy jól eszem és az edzés is rendben, és nem ragaszkodtam feltétlenül a határidőhöz, nem pattantam naponta ötször mérlegre, jöttek az eredmények.
Nálam már nincs "nem megy", "nem tudom", "de én"... És a legfontosabb: nem agyalok túl sokat, nem parázok. Tervezek, csinálom a dolgom alakulás terén és pont. Elhihetitek: így sokkal jobban érzem magam :-)

Bölcs

Fénykép: The mind is the only thinking preventing you from experiencing your natural state of peace.

First SSM Youtube video coming soon: http://www.youtube.com/channel/UC3g3LSHLqOm4HnsWi20uumg

Spirit Science and Metaphysics
Spirit Science