2020. március 9., hétfő

És akkor te most eszel?!

Hagyományos nőnapi vacsora a munkahelyemen.


Azért (is) jó, ha az ember elérte a (fogyás) célját és ha ismeri az élelmiszereket és azok hatását, mert ilyenkor már nem kell 100%-ban tartani a bizonyos étrendet, hanem ha egyszer van például egy ilyen vacsora, akkor lehet enni. Olyat is, amit máskor nem szokott az ember.


Azért is jó, ha az embernek nincs túlsúlya, mert megengedhet magának például süteményt. Karamellás házi sajttorta volt, valami kimondhatatlanul mennyei! Egyetlenegy morzsáját sem bánom, kár lett volna kihagyni.


Ma a vacsora miatt már egész nap kevesebbet ettem, CH-ot főleg. És a süti miatt majd a holnapi adagban is kicsit kevesebb lesz a CH, oszt annyi.

Tavaly júniusban kezdtem ezt a fajta étkezést, mármint a makroszámolós-dobozolósat. 3 hónap alatt majdnem 4 kilót fogytam, 18 centivel voltam kevesebb. Igen, az elején nincs csalás meg ételcserélgetés, ettem, ami elő volt írva. Mert eredményt csak így várhattam. Aztán jött is, sőt. 


Csak bátorítani tudok mindenkit, aki elégedetlen a testével és változtatni szeretne: kezdd el. Most. Hogy nemsokára lelkiismeret-furdalás nélkül megehess egy isteni sajttortát.

Dobozok dobozoláshoz itt
A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

🙃


A nevem (mindig is éreztem) mától: Takács Dysania Tímea. 🙃