2021. október 12., kedd

Műtét előtti 3. nap


Délelőtt labor (Pécs). Az eredményt emailben küldik.

Kora délután EKG és táppénzre vetetés.

Az EKG papírra tekintve egyetlen dolgot tudok megállapítani, de azt biztosan: élek. 😂 És ez egy elég megnyugtató észrevétel. A rányomtatott adatokból kiderül számomra, hogy a pulzusom 67 volt, a többi adatot még az internet segítségével sem sikerült megfejtenem. No de nem is az én dolgom, majd 3 nap múlva az aneszteziológus kiokoskodja.

Kora este volt már, amikor rájöttem, hogy a laborból kifelejtettem a vércsoportot. Már pedig ez nem lényegtelen. Tudom, hogy A+ vagyok, de bemondásra nem fogadnám el én sem, ha orvos lennék. Jött át M., kigondoltuk, hogy oké, elbaltáztam, akkor holnap mohácsi labor, 11 ezerért megcsinálják a vércsoport meghatározást. Úgyis nyertem múltkor a sorsjegyen, hát így "ingyen" lesz. De nem hagyott nyugodni a gondolat, elkezdtem újra átnézni a leleteimet, hátha valamelyiken rajta van. Szerinted? Pedig amikor egyszer el akartam menni vért adni, akkor ott ujjbegyből meghatározták a vércsoportomat, de persze erről papírt nem találok. Sebaj, hol lehet még meg? Hát a születési anyakönyvimben! Kerestem, kutattam (nem nehéz, mert gyönyörűen rendszerezve van minden hivatalos iratom egy fedeles dobozban), és meg is találtam: a gyermekegészségügyi könyvecskében hivatalosan szerepel az A+ vércsoport. Hálát adtam az égnek, hogy nem kell még egy bökés, nem kell "fölösleges" pénzkiadás, nincs fölösleges izgalom. (És 41. hétre születtem, 3300g-mal.)

A diéta ma is ment, már a hashajtás bevezetése is, mellette a 3 liter víz... A 2 liter lesz meg, de a vizeletem így is szinte víz színű. Azért igyekszem.

Frissítés, este 10:

Kell a friss vércsoport+ellenanyag (köszönöm J. és A. a segítséget!), úgyhogy reggel korán megrohamozom a mohácsi labort...
 

Műtét előtt: szervezés

A műtét előtt szervezések:

- a professzor kimondta: műteni kell (aug. 23.)

- annak eldöntése részemről, hogy TB alapon (akár 1.5-2 év várakozással), egy idegen, nem specialista orvos műtsön, "ingyen", vagy a saját orvosom, aki endometriózis specialista, magán úton (viszonylag gyorsan), kemény pénzért

- ajánlatkérés a magánklinikától (aug. 24.)

- az ajánlat megérkezik (aug. 25.): időpont 2 hónapon belül, kölcsönkérhető (és nehezen, lassan, de visszafizethető) összeg

- döntés (aug. 25.): Da Vinci Magánklinika.

A műtét időpontja: október 15.

- munkáltató értesítése

- helyettes keresése

- az őszi szüneti szabadság átütemezése

- háziorvos asszisztensével értekezés: mehetek a műtét előtti 3. naptól táppénzre

- műtét előtti 7. napon helyettessel megbeszélés, 4. napon jön velem órákat nézni

Az időponttal egyszerre megkaptam a műtét előtti előkészületek listáját is.

- A műtétet megelőző héten könnyű diéta. Semmi puffasztó, semmi teljes kiőrlésű, semmi gyümölcs, semmi zöldség, semmi mag (...). 5. napja megy a diéta, hát nem mondanám egyszerűnek. És a 3 liter bubomentes víz sem csúszik le minden nap... A műtétet megelőző napon már csak leves levét ihatom, aznap éjféltől se ételt, se italt nem vehetek magamhoz.

- Megkaptam az elvégzendő vizsgálatok listáját is: labor, EKG, PCR teszt. A labor nem lesz TB-s, mivel október 28-ra tudtak volna időpontot adni a mohácsi kórházban, az meg ugye már a műtét után van... A teszt eleve pénzes, az EKG viszont TB alapon megy.

        - PCR tesztre időpontfoglalás.

        - EKG megszervezése.

        - Laborba időpont foglalás.

- A műtét előtt 4 napig fokozatos hashajtás is kell, ezt is leírták, mikor, mennyi, mivel. (Ezt is nekem kellett beszereznem.)

- A műtét hetén (azaz ezen a héten) hív majd Kinga (a klinika kapcsolattartója), hogy pontosan melyik nap (valószínű pénteken) és hánykor kell megjelennem a kórházban.

Ez volt a dolog hivatalos része. A többit nekem kellett kiderítenem, a család, néhány endo csoportos tag pedig sokat segített. Abban, hogy mit kell vinni a kórházba, mire számíthatok a műtét előtt, utána, mire készüljek itthon és mivel (sebkötözés, haskötő, sebkezelő krém, meddig lesz szükségem éjjel-nappal felügyeletre...).

Kölcsönkértem a műtét árát.

Elkészítettem a kórházi csomagomat: bő hálóing, papucs, víz+szívószál, törlőkendő, bő ruha hazautazáshoz, némi ropogtatnivaló, betétek, fájdalomcsillapító a hazaútra, a műtét díja, leletek.

Előkészítettem a hazaérkezés utáni cuccokat: haskötő, bő hálóing, nagypárnák pluszban (mert nem biztos, hogy tudok majd vízszintben feküdni), sebtapaszok, sebkezelő gél, fájdalomcsillapító, lázmérő.

Megvannak a cuccosok a rám vigyázóknak. Mivel gyakorlatilag nálam fognak lakni, ágynemű, kávé, a kért ásványvíz, kenyér, vaj, joghurt, tej, néhány alapvető alapanyag főzéshez, némi nasi. A bolt szerencsére közel van, még az is odatalál, aki nem ismerős errefelé.

Megvan a rám vigyázók beosztása október végéig. Persze ez függ attól, mennyire gyorsan megy a felépülés. Én rajta leszek, de türelmesnek kell majd lennem és megadnom a testemnek (a lélek még majd pluszban lesz) az elegendő, kellő időt a gyógyulásra.