91. nap

Mivel még a ma is a tegnap érkezett télapó "áldásos" hatása alatt voltam, igyekeztem arra koncentrálni az energiáimat, hogy képes legyek elviselni magamat és a fájdalmat a nap folyamán. A tegnap megírt listáról kemény két dolgot sikerült ma letudnom, ami szuper, hiszen haladok. Ezekkel el is telt a délelőtt.

 

Közben reggeli: 2 tojás, 1 fehérje, 2 pufi rizs.

 

 

 

Tízórai: 2 kis mandarin (kiwi volt a tervben, de amikor vásárolni voltam, csak csomagban árultak kiwit, nekem meg csak 1 db kellett, így döntöttem helyette a 2 kis mandarin mellett).

 

Ebéd: melegszendvics, tea.

 

 

Tény, hogy nem tudok fotózni. Tény, hogy nincs hiperszuper fényképezőgépem. Tény, hogy ez nem egy kimondott gasztroblog. Minimális a konyhai felszerelésem is, és ahol jelenleg élek, az egy albérlet, azaz nem egy mártasztyuárt stílusú kecó. De az is tény, hogy nekem nem tetszenek az ételfotók, amiket felrakok. Ma kipróbáltam a gépem összes funcióját, különböző fényviszonyokat, és istenbizony mondom, hogy egyetlenegy jó kép sem született. Hümmögős-elfogadható igen, de nem tudnám egyikre sem azt mondani, hogy hinnye, ez igen... Viszont idén év elején -is- annyi nagy kiadásom lesz, hogy egy fotoaparát még csak a listán sem szerepel... Így hát igyekszem magamból -és a gépemből- kihozni a legjobbat.

 

Ebéd után neki szerettem volna állni a listán szereplő dolgok egyikének, de már annyira kimerültem, elkezdtem fázni, és mivel mázlim van, hogy nem kellett ilyen állapotban dolgozni, gyorsan átgondoltam a délutánt (K. jön 6-ra, addigra meg kell sütni a vacsorát és a sütit), beállítottam az ébresztőt és ledőltem másfél órára. Aludtam valamennyit, de a vekker előtt ébredtem: arra, hogy furán dobog a szívem. Jobban mondva, hogy fura helyen. Ugyanis a szájpadlásomon éreztem. A nyelvemmel kitapogattam: begyulladt két fogam és a jobb szájpadlásom. És ott lüktetett a szívem. Na bumm, nagyon hiányzott még ez is. A holnapi program egy része adott. Úgyis régen láttam már a dokit...

Uzsonna. mandula, 1 narancs, 1 melegszendvics, 2 marék kesu (ez nem volt a tervben).

 

Bedugtam a sütőbe a sütit K-nak és a vacsorának valót. K. előbb érkezett, de kivárta a vacsorát, és nem bánta meg. Fincsi sajtos csirkemell készült (kétféle sajttal), savanyúsággal ettük.

 

 

 

Aztán hazakísértem, addig is együtt voltunk, meg lufiságom ellenére is szükségem volt egy kis mozgásra és friss levegőre. És ma igazán friss volt az idő, minusz 6-8 fok körül, ami még nem durván hideg, és ilyenkor isteni száríz és finom a levegő, nagyon szeretem. No meg most van hó, és idén még nem mentem bele nyakig, itt volt a lehetőség, amit nem szabad elszalasztani :-)

 

 

 

A növények meseszépek a hótakaró alatt.

 

Az utak néhol katasztrofálisak: tükörjég nagyon sok helyen, úton és járdán egyaránt. Sok parkolóból csak jó kis kardio (hó- és jéglapátolás) árán lehet kijutni a jégpályára...

 

Itt is van sétány, nem csak Knittelfeldben :-)

 

 

És igen: itt van hó, rendesen.

 

 

Na és itt jött az, amikor a bosziból kiszabadult a kisgyerek, és mindnden fizikai fájdalma ellenére belegázolt a nagy hóba, akkor is, ha tudta, hogy sétához öltözött, és a cipője, a nadrágja és minden tele lesz jéghideg hóval. Fülig érő szájjal "rohangáltam" a hóban.

Tettem egy-két nyugodtabb kört is.

 

 

Jól elfáradtam, és ekkor hazasétáltam.

 

Ez az a parkoló, ahonnan úgy lehet kiállni, ha az ember előveszi a hegyimentő tudományát és felszerelését: ásó, lapát, csákány és miegymás kell, hogy egyáltalán az autó kiszabaduljon a hó és a jég fogságából. Aztán kell egy rendes adag bátorság és határozottság, hogy az ember beüljön, indítson, aztán ráhajtson a tükör jégre. Ha már ezzel is megvan, nem árt beizzítani a legfőbb radnótiparkolói imádságot: "add, uram, hogy ne jöjjön senki szembe!", amit én már tavaly odáig fejlesztettem, hogy "vigyázat, el az útból, mert jövök és nem állok meg!". Mert eleve egy sávos a jégpálya, ha meg kell állni, kérdéses az elindulás, ha jönnek szembe, nincs hova menni, mert oldalt jéggé fagyott hó van, üres helyeken is áll a hó... A parkoló végén bicikliúttal keresztezett kereszteződés van, de előtte még egy helyen ki kell kanyarodni. Na, tavaly ott nem sikerült megállnom, hiába ügyködtem időben, szépen lassan átcsusszantam a szemközti oldalra, mákom volt, hogy éppen senki nem volt arra. Mivel kemény minuszokat mondanak jövő hétre, ez a helyzet adott lesz még egy darabig. No de majd jönnek a busók és szépen ügyesen elűzik a fagyot, a telet!

 

Hogy a fogorvos mellett legyen más program is holnapra: lent voltam az automatánál feltölteni a telefonomat, de valami gixer lehet, mert nem történt meg a feltöltés. Úgyhogy holnap mehetek a bankba is utánanézetni.

 

és hab a tortán. 22.18 van, megszólalt a házzal szemben egy már évek óta nem üzemelő kávézó riasztója. Szokott ilyet csinálni, általában hosszú órákon keresztül hallgatjuk, amíg le nem merül... Na, akkor jó éjszakát!

90. nap

Ma edzés pihenőnap volt.

 

itt

Még az este összeírtam a teendők listáját a következő kiutazásig.

 

Nem agyontervezett, nem részletes és gyakorlatilag nem terv ez, csupán egymás után felírtam mindent, ami az eszembe jutott, mindent, ami fontos, aminek mindenképp meg kell lennie. És reggel szépen neki is láttam. És délre a dolgok harmadát sikerült is letudni. Nem volt egyszerű, mert meglátogatott a télapó, és most amolyan na-boszi-emlékszel-még-milyen-rosszul-szoktad-ilyenkor-érezni-magad stílust játszott. Meglepő volt, mert hosszú-hosszú hónapok óta egyáltalán nem volt gond az érkezése, hát most felidéztette velem, milyen, amikor alig van ereje az embernek, fáj-feszít-szűköl belül minden női és más szerve, és gyakorlatilag a mell alatti résztől a combjáig egy hatalmas, keményre felfújt lufi érzéssel vánszorog egész nap, miközben ölni tudna egy kis édes ízért és egy hatalmas tál rágcsálnivalóért.

 

Mivel tudtam, hogy a hétvége körül érkezik, édesre terveztem 1-2 napot -kajaügyileg-, de csúsztam ezzel, így pont ez a nap nem az édességről és a rágcsáról szólt...

 

Ugyanazt ettem, mint tegnap reggelre, tízóraira.

 

Az ebéd a tegnapi spenót másik fele volt 2 tükörtojással.

 

 

És sajt chips.

 

Ettem még 2 marék mandula-mazsolát.

És nem bírtam tovább a strapát, bedőltem az ágyba, aludtam egy kicsit. Addig sem éreztem a lufiásgot és a fájdalmat.

Az uzsonna tonhal saláta volt, mint tegnap.

 

És hogy adjak az édes íznek, kreáltam egy kis csokikrémet.

 

Vacsorára 2 főtt tojást ettem.

 

És vedeltem a vizet, iszonyatosan szomjas voltam.

 

Este -már sötét volt- felöltöztem (alig tudtam felhúzni a cipzárt a kabátomon, annyira fel voltam fújódva) és lementem sétálni. Egy jó órát mászkáltam, néztem a havas házakat és fákat, meseszép minden, és közben egyensúlyoztam a nagyon sok helyen tükörjég járdákon.

 

Amikor hazaértem, édes italra vágytam, így főztem egy teát (déemes guten ábend tea, ez magában is édes, nagyon finom). Bekészítettem egy filmet és bevackolódtam az ágyba.

 

Hiszem, hogy minden okkal történik. Ezt a filmet még karácsony táján mentettem le a netről K-nál (nála iszonyat gyors és korlátlan a net) több másikkal együtt. Nem volt konkrét cél, csak úgy találomra leszedtem pár filmet, hogy Ausztriában, ha esetleg lesz rá időm, megnézek 1-2-t. A tegnapi film gyakorlatilag arról szólt, ami engem foglalkoztat régóta. Hogy annyi mindennel el vagyunk foglalva, annyira bedumáljuk magunknak, hogy felnőttként hogyan "kell" "vislekedni", hogy elfelejtjük-elnyomjuk magunkban a gyerekkori énünket, az álmainkat, a vágyainkat, és inkább beleszürkülünk a hétköznapok fásultságába, nehogy bárki megszóljon minket azért, ha merünk nevetni, álmodozni, bolondozni. Hogy képesek vagyunk egy másik emberré válni, aminek már köze sincs ahhoz, akik valaha voltunk, akik lenni szerettünk volna.

 

Már decemberben, amikor a blogon szedtem össze a legnépszerűbb bejegyzéseket a különböző témákban, és így sok bejegyzést újra is kellett olvasnom, észrevettem, hogy az egész elektronikus naplóm eltolódott affelé, hogy csak az edzésekről és az étkezésekről esett szó. Márpedig van ennek az élet-mód-váltásnak egy 3. pillére is szerintem, amit belső békének, belső csendnek neveztem régebben a blogon. És valahogy úgy érzem: ez az a dolog, amin áll vagy bukik az életmódváltások nagy része. Aki kiegyensúlyozottan él, annak nagy valószínűséggel van önbizalma, elfogadja és szereti önmagát, netán boldog párkapcsolatban-családban él, akkor gyakorlatilag erre rátéve az edzést és a megfelelő étkezést nyílegyenes útja van a célja eléréséhez. A környezetemben azt látom, hogy sokan elhitetik magukkal, hogy a megfelelő társsal élnek, miközben valami totál másra (több tiszteletre, több szeretetre, több közös programra...) vágynak. És edzenek, próbálnak jól étkezni, mégsem jutnak egyről a kettőre. Ők leginkább maguknak akarják bizonygatni, hogy "ha elérem a célom", akkor majd jobb/boldogabb/kiegyensúlyozottabb (...) leszek. Akiknek pedig sínen van a belső békéjük, gyakorlatilag könnyedén, szinte magától változik át a teste. Márpedig az élet itt van, most van, a "majd" szinte megfoghatatlan fogalom. Ezért is kezdtem el újra belső békés bejegyzéseket kreálni és ezzel egyidőben dolgozni azon, hogy sikerüljön az itt és mostban, a jelenben léteznem.

 

Vannak, akik szerint ez az egész belső csend dolog, az idézetek, a képek, amiket felteszek, csak "pszichoszarság". Én ezzel nem óhajtok foglalkozni. Mindenkinek abban kell hinnie, amiben akar, amiben tud. És ha valaki nem kíváncsi ilyen bejegyzésekre, hát nem kell elolvasni, kérem szépen. :-)

 

2014-ben egy óriási feladat számomra az önbizalom erősítése. Utánanéztem már: nem kapható egyetlen üzletben sem, a neten sem rendelhető. De ha bármilyen tipped van az ügyben, nagyon szívesen fogadom! :-)

 

 

Belső csend

 

Make joy and happiness the center of your world. What brings you joy today?