2024. január 7., vasárnap

Vasárnap

Anyu szombaton aludt el. Hagyott nekünk egy hétvégét, hogy ne kelljen rohanni, hogy ne kelljen az első sokktól kisírt szemmel intézkedni menni, hogy ne a munkahelyen értesüljünk róla, hogy tudjunk egyet szusszanni, mielőtt a temetést intézzük. 

Hónapok óta ez az első nap, hogy nem óracsörgésre keltem, hogy nem kellett anyuhoz menni. Még nem igazán fogtam fel, hogy meghalt. De amint beugrik a békésen fekvő, hideg arca, újra tudatosul. 

Néhány pityergéssel, kis házimunkával, karácsonyfa-bontással, pihengetéssel telt a nap. (Elmondhatatlanul fáradt vagyok.)

Este érkezik Budapestről a húgom. Holnap együtt megyünk temetést szervezni.

Január 6., szombat


... Egyre lassult a légzése, majd hajnali 5-kor utolsót dobbant a szíve. Elaludt.

Féltem, mi lesz, ha megtörténik. Féltem, hogy nem leszek képes ránézni, féltem attól, hogy félni fogok tőle, féltem az utána rám váró feladatoktól. Aztán valahogy minden jött magától.

Csodaszép volt holtan (is). A szája kis mosolyra húzódva, a csodás zöld szemei éppen csak nyitva. Egyetlen ránc sem ült az arcán, békés volt, nyugodt. Végtelenül nyugodt. Csak sírtam, megsimogattam a homlokát és adtam rá egy puszit.

Ott volt hoscpice Zs. és az éjjeles Zs. Felhívtam M-t, aki nappal szokott jönni segíteni, hogy anyu elment. De M. mégis jött.

A 1830-at nem lehetett használni. Győrffy Pál ugyan bejelentkezett gépről, aztán szétkapcsolt a vonal. A 112-vel sikerült beszélni. Felvették az adatokat, majd jött a mentőtiszt. EKG-t készítettek, kaptam egy (2023-as dátumozású...), a mentőtiszt szerint is fölösleges papírt.

Az orvosra öt órát kellett várni. Addig be-bementem anyuhoz. Csak sápadt volt és a körmei kezdtek kékülni, semmi hullafolt, tényleg nagyon szép volt. Elkészült a halotti bizonyítvány, az elszállítási engedély, hívhattam a temetkezési vállalkozót.

Már hetekkel ezelőtt összeírtam mindent egy papírra és kimágneseztem anyu hűtőjére: háziorvos száma, 1830 (mert ügyelet nincs), temetkezés és temetkezési ügyelet telefonszáma, anyu kérései a temetéssel kapcsolatban. A szükséges hivatalos iratokat is még akkor összekészítettük, amikor anyu még viszonylag jól volt.

Az orvosi vizit után két órával szállítható csak el az elhunyt, így újabb két órát tölthettem anyuval. Mielőtt jöttek érte, még megsimiztem, adtam egy puszit a homlokára és dugtam egy szál cigit a zsebébe (aki ismerte, tudja, hogy nagy bagós volt) és mondtam neki: ha kávét kér, csak szóljon, bármikor főzök neki.

Nem "tepsivel" jöttek és nem fekete zsákkal. Fekete vászon hordágyra tették átlátszó, műanyag cipzáros nájlonba. Közben egy nyomtatványt kellett kitöltenem. A tükröket előtte letakartam és végig égett a gyertya anyu mellett, amikor elvitték, a gyertya kialudt.

Idővel egyedül maradtam. És nem tudtam hazajönni. Nagyon üres volt a szobája nélküle. Felhívtam, akiket nem tudok közösségi médián elérni, beszéltem a húgommal, M. többször hívott. Csak ültem, majd sírtam, aztán lehúztam anyu ágyát és rendbe tettem, sírtam, mostam, sírtam, takarítottam. Este volt már, amikor hazaindultam.