Étek hétfőn:
R: 4 piskóta.U: kis darab kolbász, egy falat sajt.
V: fél tenyérnyi gombás hús, 2 tojás.
Részletek itt.
Kedd:
R: 2 lenmag kenyér, marék ribizli, kávé.
E: saláta, gombás hús, 1 tojás.
V: saláta, kolbász, 1 tojás.
Részletek itt.
Szerda:
R: marék málna, 2 lenmag kenyér, 1 főtt tojás, kávé.
E. sült csirke, saláta tökmagolajjal, fél avokádó, 1 tojás.
V: 1 tojás, saláta tökmagolajjal.
Részletek itt.
Csütörtök:
R: kávé.
E: 2 tojás, kolbász, 1 mini alma, 10 szem mandula.
V: sajtos csirke, saláta.
E: 2 tojás, kolbász, 1 mini alma, 10 szem mandula.
V: sajtos csirke, saláta.
Részletek itt.
Péntek:
Reggel vettem észre, hogy habár már szombat van, még ki sem csomagoltam...
A zöldbab, amit hoztam, teljesen megpenészesedett...
És nem is emlékeztem már rá, hogy hoztam magammal mogyorót...
Reggeles, megjegyzéses itt.
Tegnap éjjel fél 11-kor még nem aludtam. Teljesen éberen feküdtem az ágyban és szó szerint bámultam a plafont. Közben a szívdobogásomat hallgattam és éreztem, és egyszerűen képtelen voltam megállítani ezt az őrült dörömbölést. Felkeltem, mászkáltam kicsit, aztán visszafeküdtem. Próbáltam megálljt parancsolni a gondolataimnak, semmi eredménnyel. Forgolódtam. Szerettem volna leállítani a gondolataimat is, de egyre hevesebben tolakodtak elő a miértek, a kérdések. És egyszer csak sírni kezdtem. Zokogtam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. 23.40 volt. Húsz percet kellett volna csak várnom, és akkor elmondhattam volna: ez az első nap, amikor nem sírtam. Hát nem bírtam ki. Sokáig tartott, nagyon sokáig. Aztán jött az, amit a reggelesben írtam. Iszonyat sokára aludtam el.
Reggel öt előtt fent voltam már, és ma jött el az első igazi zombi állapot. Kimerültem, alig állok az eddig is ingatag lábaimon. Pedig E. nagyon nincs jól, sokkal több most a teendő, és egész nap mostam, teregettem, takarítottam, ablakot pucoltam, kertben voltam, vásárlás, gyógyszerezés, vasalás... Elfáradtam. Délután szerettem volna aludni egy kicsit, csak fél órát, mert így nem lehet létezni, de nem jött álom a szememre. Pedig most az alvás lenne a legtöbb és a legjobb, amit magamért tehetnék...
És jön megint az este, az egyedüllét a hevesen dobogó szívemmel és a kérdő gondolatokkal. Aludni akarok. Most semmi mást, csak aludni...
Tegnap éjjel fél 11-kor még nem aludtam. Teljesen éberen feküdtem az ágyban és szó szerint bámultam a plafont. Közben a szívdobogásomat hallgattam és éreztem, és egyszerűen képtelen voltam megállítani ezt az őrült dörömbölést. Felkeltem, mászkáltam kicsit, aztán visszafeküdtem. Próbáltam megálljt parancsolni a gondolataimnak, semmi eredménnyel. Forgolódtam. Szerettem volna leállítani a gondolataimat is, de egyre hevesebben tolakodtak elő a miértek, a kérdések. És egyszer csak sírni kezdtem. Zokogtam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. 23.40 volt. Húsz percet kellett volna csak várnom, és akkor elmondhattam volna: ez az első nap, amikor nem sírtam. Hát nem bírtam ki. Sokáig tartott, nagyon sokáig. Aztán jött az, amit a reggelesben írtam. Iszonyat sokára aludtam el.
Reggel öt előtt fent voltam már, és ma jött el az első igazi zombi állapot. Kimerültem, alig állok az eddig is ingatag lábaimon. Pedig E. nagyon nincs jól, sokkal több most a teendő, és egész nap mostam, teregettem, takarítottam, ablakot pucoltam, kertben voltam, vásárlás, gyógyszerezés, vasalás... Elfáradtam. Délután szerettem volna aludni egy kicsit, csak fél órát, mert így nem lehet létezni, de nem jött álom a szememre. Pedig most az alvás lenne a legtöbb és a legjobb, amit magamért tehetnék...
És jön megint az este, az egyedüllét a hevesen dobogó szívemmel és a kérdő gondolatokkal. Aludni akarok. Most semmi mást, csak aludni...
(982 kcal, 78% zsír, 13% F, 9% CH)
Ja, reggel lenyomtam 30 perc aerobot. Olyan kemény volt, mintha életemben még sosem mozogtam volna. De folytatnom kell az edzést, mert elfogyom az összes nehezen megszerzett izmomat. Márpedig nem hiszem, hogy ezért dolgoztam volna olyan sokat.