2014. február 28., péntek

124. nap

A mai nap is dobozolással kezdődött.


Reggeli: 1 szelet kakaós piskóta, kávé (Meg kell jegyezzem, hogy ez valami mennyei párosítás!)


Tízórai: 1 alma.

Mosogatás (géppel, hihi), mosás, futár várás, tojás főzés, hűtő mosás, túrógombóc készítés, közös képviselő látogatás pénztárca ürítés céljából, aztán jöhetett az ebéd.

Ebéd: túrógombóc, lakt.mentes joghurttal, pár szem bogyós gyümölccsel.


Uzsonna1: répa, mandula.

Közben összekészítettem a kajámat az elkövetkezendő 2.5 napra. Vendégek jönnek, no meg a busók, de most már lehet égszakadás, földindulás, a terv dobozokban realizálva, mehetünk, jöhetünk, csak megmosom a hajam és már megyek is! Ja, ez nem az a szlogen ;-) Szóval csak fogom a dobozom és már indulhatunk is :-)


Vannak nekem ilyen akciósan vásárolt kis "alakulós jelzőfényeim", azaz kis cetlik, amiknek a fele ragasztós. Ezeken szoktam magamnak jelölni, mikor mit ehetek meg. Mert 2.5-szer a napi 7 étkezést most már -ez a zsúfolt két hét után- igazán nem tudom fejben tartani.


És egyébként hihetetlen, hogy 2.5 nap alatt az ember megeszik egy egész szatyornyi ételt!


Mivel most 3 napig főtt tojásfehérje lesz a vacsim, a maradék sárgákból tojáskrém készült.



Majd jöhetett az edzés. Kerek 3/4 órám volt rá, épp elég is lett.

itt
1. Bemelegítés (12 perc)

2. Felülések, hasprések, négy ütemű fekvőtámasz (25 perc)

3. Nyújtás

Már a bemelegítésnél iszonyatosan fájt mindenem, főleg a karjaim, az 5. percnél már egyenesen le óhajtottak szakadni... Aztán a hasizmozás... Komolyan mondom, nem gondoltam volna, hogy 10-12 nap kihagyás után ennyire ellustulnak az izmok. Négy ütemű? Olyan voltam, mint egy még sosem tornázott öreg néni! :-) Azért megcsináltam, 4 körben, és jókat mosolyogtam magamon. Lesz ez még sokkal jobb is! Az izmok emlékeznek!

Kicsit elcsúsztam az idővel, így fél 5 előtt volt (fél 4 helyett) a 2. uzsonna.

Uzsonna2: szendvics, kávé. Ez a szendvics a szokásos adag, csak most nem borítottam egybe a kenyérpárokat.


Még beraktam 1-2 dolgot az osztrák csomagba, elpakoltam a konyhában, lemostam a pultokat, kisikáltam a mosogatót, felporszívóztam, kiszellőztettem (közben volt egy jó kis felhőszakadás), és a két itthoni hét utolsó hétvégéjére kissé elfáradtam (betegség, költözés, télapó...). 


De jól vagyok, tartom a kaját, már második napja megy az edzés, jönnek a húgomék, akiket elég régen láttam utoljára. Az új lakásban K-val igazán jól érzem magam, s habár még minden furcsa, még sok dolgot keresni kell, először csomagolok itt Ausztriára, és a héten igazán sokat mentem, pakoltam, szerveztem, intéztem, még mindig izgalmas és boldogságos ez az egész :-)

Vacsora: sült hús, saláta lesz.

+1: 4 főtt tojásfehérje lesz.

Lesz, mert most elmegyek a húgomék elé, előtte még átviszek nekik néhány dolgot az albérletbe, meg magamnak is. Ott alszom velük, M. miatt biztos, ami biztos.

Holnap pedig bevetjük magunkat a busós Mohács városába :-)

Tojáskrém




Mivel az elkövetkezendő három napon mindegyik késő esti étkezésem főtt tojásfehérje, volt 12 db "fölösleges" főtt tojássárgája. Krém készült belőle.

- 12 főtt tojássárgája
- mustár
- majonéz
- himalája só
- frissen őrölt vegyes, színes bors

A tojások sárgáját villával összetörtem.
Annyi mustár (ebből több) és majonéz (ebből kevesebb) került bele, hogy kenhető, krémes állagot kapjak.
Megsóztam, megborsoztam, dobozoltam.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs

Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni.

Müller Péter

Motiváció


itt

2014. február 27., csütörtök

123. nap

Ma reggel, a motivációban leírtam a február hónap összefoglalását. Hogy miért volt vagy nem volt edzés, hogy ment a költözés, mi is a pálya.

Ma végre, igen csak hosszú idő után edzettem. Mondhatom úgy is, hogy konkrétan szenvedtem, hiszen hiába a sok lépcsőzés, dobozcipelés, pakolódás, az nem célzottan, konkrét izomcsoportra edzés. Már a bemelegítés alatt hullára elfáradtam és fájt mindenem. No de nem adtam fel, időm se sok volt, így nekiduráltam magam, kivettem a sarokból a súlyzóimat, és az új helyen először tornáztam.

itt
1. Bemelegítés

2. (60mp munka, 0mp pihenő, 4 kör)
- kitörés előre bal
- kitörés előre jobb
- fekve nyomás szűken
- kitörés oldalra bal
- kitörés oldalra jobb
- könyöknyújtás fej fölött bal
- könyöknyújtás fej fölött jobb
- vállszéles guggolás
(minden gyakorlat súllyal)

3. Nyújtás

Még az edzés előtt összekészítettem a napi kajámat:


Reggeli: 1 tojás, 3 tojásfehérje, hagyma, paprika kókuszzsíron összesütve.


Tízórai: bogyós gyümölcs. Vagyis lett volna. Reggel 9-kor indultam itthonról, délre értem haza. Voltam 7 helyen (vásárolni a nagyjából hagyományosan étkező K-nak, a mindenmentesen evő boszinak, a hétvégi vendégeknek: a 3-szor evő húgomnak, a fényevő lányának és a cukorbeteg fiának; bankban, telefont tölteni...). Útközben valahol elhagytam a megkezdett tízóraimat dobozostul, mindenestül, de sebaj: ebéd idő, betoltam a smoothie-mat és egy narancsot. Most pedig nekilátok megsütni/megfőzni a kajámat az idei 3. osztrák etapra. Azt hiszem, majd kint fogok pihenni E-nél  

Ebéd: smoothie, narancs.


Uzsonna1: 1 alma, sajt, kenyér- és hússütés közben.


Uzsonna2: szendvics (volt egy maradék kornspitz, nem akartam kidobni). (Ld. dobozolós képen.)

Vacsora: tonhal saláta.


+1: 125g laktózmentes túró, 50g laktózmentes joghurt, fél adag fehérjepor.


És biza, itt már járnak a busók, ma kezdődött a Busójárás.

Motiváció


Hát akkor nézzük meg csak az utolsó hónapomat.  Zsúfolt volt, nagyon zsúfolt, csupa új helyzettel, betegséggel, költözéssel, de csak sorjában.

Március 3-án utaztam ki Ausztriába, a munkahelyemre, egy újabb 2 hetes etapra. E. beteg volt, 5 nap után elkaptam én is. Edzés ezen a héten 3 volt, a hét elején, amíg még nem voltam beteg. Szombaton aztán úgy istenigazából nagyon rosszul voltam már, jó lett volna 2-3 napig feküdni, pihenni, teázni, de dolgoztam, reggel 8-tól este 9-ig kénytelen voltam talpon lenni. A kaját tartottam.

A március 10-i héten, a munkaetap 2. hetén végig beteg voltam, edzés egyszer sem volt. A tervezett étrendet tartottam.

A március 17-i héten, hétfőn utaztam haza két hétre. Kedden meglátogatott a télapó, és ugyanezen a napon elkezdtük K-val a már január végén összedobozolt dolgaimat átpakolni K-hoz. A mensit most jól bírtam, vettem ugyan egy kiló sárgarépát, hogy majd azt ropogtatom, ha rám jön az ehetnék, de egy szálat sem ettem. Szerdán jött anyu segíteni, ingáztunk az albérlet 3. emelete és K. 3. emelete között, közben dobozoltuk a maradékot az albérletben, hogy másnap legyen mivel lépcsőzni. :) Szerdán, csütörtökön és pénteken a napjaink a dobozokkal való lépcsőzésről szóltak. Vettünk egy szekrényt is, akciósan, annak az elemeit is felcipeltük és pénteken, négy óra alatt sikerült is összeszerelnünk. Még pénteken K-nál mindent ki- és elpakoltunk, az egyelőre fölösleges holmit bedobozoltuk, zsákoltuk és szombaton bepakoltuk az autóba (épphogy befért a kis kocsimba) és elvittük -anyuval együtt- Hőgyészre, ott van hely a padláson és biztonságban is van. A hétvégét anyuéknál töltöttük. Ez a két nap leginkább a semmittevésről szólt, annyira fáradtak voltunk mindhárman, hogy azt elmondani nem tudom. A kaját egész héten tartottam.

A március 24-i héten (ezen a héten) már az én kis Koalámnál lakom. A napok -mint egész hónapban és előtte is- dobozolással kezdődnek: a tervezett napi kaját reggel el(ő)készítem, azonnal magamhoz vehetőre darabolom, szeletelem, csomagolom, mert ez a hét is arról szólt, hogy pakoltunk, zsákoltunk, válogattunk, helyet kerestünk a dolgoknak, áttettük, felvittük, levittük, boltba szaladgáltunk, mert ide kell még egy akasztó, oda kell még egy tipli, a páraelszívóban ki kell cserélni az aktív szenes szűrőt... Hogy a kaját tartsam, nem volt más választásom most sem, mint a megírt lista alapján bevásárolni, és minden reggel dobozolni.

Dobozoltam hát.

Ettem tízórait zacskóból.

Ebédet gyorsan felmelegítve dobozból.

Becsomagolt szendvicset uzsonnára.

Úton, autóban.

Új reggel, új dobozolás...

Annyi lazítást engedtünk meg magunknak a héten, hogy szerdán délután -úgyis dolgunk volt Pécsett- beültünk egy mozira. Nem esti műsorra, mert nem bírtunk volna addig ébren maradni, egy délutáni ötös Amerikai botrányra.

(Pécs, mozi után.)

K. tüneményes, szeretetteljes hozzáállásának, fantasztikus szervezőkészségének, anyu hihetetlen munkabírásának köszönhetően mára a lakásból élhető, rendezett otthon lett.



Sok dolognak még nincs végleges helye, de minden szekrényben, polcon van. Mivel hétfőn utazom vissza Ausztriába, még az osztrák cuccaim imitt-amott csak úgy elöl vannak, tegnap már becsomagoltam a ruha és egyéb dolgokat, a kaját kell még hozzátenni. Közben hétvégén vendégeink lesznek, így a hétfői albérleti kulcsátadást is anyu és K. intézi majd.

Tegnap este előkerült  a mérlegem is. Utoljára múlt hét kedden láttam és mértem magam. Nem voltam kétségbeesve, amikor ma reggel előszedtem. Hiszen igaz, hogy konkrét edzés utoljára több mint egy hete volt, egyetlen egy, és előtte is szinte semmi ebben a hónapban, de a kaját tartottam, és mozgás azért volt rendesen. Szóval ráálltam: pontosan ugyanannyit mutatott, mint az utolsó méréskor.

Csupán arra szerettem volna rávilágítani ezzel a sztorival, hogy extrém élethelyzetben is érdemes megtenni azt, amire lehetőség van; hogy nem kifogásokat kell keresni, hanem a szemünket mindig a célon tartva menni előre. Csak egy picurka odafigyeléssel, például az étkezés megtervezésével, a reggeli, egész napra való dobozolással, az étrendtartással elérhetjük, hogy ha nem is lépünk egyet előre, de legalább ne lépjünk kettőt hátra.

Ha februárban elhagyom magam, mert majdnem két hétig beteg voltam, ha össze-vissza eszek, mert jaj, hát költözés van, ha lenyomok én is 1-2 sütit a mozi előtt K-val, mert hát mennyit dolgoztam és megérdemlem, két kilóval (azaz két kilónyi zsírral) biztosan gazdagabb lennék. Márpedig én (mint azt az első kép is mutatja) három hónap múlva hálás leszek magamnak ezért a hónapért!

A mai elemózsia előkészítve, végre mehet az edzés, aztán indulhat a nap!

2014. február 26., szerda

122. nap

A mai reggel is úgy kezdődött, hogy összepakoltam/dobozoltam a napi kaját. Igazán megéri ez a pár perc időbefektetés: egész nap nincs rá gondom, nem kell szeletelni, hámozni, pakolni, bárhova vihető, hamar előkapható a hűtőből. 


Reggeli: palacsinta, tea.


Tízórai: 2 kiwi.

Ebéd: hatalmas saláta és 1 gombóc töltött káposzta.



Uzsonna1: 2 répa, 10 szem mandula.


Uzsonna2: 125g laktózmentes túró, 70g növényi joghurt, 1 adag fehérjepor. Ezt sütés közben kanalaztam el.


Mert hogy sütöttem 2 adag szezámos-lenmagos kenyeret, egy kakaós piskótát, és K-nak egy müzlis-vaníliás sütit.




Vacsora: 1 gombóc töltött káposzta.


 +1: 1 adag fehérjeturmix.

Hétvégén jön a húgom és a két gyerkőce, nagy részben egyeztettünk már. Fontos a pontos menü, mert M. cukorbeteg, így meghatározott időben kell meghatározott mennyiségű szénhidrátot bevinnie, és napi x-szer kell vércukor szintet mérnie és beadnia az inzulint. Izgul a húgom is, én is, amióta M. tavaly júniusban beteg lett, még nem voltak el ilyen messze otthonról. Az albérlet még március 3-ig az enyém, így ott fognak aludni, ott lesz a reggeli is, holnap előkészítem, ami nincs még ott és bevásárolok M-nak. És mivel hétvégén nem lesz rá idő, ma már bepakoltam mindent, amit csak tudtam, az osztrák csomagba, a kenyér is megsütve, holnap beszerzem még, amire szükségem lesz.

A lakásban szinte minden a helyén, a fejem tele a sok új infóval, mármint annak megjegyzésével, mi hol van. A mosógép irtó jó dolog (3 évig kézzel mostam), a mosogatógépről nem is beszélve. :)

Ma is egész nap talpon voltam, volt még lépcsőzés is, de holnaptól újra edzés. Mert a nyár közeleg. No nem, mintha elkeserítő lenne a helyzetem. De mégis szeretném megtenni magamért, amit megtehetek. :)

Palacsinta (gesztenyelisztes)



Nem voltam sosem oda a palacsintáért. Persze, ha éppen az volt az ebéd, simán betoltam 5-öt, néha még sokkal többet is. Mostanában viszont, hogy legyen egy kis változatosság, néha reggelire palacsinta készül. A gesztenyeliszteset régóta ki szerettem volna próbálni, hát ma eljött ennek is a napja.

1 tojást összekevertem 2 ek gesztenyeliszttel és annyi buborékos ásványvízzel, hogy hagyományos palacsinta tészta állagot kapjak. Majd kókuszzsíron, forró serpenyőben megsütöttem. (Kicsi serpenyőben, ezért nekem 2 db lett.)

Csodálatosan működik ez a liszt, ugyanúgy lehet vele dolgozni, mint a hagyományos liszttel, a nyers tészta állaga is ugyanolyan, mint a hagyományos palkóé, sőt az íze is majdnem.

Tápértéke: 157 kcal, 8g F, 15g CH, 7g zsír

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Kakaós piskóta





- 12 tojás sárgájához kevertem 10 csapott ek eritritet.
- Hozzákevertem 160g kakaós piskóta mixet.
- Beleforgattam 12 tojás felvert fehérjét.
- 160 fokon 35 percig sütöttem.

A mixből 3 nagy piskóta süthető.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha