A munkakezdéskor (augusztus 22.) elhatároztam, hogy jó, akkor nézzük meg, mennyit dolgozom ténylegesen. Fel is rittyentettem egy A/4-es lapot a tanáriban az asztalom mögött lógó "faliújságra" és elkezdtem bőszen jegyzetelni. Mindazt, amit aznap csinálok. Hja, de már rögtön ezen az első napon megdőlt a mutatvány, ugyanis ha mindent írtam volna, ott állhattam volna egész nap a papírlap előtt tollal a kezemben és szorgalmasan jegyzetelgethettem volna. Próbálkoztam még pár napig (pedig akkor még tanítás sem volt), de képtelenség mindent felírni.
Általában 7-kor a suliban vagyok. Viszem a reggelit legtöbbször (itthon még korai nekem a reggeli, amire odaérek, pont jó). Leparkolok, de már vár a kapuban egy gyerkőc, hogy segíthet-e bepakolni a cuccot a kocsiból (van, hogy több fordulónyi dologgal megyek), ha nincs cucc, mesél, amíg beérek az épületbe. Lepakolok, előkészítem a reggelimet, közben bekapcsolom a számítógépet, nyomtatót, meg kell nézni az emaileket, kinyomtatni, amivel otthon készültem. Leülök enni, közben szállingóznak a gyerekek, kopognak, hoznak valamit vagy kérnek, mutatnak, mesélnek, szülő jön, csörög a telefon, közben eszek. Megjönnek a kolleganők, irtó gyors nap-megbeszélés, melyik gyerek hiányzik, kiért jönnek 10-kor, kinek az ebédjét kell lemondani (...). Közben beírom a jelenléti ívbe az érkezésem időpontját, aláírom, beikszelem az utazásos papírba, hányadikán benzineztem a munkahelyre. Összepakolom a patyerkámat az első órára (amit már előző nap odakészítettem), belenézek a jegyzetembe, hogy mivel is készültem, megyek órára. Eddig sem unalmas a dolog, innen aztán felpörögnek az események és nincs megállás a műszak végéig.
(Készülünk például a holnapi Erntedank-Vogelscheuche-Projektre, kicsik és nagyok izgalommal várják.)
Könnyelmű kijelentés, ha azt mondom: x órára otthon vagyok. A közlekedés ezen az útszakaszon (is) katasztrofális. Nem csoda, ha ezen a szakaszon szörnyen ritkán van trafi, képtelenség száguldozni, előzni is, mert akkora a forgalom, mint az M0-áson csúcsidőben...
Ezerszer készültünk már a Frei kávézóba Pécsre, ma úgy alakult, hogy be tudtunk menni. Bár elsősorban vásárlás volt a cél: farmer. Nekem van egy, amit még akkor vettem, amikor a hormonkezelés miatt nagyon meghíztam, de az ugye akkora, hogy még úgy is lecsúszik rólam, hogy a derekánál már be van véve. Van egy másik, azt anyutól örököltem pár hete. Akkor majdnem teljesen jó volt, most meg leesik rólam, pedig kilóra pontosan annyi vagyok, mint amikor a farost kaptam. Régen volt ekkora mákom: a céundában volt egy rész, ahol akciósak voltak a farmernadrágok. Fogtam is egy ölnyi 38-ast és 40-est, elvonultam a próbafülkébe. Egy 38-ast próbáltam először: nagy. Jött a következő: nagy. Hinnye, mondom, én ezt nem értem. Néztem a 40 S jelzésűt: a dereka bő, de amúgy szuper, a hossza is majdnem tökéletes. Gyorsan döntöttem: elhoztam a legkisebb 38-ast és a 40 S-eset, az alsó szomszédunk varrónő, megcsináltatom vele az én méretemre, irtó jó áron volt mindkettő. (Nem is mentünk más boltba.)
Aztán Frei. Tényleg szörnyen régen voltunk itt Pécsen, pedig nekem ez a kedvenc freikávézóm. Kérnem sem kell, kimaxolt tejszínnel kapom a Cannes-i fagylaltkávét. :)
