Fél 7-kor indultam munkába. Ma egyedül voltam 1-ig. És nem tudnám pontosan összeszedni, hogyan szerveződött a nap. Először leadtam a napi jelentéseket, közben megettem a reggeli zabkásámat. 8-tól online órám volt a másodikkal, a felügyeletes kislány velem volt, mert ő is 2. osztályos, a kis irodában. Az elsős felügyeletes kisfiúnak ugyanekkor online magyarja volt. Szóval előtte átvittem a laptopomat a kis irodába, lecuccoltattam a kislányt, beizzítottam a kisfiúnak a Krétáját, lecuccoltattam a tanáriba, megbeszéltük: ha gond van, kiáltson. Közben emailel jöttek, persze sos sürgős válasz kéréssel; olyan, amihez hozzászólni sem tudtam, ebben kellett írni a Tankerületnek segítségért, de közben ez meg az; mindeközben készültem előre órákra... Délre olyan vagyok, mint a mosogatórongy...
Munka után bank, befizetés, boltok- bevásárlás anyunak, külön aldi nekem, mert ott a legolcsóbb a zabpehely. Amikor a 3. boltból kijöttem, behuppantam a kocsiba, és egy "édesjóistenem" hangos sóhajjal végiggondoltam, mennyi minden van még mára, már majd' összeestem. Vannak "technikáim", amikkel össze tudom kaparni magam, ha a hasam is engedi. Gyorsan rendet tettem a fejemben, mentem tovább. Olyannyira jól sikerült magamat összekanalaznom, hogy utolsó állomásként még a kocsit is lemostam. Gondoltam én, hogy utolsó állomás. Hiszen amikor hazaértem, fel kellett volna cuccolni, na az már nem ment. A legfontosabbakat felhoztam, aztán írtam a húgomnak, hogy hívhatom-e, de a választ sem tudtam megvárni: gyorsan beállítottam az ébresztőt, ledőltem az ágyra és azon nyomban el is aludtam.
(Ilyen ez az endometriózis: minden ok nélkül fáradt az ember, a nagyon-tól a végtelenül-ig.)
Holnap megyek anyuékhoz, vasárnap itthon kell ténykedni, mert megint szalad a lakás, hétfőn pedig újra meló...
(A kép a suliban készült.)
