2013. március 23., szombat

Szombat, 03.23. (Ausztria)

Fél 6-ra húztam az órát, de 5-kor fent voltam magamtól. Ilyen ez, amikor az embernek sikerül kipihennie magát. :)
 
Tegnap megfigyeltem, hogy megint ezer helyen vezetem az étkezési naplót, az edzésnaplót, a napi dolgaimat, és gyakran fogalmam nincs, mit éppen hol keressek (na nem katasztrófa éppen...). Így készítettem egy lapra egy kis skiccet, és kiragasztottam a fürdőszoba falára, hogy tudjam, melyik nap hánykor kell keljek edzeni, és mi éppen az aznapi penzum. A kinti 2 kétre szükséges edzéseket rátettem a gépemre, így nem kellett dévédéket is hoznom.
 

Tegnap E. egy csodaszép csokrot kapott egyik rokonától, muszáj volt lefényképezni, bár a fotó nem adja igazán vissza, mennyire meseszép a csokor.


Az edzéseket itt kint tervezhetném reggelre, délutánra vagy estére. De mivel nem fix a napi program, jönnek-mennek az emberek, és E. is kitalál minden napra valamit (amit persze nem jelent be előre), kénytelen vagyok korán kelni és reggel lenyomni az edzést. Ma LMP volt és Insanity (Pump and burn és Cardio abs).
 
 
 
Az LMP a nappaliban zajlik: Cs. tanácsára két vastag szőnyeget egymásra raktam, és mivel az LMP-ben nincs ugrálás, így a két szőnyeggel nem nyikorogtatom a padlót. Arra kell nagyon figyeljek, hogy az egyes résztornák után ne dobjam le a súlyzót, és a tárcsacsereberénél kell a csendességre ügyelnem, eddig rendben ment. A Cardio abs a fürdőben ment, ott a vastag fürdőszoba szőnyegen még ugrálni is lehet, nem vészesen hallatszik.
 
Azért hihetetlen ám, hogy az idősek mennyire olyanok, mint a gyerekek. Időben végeztem a tornával, letusoltam, és hallottam, hogy E. már lent szöszmötöl. Tegnap megbeszéltük, hogy ma fürdés lesz, de megvárja, amíg lemegyek (pontban 8-ra kell lemennem, és pontban 8-kor mindig ott is vagyok). Szerintetek megvárta?! Már rég megfürdött, amire leértem, pajkosan kikukkantott a fürdőszobájából, és megkérdezte, beülhet-e már a kádba, hogy megmossam a hátát... Nem szóltam semmit, csak annyit mondtam: persze, üljön csak be. Aztán hamar kiderült, hogy képes volt hajnalok hajnalán felkelni és egyedül beevickélni a kádba, mert meg akart engem előzni. És látnotok kellene a huncut arckifejezését, tényleg tisztára olyan, mint egy játékos kisgyerek. Azt persze nem fogja fel, hogy ha elcsúszik, elesik, az az én felelősségem...
 
A fürdés után sürgős elintéznivaló akadt, itt írtam a harcról.

Kaja
 

 



A délutáni pihenő után takarítás volt lent, majd jövő heti megbeszélés. Érdekes és izgalmas hétnek nézünk elébe: húsvét hete lesz, és E. meglehetősen szigorúan betartja a népszokásokat, aminek nagyon örülök, mert nagyon érdekel ez a téma. Megterveztük a menüt, a programokat. Még nem minden tiszta és egyértelmű, meg hát E-et ismerve lesz is még változás, mégis kíváncsian várom a jövő hetet :)

 
 
 

Spárgás sonkatekercs


A főtt spárgát betekertem sonkába (egy pakkban 4 spárga van, 3 szelet sonkába tekerve), egy csepp vajon megsütöttem. Pár perc alatt kész. És nem mellesleg isteni!!!

Ötzi sztori 9

Ugye itt kint hegyek között élek, ahol vannak tehenek is.
 

itt
 
Habár még nem találkoztam vele, de előfordulhat, hogy létezik ilyesmi is:


itt

 
Na ja, a Milka tehén. És akkor ugye a Milka csoki...
 
 
 
 
Ma az itteni Lidl-ben hatalmas csoki akció volt. E. már a jó pár napja megérkezett reklámújságból kinézte magának a hihhhetetlen ajánlatot, és naponta többször elmondta, hogy nem szabad elfelejteni, hogy szombaton reggel rögtön el kell mennünk a Lidl-be, mert nagyon olcsó lesz a Milka. Én persze elfelejtettem, de a fürdés után E. emlékeztetett rá, hogy most már nincs idő semmire, gyorsan öltözni kell, megyünk az akciós csokiért! Lóhalálában öltöztettem E.-et, közben bekaptam a reggelimet, és azt a tempót látnotok kellett volna, amivel E. nekiiramodott a kis tolós kocsijával, és olyan fesztül célba vette a boltot, mint Schumi anno a világelsőséget. Ki is hagyta az alsóbb sebességeket, rögtön full gázt nyomott, csak úgy loholtam utána hol a járdán, hol a bicikli úton. Hát még amikor beértünk a boltba! Megállt a bejáratnál egy pillanatra, egy őrült vizsla pillantásával felmérte a terepet és -hirtelen tökéletes éleslátással- kinézte a pocon a hatalmas narancssárga "akció" felratot, majd odavágtatott, én a nyomában. Fujtatva konstatálta, hogy üresek a dobozok. De ő nem az a típus, aki hamar feldja! Épp arra kanyarodott egy bolti dogozó, E. elkapta, gyorsan informálódott: igen, ott hátul még van a csokiból. Na, E. vérszemet kapva veszettül száguldani kezdett a kis kocsijával, alig győztem rohanni utána és visszatolni a dobozokat a zöldséges pultra, amit a nagy hévben le-leborogatott... De végre odaértünk a maradék akciós csokikhoz. Nyugság itt sem volt: E. óriási elánnal lökte arrébb az ott tolongókat, és kapta ki a kezükből a joghurtos Milkát, mert neki olyan -is- kellett. A röhögéstől már könnyes volt a szemem, arrébb álltam hát, hogy tisztes távolból követhessem az eseményeket. Jó pár percbe tellett, de E-nek sikerült 12 tábla csokit összeválogatnia. Olyan boldog volt, mint egy gyerek. És hogy mindez nem került 6 ajróba sem!!!

 
Hazafelé már a megszokott volt a tempó. És E. végig azon morgolódott, hogy hogy lehetnek ilyen emberek, akik egy hülye csokoládé miatt képesek külön elmenni a boltba, és ott így "összekapni". Őszintén: én sem értem :)
 
Ötzi sztori 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt.

Edzés 03.23. (Ausztria)

Les Mills Pump/Day 20/Pump and burn

 
itt

- bemelegítés
- guggolások
- mell
- láb és hát
- has
- nyújtás


Napi has


Insanity/Cardio abs
 
itt

Motiváció

Fénykép: A legnehezebb emelés, a fenekünk felemelése a kanapéról Úgyhogy hajrá és Edzésre fel!
 
A legnehezebb emelés: felemelni a hátsódat a kanapéról...
 
New Bikini & Swimsuit Pictures [9 August 2012] - candice-swanepoel Photo
 
Candice Swanepoel Gets Wet on the Beach in Miami – July 3rd, 2012 - candice-swanepoel Photo
 
Beautiful Candice - candice-swanepoel Photo

Bölcs

"Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned. Minden egyénnek tudatosnak, ébernek és figyelmesnek kell lennie, hogy rájöjjön, mi a jó neki. Minden, ami békét, nyugalmat, üdvöt ad, közelebb visz a létezéshez és annak végtelen harmóniájához - az jó. És minden, ami konfliktust, boldogtalanságot, fájdalmat okoz - az rossz. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, hanem ITT és MOST vár. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Fedezd fel, számodra mi jó és mi rossz, ezáltal oly belső tartásra tehetsz szert, hogy a világ véleménye közömbös lehet számodra; legyen meg a saját tapasztalatod, s az vezessen."
(Osho)
 
"Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned. Minden egyénnek tudatosnak, ébernek és figyelmesnek kell lennie, hogy rájöjjön, mi a jó neki. Minden, ami békét, nyugalmat, üdvöt ad, közelebb visz a létezéshez és annak végtelen harmóniájához - az jó. És minden, ami konfliktust, boldogtalanságot, fájdalmat okoz - az rossz. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, hanem ITT és MOST vár. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Fedezd fel, számodra mi jó és mi rossz, ezáltal oly belső tartásra tehetsz szert, hogy a világ véleménye közömbös lehet számodra; legyen meg a saját tapasztalatod, s az vezessen." (Osho)
itt