Hétvégén sokat gondolkodtam sok mindenről. Aztán ma sikerült kicsit beszélgetnem É-vel, aki tavaly is sokat segített. Ez a pár perc alatt jelentősen megnyugodtam és tudtam a gondolkodásom egy-két berozsdásodott fogaskerekén kicsit mozdítani. Így a nap hátralévő része már nem telt annyira feszülten, görcsösen, jobban tudtam magamra és a gyerekekre is koncentrálni. Este pedig végre eljutottam pedikűrre (júniusban kaptam az időpontot). A 'minden változik'-ban benne van az is, hogy elmúltam ötven. Ezelőtt elég volt évente egyszer mennem lábápolóhoz, most már volt tavasz végén -életemben először- tyúkszemem, és fél év múlva kell felkeresnem, ha addig nincs panasz. De még így is hálát adok a lábaimért: elvisznek bárhova, a bőrömet a napi krémezéssel karban tudom tartani, a lábkörmeimmel eddig semmi gond nem volt, most kezdenek vastagodni, de tényleg egy szavam sem lehet a lábfejemre.
A gyerekek mindkét iskolában cukik. Ahányan vannak, annyifélék. Egyikük érdekesebb, mint a másik. Mindannyian kis egyéniségek. És -komolyan mondom- minden nap tanulok tőlük. Nekem fontos, hogy hogy érzik magukat a suliban, a tanórán, így néha megkérem őket óra végén, hogy rajzolják le szmájlival. Eddig csak ilyen táblaképeket láttam (és egyszer volt két egyenes szájú is):
Ja, cukik:
Múlt héten -az ősz a téma olvasáson- megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen évszak van. 12-ből 12 gyerek rávágta: nyár. (És igazuk volt.)
.....
Ma meglát az egyik fiú gyerkőc (a kék krisna-völgyi nacimban voltam), erősen csóválja a fejét:
- Ez a gyatya nagyon csúnya. Timi néni, ez nagyon nem áll jól neked, csúnya.
😆
