2012. november 7., szerda

Bölcs

"Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, ...
mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát..."
- Paulo Coelho -
 
 
(A kép. Hőgyész, Vincellérház, 2010.)

 
(És ahogy a fenti kép készült. Hőgyész, Vincellérház, 2010.)
 

40/10. nap


Képekben:

Munkába bepakolva a reggeli és a tízórai:

 
Ebéd:

 
És ez volt a nap fénypontja. Imádom a kakót, de 38 évig fájt tőle a hasam, így szörnyen ritkán ittam. Ma laktózmentes tejjel készült, és semmi bajom tőle, maradt a sima élvezet! :))

Edzés

LMP: Pump extreme

Ez járt a fejemben végig: hogy az elmém hamarabb feladja mint a lábam. Azaz rajtam múlik, mennyire bírom, hogy megcsinálom, végigcsinálom-e.
Hát mindenem szétszakad, pedig ma csak összesen 8 kilóval csináltam, mert még mindig nem vagyok a topon erőnlétileg. A tricepszem szó szerint fájt a gyakorlatok közben, hát összeszorítottam a fogam, és úgy ment a dolog.
Őrület egyébként, hogy ez a torna mennyire gyönyörű vállakat és karokat -is- csinál. edzés közben figyeltem a karjaimat, és valami hihetetlen, hogy ezek az én karjaim. Olyan szépen látszanak az izmok, hogy komolyan mondom: jó ránézni :)

Motiváció

Annyira jó hazaérni végre... Fő az ebéd, a baromi nagy ebéd: sajtos zöldség... Ma hazafelé a kocsiban megint harcolt bennem a két "lényem": az optimista és a realista. Mert annyi kellemetlen dologgal kell nap mint nap szembenéznem (mint mindenkinek, tudom: nem vagyok egyedül), és tudom, hogy nem jó panaszkodni, mégis néha úgy rátelepszik ez az egész az emberre. Nem kezdem el felsorolni, nem kenyerem a panszkodás. No meg semmi értelme. Azért megy a harc, hogy az optimista legyen a győztes...
 
 "Senki sem tudja, hogy a következő pillanat mit fog hozni, meglehet, hogy a legnagyobb gödör mélye rejti az aranyrögöt." (A.J. Christian) :)

Így hát no nyavalygás: motiválódom.
  • Mert nem az anyagiaktól függ (nekem igazán elhiheted), hogy lefaragom-e a combomról a fölösleget.
  • Mert nem a kedvemtől függ, megcsinálom-e az edzést.
  • Mert óriási vágy él bennem arra, hogy megmutassam magamnak: nem a hasam irányít, hanem én, az agyammal döntöm el, hogyan táplálkozom a célom eléréséhez.
  • Mert hiába omlott össze -számomra- az eddig jól működő étkezésem, meg fogom csinálni, amit elterveztem.
  • Mert hiába dolgozom, ez nem lehet kifogás arra, hogy időt TALÁLJAK/CSINÁLJAK az edzésre, a főzésre, az előkészületre másnapra.
  • Mert eszementen vágyom rá, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy NŐNEK láthassam magam.
  • Mert TUDOM, hogy meg lehet csinálni.
  • Mert bele akarok tartozni abba az 5 %-ba, aki nemcsak elkezdi az életmódváltást, hanem meg is csinálja.
  • Így hát nincs más hátra, mint előre: hamarosan edzés! :)
 
 
 
 

Heti menüterv

Ez volt az eredetileg összeállított. A gyomorrontás és a kajatesztelés miatt az enyém kicsit máshogy alakult a hét elején, és a túrók helyett mást kell kitalálnom majd. A szombati kevésnek bizonyul, ott mennyiség növeléssel lehet alakítani a dolgon.

 
H
kcal/F/CH/zsír
K
SZE
CS
P
SZO
V
R
2 lágy tojás,
1 kornspitz
282/17/27/2
40 g zabkása,
fél adag turmix
194/15/23.6/3
2 lágy tojás,
1 kornspitz
282/17/27/2
1 kornspitz, 2 szelet sonka, zöldség
358/20/
38/7
50g zabkása,
fél adag
 turmix
235/16/
28.7/3.5
1 joghurt, 1 kornspitz
274/10.1/
44.5/6
1 joghurt, 1 kornspitz
274/10.1/
44.5/6
T
1 gyüm. joghurt
132/4.5/18/4.5
1 gyüm. joghurt
132/4.5/18/4.5
2 alma,
1 adag
chia puding
1 gyüm. joghurt
132/4.5/
18/4.5
2 alma
60/0.8/
8/0.8
almaturmix
(100 g alma,
2 dl tej, fél adag turmix)
175/17/
10.7/4
 
200 g túró
266/31/
5.2/13.4
E
100 g sült csirke, 150 g párolt zöldség
247/30/17/1.5
100 g sült csirke,
200 g zöldség
305/35.6/9.4/12.2
sajtos (50 g),
 zöldség (200 g)
172/19.6/9.8/5
100 g sült csirke, 200 g zöldség
305/35.6
/9.4/12.2
100 g sült hús, 200 g zöldség,
30 g sajt
392/44.1/
23.5/5.6
 
sült hal (100 g), zöldség (150 g)
197/34.6/
10.6/.8
 
sült hal (100 g), zöldség (150 g)
197/34.6/
10.6/.8
+
30 g kukorica-pehely, tej
221/5/
32/3
U
200 g túró, 1 turmix
367/52/6.7/13.4
tonhal saláta
197/19.2/13.2/6.6
fél adag turmix,
 kakaó (2 dl tej, 5 g kakaó), 1 kornspitz
246/18.7/31.4/4
almaturmix (100 g alma, 2 dl tej)
120/7/10/4
200 g túró
266/31/
5.2/13.4
1 alma,
100 g túró
163/15.4/
3.4/7.1
 
150 g sonka, zöldség
255/30.7/
14/3.3
V
2 főtt tojás, 75 g saláta
147/12.2/1.8/9.8
+ 1 turmix
101/21/1.5/-
zöldségleves
387/31/49/7.2
+ fél adag
turmix
360/45.6/
10.3/12.2
sült hal (100 g),
zöldség (200 g)
197/34.6/
10.6/.8
+ edzés után
 50 g kukorica-
pehely, tej
327/10/55/4
sült hal (100 g), zöldség (150 g)
197/34.6/
10.6/.8
+ fél turmix
55/10/0.7/-
spenót,
 1 tükörtojás,
1 kornspitz
230/14/
28.6/6.6
+ fél turmix
55/10/0.7/-
spenót, 1 tükörtojás, 1 kornspitz
230/14/
28.6/6.6
+ fél turmix
55/10/0.7/-
hús, saláta, fél turmix
503/58/
19/33
öSSZESEN
1316/136.7/
71/41.2
1321/126.3/
110.8/33.5
1359.6/104.7/
142.5/26.6
1300/124.5/
96/50
1238/115.9/
95/29.5
1094/102.5/
98.9/24.7
1716/170/
125/30