Nagyszombat Knittelfeldben

Hát kérem, E. tartja a hagyományokat. Már napokkal ezelőtt megrendeltük a "húsvéti kenyeret", személyesen, a pékségben. Már napokkal ezelőtt voltunk a hentesnél, megvettük a "húsvéti húst": karajt, kétféle kolbászkát, sonkát. Már napokkal ezelőtt beszereztük a tormát, és tegnap a billában vettünk még 3 fajta sonkát szeletelve. Két-három napja előkészítettük a húsvéti kosarat, amibe mindez bele kerül. Ja, a tojásokat is megfestettük. A húsokat, a hentesnél vett sonkát előre meg kellett főzzem, a sonkát leveszöldséggel, a kolbászkákat sima vízben, a karajt egyben, sóval, apróra vágott fokhagymával és köménnyel bedörzsölve. Tegnap újra elmentünk a pékhez, a húsvéti kenyérért. (Ami 1 kilós, és 6 ajró 10 cent!)

 

Ma eljött a napja, hogy az ételek a kosárba kerüljenek, kidíszítve a templomba kerüljenek a "húsáldó misére". Végülis nem mentünk, E. nincs valami jól, de a kosár kész volt már délelőtt:

 

 

Így a mai ebéd:

- főtt tojás-

főtt sonka

- háromféle másik főtt sonka

- kétféle kolbászka

- sült karaj

- ánizsos húsvéti kenyér

- frissen reszelt torma.

 

(A képen ez kettőnk adagja, az enyém a bal oldali.)

 

Minden finom volt.

Az ánizsos kenyér szerintem simán egy -roppant- édes kalács, valamicske ánizzsal.

Tormát sem ettem még így frissen reszelve minden kutyulás nélkül, mondjuk ez nagyon ízlik így.

Megadtuk a módját is: előkerült a szép teríték ;-)

 

Szeretem egyébként az ünnepeket. Valahogy kell, hogy néha készüljünk valamire, hogy várjunk valamit, hogy legyen ok is az ünneplésre.

Bár sztem nem kellene a szép étkészletet a szekrényben őrizni vagy a jó parfümöt az ünnepekre tartogatni. Mert sosem tudhatjuk, lesz-e másnap. És mert minden napba lehet(ne) így valamit ünnepit csempészni ;-)

 

Reggeles, megjegyzéses, élet-mód-váltásos

itt

Volt már külföldi munkahelyem. Úgy hirdették meg: fizetés plusz szállás és teljes ellátás. Az első évben Olaszországban este kilenckor -szállodakonyhán dolgoztam- minden maradékot meg kellett ennünk Lakhival, az indiai szakáccsal. Volt, hogy öt fogásos kaját tömtem magamba. Aztán persze munka még sokszor éjjel fél 11-ig. A második évben ugyanott nem volt kaja. Reggelire száraz kenyeret ehettem egy bögre kávéval, aztán ezzel ki is merült a napi táplálkozás élménye. Ilyenkor jön az, amikor már 3 napja csak reggel ettél (és akkor sem sokat és gyakorlatilag semmi értékeset), hogy a józan ész helyébe lép a kényszer ész: enni muszáj, napi 12 óra fizikai munka mellett meg pláne: mivel mosogató (is) voltam, az étteremből visszahozott tányérok tartalmát kezdtem mustrálgatni. Négy nap után már voltam annyira éhes és gyenge, hogy levettem a tányérról, amiről úgy láttam, talán nem nyúltak hozzá. Ekkor még öklendezve, de elkezdtem enni. Moslékot, igen. Ráadásul azt is titokban, mert a maradékot a főnök a családi istállóba szánta, és nagyon rosszul jött volna ki, ha eleszem az állatok elől a kaját... Hozzá lehet szokni. Ennyit az ottani teljes ellátásról...

 

Ez a második külföldi munkahelyem. Ide is úgy jöttem, hogy fizetés plusz szállás és teljes ellátás. A hűtő nem így üres, mint a képen, mert nincs benne cica. (Pedig szeretem a cicákat. Na nem megenni!) Van benne darabonként csomagolt lapka sajt, vaj, tej, egy fej saláta, ketchup, lekvár, Almdudler, kóla... Ugye majdnem csupa junk. Ezen kívül se kenyér, se semmi más, csak a 2-3 zsömle, amit aznap aznapra megveszünk. De azt ehetek, amit csak akarok, úgy, ahogy akarom. Igen, és akkor bevethetem minden varázserőmet, hogy kaja legyen az asztalon. Ráadásul ugye teljesen máshogy eszem, mint nagyon sokan, plusz a tejtermékek közül csak a laktózmenteset tolerálja a szervezetem (azt is mértékkel). Tojást csak a néni fiától vehetünk, aki viszont fent lakik a hegyen, és ezen a héten csak egyszer volt itt, akkor is elfelejtette elhozni a tojást. Hús? Felejtős. Nem mintha nagy húsevő lennék, de azért egy héten legalább egyszer meg tudnám enni, mondjuk sajttal ;-)

 

Ezért így járok ide dolgozni: a fekete utazótáskában van gyakorlatilag minden cuccom (ruha, egyebek), a piros (majdnem kétszer akkora, mint a fekete) pedig tele kajával. Mert ha nem hoznék magamnak, akkor bizony nagyon-nagyon kevés lenne, amit ennék.

 

Ki kell dolgoznom egy ötletet kinti kajálásra, hogy túl unalmas se legyen, és értékes is legyen. Ha főzök is előre és fagyasztva elhozom, az első hét talán megoldva, de se hűtőládám nincs (nem tom a nevét, az a dobozszerű izé, amibe jégakkut kell tenni fagyasztva, és lehet hozni-vinni), itt pedig csak egy kis fiókos a fagyasztórésze a hűtőmnek...

 

Boltba eljutni sem egyszerű itt, mert nem hagyhatom egyedül a nénit, ha meg ő is jön, csak lidl vagy penny, a billába alig lehet beimádkozni.

 

Mindez egyáltalán nem panasz, ezek tények. Úgyhogy azon töröm a fejem, hogy tudnék minderre megoldást találni. Mert ez észvesztő, hogy két hétig otthon tudok rendesen enni, aztán jön az itteni két hét, amivel az otthonit simán elrontom. Így pedig csak álmodhatok a bícsbádiról.

 

Ismerem annyira magam, hogy megoldom a dologt, de ha bárkinek bármilyen ötlete van, nagyon szívesen fogadom!