2016. november 30., szerda

Ausztria 14/6.



R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: répakrémleves, sonkás rántotta, saláta
V: ld. tegnap

Mozgás: majdnem 9 km

A. fiáék elutaztak. Elvállaltam a kutyák etetését. Ez két nap alatt 2x10 perc munkát jelent, kaptam érte 20 ajrót.


Estike:


Holnap letelik az etap fele. :)

Még 8 nap.



Bolcs


2016. november 29., kedd

Ausztria 14/5.

A nap szépsége: koszorú a szomszéd bejárati ajtaján:




R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: ld. tegnap
V: sajt, sonka

Mozgás: 9km


Ez az etap más, mint az előző volt. Hogy amiatt-e, mert most már a kiutazás előtt elhatároztam, hogy csakis a jó dolgokra koncentrálok, és ezt gyakorlom is, vagy más miatt, nem tudom. A szituáció majdnem ugyanaz: A. beteg (demencia=időskori elbutulás), egyetlen dolog élteti, hogy hazamehessen (a saját házában van, ahol 64 éve él). Én 14 napig vagyok itt, az éltet, hogy utána hazamehetek. Ami változott: kontrollált gyógyszerezés, emiatt A. jóval nyugodtabb és már kétszer végigaludta az éjszakát. Így én is viszonylag sokat alszom, jobban is bírom a -nagyon hosszú- napokat. (A háttérben nagyon sok dolog zajlott/zajlik, erre továbbra sem térek ki. Talán majd egyszer, ha az egész letisztult a fejemben és körülöttem. És csak akkor, ha lesz értelme írnom róla.)

Megjegyzés:

Habár nyugodtabbak a napok az előző etaphoz képest, el lehet fáradni reggel nyolctól este tizenegyig. Eleve itt van A., és ez a hatalmas ház, amit tisztán kell tartani úgy, hogy mindenki kinti cipőben jár bent, mindenhol, és mindenkinek van kutyája, akiket szintén magukkal hoznak, be a lakásba. Minden fehér vagy világos, a padló is, ha naponta hússzor felmosnék, akkor sem lenne tiszta. Azért igyekszem.

A. keveset eszik, néha csak palacsintát enne, de a lánya kérte, hogy minden nap legyen leves és kiadós második, délután sütemény kávéval. (Volt már ilyen helyem, ahol a lány elvárta -volna-, hogy amikor betoppan, a mama legyen kifestve, csinosan felöltözve, beparfümözve (...), pedig szegény néni csak nyugalmat akart.) Minden nap főzök, van leves, második.

Az öt nap egy demens beteggel -nekem- már határeset, főleg, ha a rengeteg házimunkát is hozzávesszük. De kilenc nap még hátravan, még legalább öt-hat napig ki kell tartanom energiával, türelemmel, mosollyal, megértéssel (...), utána engedem csak meg magamnak, hogy fáradtnak és kimerültnek érezzem magam.

A. harmadik napja megdicséri az ételt, amit főzök. És ma sikerült kivinnem az utcára picit sétálni.

És este is kimehettem.


És ma nem dominóztunk, hanem puzzle volt terítéken.




Még 9 nap.


Bölcs


2016. november 28., hétfő

Ausztria 14/4.







R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: husi, saláta, zellerkrémleves
V: 1.5 vajas kenyér

Mozgás: 6km
Frissítés éjjel: és mivel még a bejegyzés közzététele után is kimehettem kicsit: 9 km :)

2016-ban 2016 km: 35. heti összefoglaló



Magyarország

H: 8.04km
K: 7.09km
Sze: 11.37km
Cs: 5.66km

Ausztria

P: 5.23km
Szo: 7.66km
V: 6.82km
------------------------------------
Heti összes: 51.87km 😃
Hátravan: 106.91 km😃


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


2016. november 27., vasárnap

Ausztria 14/3.

Este 11-kor sikerült ágyba tenni a nénit. Csak éjfélig kelt fel, utána reggelig aludt, így én is.




R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: zöldségkrémleves, fasírt, mini krumplipüré, saláta
V: 1 vajas kenyér

Mozgás: 6 km


Nem volt itthon sütemény, a néni meg nincs meg süti nélkül. Hát süssünk. Kuglófot akart. Legyen kuglóf, bár még sosem sütöttem. Kerestem egy receptet, bevontam a nénit is. Kívülről nagyon szép lett. Ehető, de nem olyan, mint amilyet anyu vagy a nagymamám süt. Mindegy: van süti, ehet a néni.


Advent első vasárnapján meggyújtottam az itteni koszorún az első gyertyát.


Még 11 nap.


Motiváció és bölcs


2016. november 26., szombat

2016. november 25., péntek

Ausztria 14/1.

Hajnali 2.15. Megszólal az ébresztő. Felülök az ágyon, felkapcsolom a villanyt. Nyúlok a papucsomért, de nem tudom, miért. Egyáltalán miért szólt ilyen korán az ébresztés? Megyek valahova? Program van? Megyek valahova. Valami van. Papucs felhúz, nagy nehezen felkászálódom. A pár nappal ezelőtti kis kihívós tornámtól még mindig rettenetesen sajog a fenekem, a combjaim. Ruhák kikészítve az ágyra. A legvastagabb pulcsim. Akkor utazom. Meglátom a folyosón a bőröndöt: ja, igen: dolgozni megyek Ausztriába...

Hamar ideértünk. Amikor az úton kezdett volna beindulni az agyam, jöttek volna elő a kevésbé jó, a negatív gondolatok, az elalvás előtti technikával elhessegettem őket. Mert igen: vannak ennek a munkának árnyoldalai, de erre a két hétre azt tűztem ki célnak magamnak, hogy nem ezekre, hanem a pozitívumokra koncentrálok. Elvárások nélkül. Hogy ne mindig csak fizikai kihívást tűzzek ki magam elé, hanem a lelkemet is edzhessem kissé. Már a buszon elkezdtem: nem voltam hajlandó belemenni negatívumokba. Jól ment.

A. nem ismert meg ugyan, de már nem volt az a hiszti, ami először. Mintha érezte volna, hogy nem vagyok ellenség. (A betegségéből adódóan itt sosem lesz totális csend és nyugalom, mégis azt mondom: problémamentesen telt az idő.)

Van pár változás is. Van internet. 😃T., a néni lánya átvállalta a WKO (Gazdasági Kamara) tagsági díjamat. 😃 A. már képes többet menni, így mehetünk akár az utcára is sétálni. 😃 A-nál járt az orvos a gyógyszerezés miatt, több nyugtatót kap, és az elrendeltek szerint van bekészítve a gyógyszeres dobozka. 😃 Kap altatót is. 😃 Két napra elvállaltam A. fiánál a két tündér -és végtelenül okos!- kutya etetését, Ki is fizette. 😃 És ha minden összejön, hétfőnként két órára nyugdíjas klubba megyünk Wullersdorba. 😃 És ma délután A. fia elvitt minket a kisbuszával kocsizni Grundba, Wullersdorfba meg a környékre.

R: (buszon) 2 szokásos szendvics
E: (itt) répás hús, saláta
V: szotyi

Mozgás: 5km

Még 13 nap.


Motiváció és bölcs

"Sosincs itt a "megfelelő idő", hogy csináljunk valamit, pedig gyakran épp emiatt halogatjuk. Egyszerűen induljunk el onnét, ahol vagyunk, bárhol vagyunk is."
Anna Black


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2016. november 24., csütörtök

Csütörtök, Magyarország 14., utolsó szabinap



R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: vajon párolt zöldség, fasírt, csokis süti
V: 4 szelet sonka

Mozgás: 5.6 km

Séta:


Mini a fiúkkal:


És holnaptól munka, 14 nap. Vár Hetzmannsdorf. A nappali:


... és az éjszakai.


Megváltozott a blog szerkesztője. Pár napja megváltoztatták a FB-on a Boszorkánykonyha felületét, győzöm keresni, mi hol van. A kis arborétumomban a levelek fele már lehullott. Épült egy ház, amire ha felkerül a tető, nem látok már át teljes panorámában Horvátországba. Minden változik. Nincs értelme bizonyos dolgok ellen harcolni, mert van, ami sosem lesz már olyan, mint régen és ha belebolondulok, akkor is így marad, sőt nemsokára újra változik. Ilyesmi az is, ami miatt Hetzmannsdorfba megyek újabb két hétre. 

Nagyon kemény volt az előző két hét ott. Viszonylag gyorsan eltelt, de testileg (a nemalvás miatt) és lelkileg (demens beteg ápolása miatt) kipurcantam. Jön újabb két hét, és csak az előnyeit vagyok hajlandó szem előtt tartani, a hátrányait pedig csak tudomásul veszem és megpróbálom okosan megoldani, avagy túlélni.

Minden változik. Ez a két hét sem lesz pontosan olyan, mint az előző etap volt.

Ma telefonáltak Ausztriából a bíróságról: a november 8-ra kitűzött, de 7-én elnapolt tárgyalást december 14-ére tették át. Ezzel most egyáltalán nem foglalkozom, messze van még, ráadásul még el is napolhatják. Ha meg nem, akkor kikocsizom (fizetik az útiköltséget).


Még hiszek abban, ami nincs. 
Még hiszek abban, ami jó. 
Hogy betéved és elvarázsol
váratlan a nem-várható.


Bede Anna

2016. november 23., szerda

Szerda



R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: fasírt, nyers saláta, vajon párolt zöldség, főtt tojás
V: 1 vajas-paprikás kenyér, tojássaláta, fél adag roppant laza keto kávé

Mozgás: 11 km + kihívás


*** Az a trükk, hogy nem szabad belegondolni. Csak csinálni. ***

Rick Riordan






Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Edzéstipp otthonra


Ma reggel találtam ki magamnak a 3x3x300-at. Azaz egy kihívást, amiben háromszor futok és minden futáshoz hozzáteszek egy gyakorlatot 300 ismétléssel. Nem volt semmi, de tényleg minden fejben dől el. Próbáld ki, vagy találj ki magadnak olyan dolgot, ami kicsit kihívás! Jó móka!


Láb edzéskártya itt
Tatarek Rezső 40 perc ironbox (videóval) itt

Edzésterv kezdőknek itt

20 perces edzések itt
Beginner HIIT - 10 Minutes itt
Bodyweight Cardio Workout - 23 Minute At Home Interval Cardio Training itt
Burn Fat Fast Cardio Blast Complete Weight Loss Workout: Denise Austin itt
30-Minute Bodyweight Bootcamp Workout You Can Do Anywhere itt
Otthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 3. hét itt
Kelli's Cardio Kickboxing Workout itt
HIIT Cardio Kickboxing and Core Workout - 33 Minute Cardio and Abs Workout itt
Cardio Kickboxing Workout - Full Length Kickboxing Workout Video itt
Low Impact 30 minute cardio workout- Beginner/intermediate itt
Total Body Toning Low Impact Cardio Workout - 30 Minute At Home Cardio itt
20 Minute HIIT: Fat Burn Lower Body Challenge itt
Calorie Burning Low Impact Cardio Workout for Beginners - Kardio kezdőknek itt
Cardio Training: Workout to Fast Fat Loss itt20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt
5 days jackknife challenge itt
Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
HIIT cardio : 10 minutes (video) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Otthoni váll edzésTotal Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó itt
Stop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itta
 nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2016. november 22., kedd

Kedd


*** Jobb, ha az ember a dolgok elébe megy. Mert azok aztán nem mindig jönnek helybe.***

Agatha Christie


Lásd munka: ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez alapon nem vártam meg, hogy a főnökség "ígéretéhez híven" jelentkezzen (mer' az má' elmúlt), hanem megkérdeztem, kezdek-e dolgozni 25-én. Igen. Pipa.

Lásd vásárlás, főzés: nem jött fel hozzám a teli bevásárlókosár, így lementem a boltba. És sajnos nincs szakácsom, aki főzne rám, se olyan olcsó étterem, ahol finoman-ketósan főznek, így a két hátralévő szabadnapomra ma este ukk-mukk-fukk összedobtam a kaját, mindent elmosogattam, kitakarítottam a konyhát, oszt vállon veregettem magam.

A csomagolás is majdnem kész.




R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: bogyós gyümölcsből leves, palacsinta (tésztája)
V: sült bacon

Mozgás: 7 km

Film: Tükröm, tükröm (Streisand)


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció: Meredith



2016. november 21., hétfő

Hétfő

Ma van a 11. napom itthon. 11 napja vagyok "szabin" és ma volt az első olyan nap, amikor nem voltam a nap 24 órájában hulla fáradt, amikor nem harcoltam a le-leragadó szemhéjammal és nem ásítottam bele végre öt percenként a nagyvilágba. Nekem ezért nem megy demens beteg ápolása, mert a két hétnyi nem-alvás teljesen kikészít, nem elég az itthoni két hét szabi, hogy kipihenjem magam. Csupán ezért merészeltem jelezni a főnökeim felé, hogy ha lehetséges, szeretnék egy másik beteghez menni, mert ezt hosszútávon nem fogom bírni (és nincs az a pénz, amiért megérné tönkretennem az egészségem). Ebből lett aztán a nagy kalamajka, mivel egy kedves illető már előttem szólt a főnökségnek a kérésemről, csakhogy nem kérésnek volt beállítva, ráadásul olyan kacifántos sztorival lett megfűszerezve, hogy csak kamilláztam. Nincs végeredmény: az utaztatóm nem szeretne kivinni, az ügynökség szeretné, ha dolgoznék. Hogy hol, mikor, azt még nem tudom. Idén a kinti TB miatt (ezt a kinti család fizeti) muszáj még egy két hetes etapot megcsinálnom, így lehet, hogy ez ugyanott lesz, ahol utoljára voltam. Nem szaporítom tovább a szót, ez abból a szempontból kellemetlen, hogy nem tudok kicsit sem előre tervezni, még abban sem, mit/mennyit vegyek a boltban, süssek-e kenyeret, kérhetek-e időpontot a pulmonológia kontrollra, egyáltalán csomagoljak-e. Azért a legfontosabb dolgok intézését nem halogatom, a NAV itt hétfőnként fogad ügyfeleket, így aztán ma elintéztem a kijelentkezést a magyar TB-rendszerből és lekérdeztettem a 2016-os magyar TB-befizetésemet: ügyes vagyok, minden fillérre pontosan befizetve, nincs tartozásom az OEP felé.


*** Ne tegyél úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincsen! Néha nyugodtan széteshetsz egy kis időre. Nem kell mindig a kemény fiút játszani, és nem kell állandóan bizonygatni, hogy minden rendben van. Azzal sem kell foglalkoznod, hogy más emberek mit gondolnak, ha kell, fakadj sírva, a könnyek hullatása egészséges! Minél előbb megteszed, annál előbb fogsz tudni újra mosolyogni. ***

Marc Chernoff

A fáradtságtól is lehet, meg mástól is (na ja, nem kevés a stressz), hogy mostanában nem vagyok jól magammal. Nem tudom megmagyarázni, nem is akarom. És nem is titkolom. Marc Chernoff szépen összefoglalta itt előttem.

Az ezt megelőző két évben megtanultam mindezt kezelni. Akármennyire egyszerűbb lenne, nem maradok a lakásban. Bármennyire nincs ilyenkor kedvem emberek közé menni, elmentem egy szülinapi buliba. Ilyenkor nincs kedvem enni, mégis minden nap odafigyelek, hogy ha éhes vagyok, egyek. Kedv a tornához? Viccelsz? Mégis felkelek minden nap, futok, és ha van még egy leheletnyi plusz energiám, melléteszek valami más mozgást is. Mert a mozgás maga a gyógyír a "rossz kedv" ellen. No meg a csokis sütim 😄





R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: marhapörkölt, izé
Délután: 2 kis kocka csokis süti
V: ld. a képen

Mozgás: 8km + Tatarek Rezső 40 percese


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2016-ban 2016 km: 34. heti összefoglaló




😊

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Edzéstipp otthonra: Tatarek Rezső Ironbox Cross 40 perces edzés



Láb edzéskártya itt

Edzésterv kezdőknek itt

20 perces edzések itt
Beginner HIIT - 10 Minutes itt
Bodyweight Cardio Workout - 23 Minute At Home Interval Cardio Training itt
Burn Fat Fast Cardio Blast Complete Weight Loss Workout: Denise Austin itt
30-Minute Bodyweight Bootcamp Workout You Can Do Anywhere itt
Otthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 3. hét itt
Kelli's Cardio Kickboxing Workout itt
HIIT Cardio Kickboxing and Core Workout - 33 Minute Cardio and Abs Workout itt
Cardio Kickboxing Workout - Full Length Kickboxing Workout Video itt
Low Impact 30 minute cardio workout- Beginner/intermediate itt
Total Body Toning Low Impact Cardio Workout - 30 Minute At Home Cardio itt
20 Minute HIIT: Fat Burn Lower Body Challenge itt
Calorie Burning Low Impact Cardio Workout for Beginners - Kardio kezdőknek itt
Cardio Training: Workout to Fast Fat Loss itt20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt
5 days jackknife challenge itt
Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
HIIT cardio : 10 minutes (video) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Otthoni váll edzésTotal Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó itt
Stop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itta
 nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha