2014. április 13., vasárnap

21. hónapforduló

Valaki pár hete egy megjegyzésben kérte, hogy ugyan írjam már le, milyen módon jutottam el a mai gondolkodás módomhoz, mert hogy ezt sokfelé tanítják, én pedig használom. A bejegyzés el is készült, majd -mint mindig- visszaolvastam. És megdöbbentem. Annyira személyes lett, annyira igazi, élet-szagú és őszinte, hogy úgy döntöttem: nem teszem közzé.

Szeretném, ha a blogom rólam szólna. Nem csak az élet-mód-váltásomról, nem csak a mozgásról, nem csak az étkezésről. Mert ezek az életnek csak szeletei. Emellett ott van maga az Élet, a megannyi örömével és bánatával, a szürke és a szivárvány színű hétköznapokkal, a fájdalmas, de felemelő és felszabadító lelki fejlődéssel, nappal és holddal, jinnel és janggal.

Amikor anno elkezdtem vezetni ezt az elektronikus naplót, nem gondoltam, hogy ilyen sokan olvasni fogják. 357 ezer feletti oldalmegjelenítésnél járunk, napi 700-1100 olvasó kattint ide a földkerekség szinte minden zugából. Én pedig még nem állok készen arra, hogy a lelkem legbelső bugyrát is feltárjam az olvasók előtt. 

Nem ma történt, amikor elkezdtem magamnak megfogalmazni a belső csendemet, régóta tart már, hogy dolgozom önmagamon, felhagyok dolgokkal, újakat vezetek be, és leszámolok a félelmeimmel, vívom a harcomat a belső démonjaimmal. Munka ez a javából, fájdalmas, sokszor keserves dolog felszakítani régi sebeket, felszínre hozni mindazt, amit hosszú évekig, évtizedekig magamba zárva, páncél kalitkában őriztem. De meg kell tennem, mert túl sok időt pazaroltam el arra, hogy majd mindezeket elfelejtem, túlontúl sokáig hittem benne, hogy majd minden elmúlik és hogy az idő begyógyítja a sebeket. Meg kell tennem: önmagamért. Hogy végre félelmek, sérelmek nélkül tudjak tükörbe nézni, hogy végre az lehessek, aki vagyok, hogy megtanuljak végre ne másoknak, hanem csakis magamnak megfelelni.

Lassan két éve, 21 hónapja írom a blogot.


Összes oldalmegjelenítés: 357309.

A hónap legnépszerűbb bejegyzései:

1032
2014 ápr. 1, 2 megjegyzés
394
2013 okt. 3, 2 megjegyzés
346
313
168
113
78
70
64
59

Legtöbb megjelenítés országonként:

Magyarország
17663
Egyesült Államok
1311
Egyesült Királyság
611
Szlovákia
542
Németország
481
Ausztria
463
Románia
316
Franciaország
315
Oroszország
237
Kanada
112

A Facebook oldalon 480 kedvelő.


Köszönöm! :)