Krónikus fájdalommal vegetálva az értékmérő a fájdalom. Amihez hozzászokni nem lehet, csak eldönteni: kitartok, mert meg szeretném találni a megoldást és aztán jobban lenni. A műtétből való felébredés pillanatától, azaz 23 napja nincs endós fájdalmam. Ez 32 év szenvedés és egy kerek év mindennapos kínja után akkora ajándék és öröm, amiért minden percben roppant hálás vagyok.
Az összehúzó tapaszok kezdenek leválni a sebekről. A köldökömnél ez meglehetősen fájdalmas. De az én értékmérőm az endós fájdalom, és ahhoz képest ez csupán egy icipici kellemetlenség.
23 napja ma először sikerült Krisztával élőben gyakorolni az Antistressz klubban. Váll-nyak fókuszú átmozgatás volt légzésgyakorlással. Nagyon alibizve, roppant finoman végeztem, és a sok fekvés után igazán jólesett ennek a régiónak az átmozgatása.
Ma kétszer voltam (két kisebbet) sétálni. Kell a friss levegő, a séta kifejezetten javasolt. Kedvem nincs mindig hozzá, de ha elindul az ember, akkor már nagyon jólesik.
M. volt velem hétvégén, főzött, mosott, takarított, istápolt. Köszönöm. Holnap jön anyu pár napra, aztán lassan megkezdem az önellátást. Hajolni még csak lájtosan tudok (és nem is szabad), nehezet emelnem sem megengedett. De amilyen gyorsan robog az idő, és amilyen szép ütemben gyógyulok, hamarosan a régi leszek. Vagyis nem. Fájdalommentes. És ezért nem tudok eléggé hálás lenni.
