Kábé...
Hétfőn és kedden munka után a várost jártam délután és az ügyeimet intéztem. Rengeteg elmaradás volt, már nem lehetett halogatni. Voltam boltban is apróságokért, sütöttem is.
Szerda reggel a kollégáknak készültem használható reggeli alternatívákkal, örülök, hogy lehet velük erről (is) beszélni és örülök, hogy örültek a friss, finom reggelinek is.
Órákra készülni minimális az energiám, van most sok minden más. Ilyenkor jön jól "a rutin meg az évek", szerencsére sikerül rögtönöznöm értelmeset, hasznosat, mégis játékosan.
RENGETEG a teendő, nagyon lassan haladok, de haladok, és nagy élmény, hogy tudok örülni minden apró kis előrelépésnek, és nem azon kesergek, hogy még mennyi minden hátravan. (Oké, az is hozzátartozik, hogy volt két elég nehéz napom, amikor magamat is nehezen viseltem, de elmúlt.)
A cirkadián ritmusom csodálatos ősi módon működik. Ha sötétedik, menni tudnék aludni, ha magamtól ébredek (hú, de régen volt ilyen), pirkadatkor történik. Sajnos a civilizáció nem az ősi, belénk kódolt ritmust követi. Estékig dolgozom még itthon, reggel pedig, amikor ötkor csörög (zenél) az ébresztő, tudom, hogy ha nem pattanok ki az ágyból azonnal, akkor ott maradok és átalszom a napot...
Ez a fotó ma készült. Élőben sokkal szebb volt.
Van még egy kis dolgom, aztán végre alvás. Még két munkanap.
