Mitsukát abból a pénzből vettem, amit anno Olaszországban kerestem. Elengedtek 8 hónapra az akkori munkahelyemről külföldre, mert kölcsönünk volt, és anyuval ketten sem tudtuk fenntartani a tamási házat. Pár hónap tanítás után pedig felmondtam, és kimentem újra mosogatni, mert autót szerettem volna vásárolni. Sokáig keresgéltem, míg végül 2010. nyarán megtaláltam ezt a kis ékszerdobozt.
Nagyon hozzám nőtt, napi szinten használtam. Rengeteg helyre elvitt. Most csak random válogatok pár képet a gépról.
Felsőszentmárton.
Munka, anyu sugárkezelés.
Hőgyész, Tátra utca.
Pécs, Onkoközpont parkoló.
Kis kör.
Munkából hazafelé.
Bátaszék, az év fája.
Nyaralás.
Hőgyész (ott áll a háttérben, a garázs előtt).
Az albérlet parkolójában.
Budapesten.
Sátorhelyen.
Pécsváradon.
Északon.
Ő vitt el Budapestre repülőt vezetni.
M-t is ide hoztam Pécsre endokrinológushoz.
Budaörsre is vitt kisrepülőzni.
Reggel, munkába menet.
Hőgyész, Ifjúság utca, keresztanyumnál.
Bled, Szlovénia.
Vintgár szurdok.
Tötymörgés munkából hazafelé.
Mindemellett rengeteg nyaralás a húgom gyerekeivel, vele hordtam anyut sugárterápiára, vele jártam dolgozni, mamit én vittem be vele az otthonba, anyut költöztettem sok telekocsival Mohácsra, aztán a halála után Mitsek hatalmas csomagtartójában hordtuk el anyu dolgainak a nagy részét, és még sorolhatnám.
Az eladás folyamatában rengeteg dolgot tanultam a világról, magamról, az emberekről. Idegőrlő volt, ahogy sorban bejelentkeztek időpontra autót nézni, aztán nem jöttek. Roppant fárasztó volt a rengeteg telefon, email, kérdés. A kekeckedés. Pl. miért nincs benne ülésmagasító?!? (Mert, hölgyem, ez egy 2006-os kisautó, egy kis Colt, nem egy S-es Merci. Persze ezt csak gondoltam, nem így válaszoltam.) Ja, hát vannak rajta kavicsfelverődések? (...) Kereskedőket is megkerestem, sokat. Ahhoz képest, ahogy hirdetik magukat (autófelvásárlás) -tisztelet a kivételnek!!-, nem országosan vásárol fel sok magát úgy reklámozó, a lehető legjobb ár az a roncs autó kategória, nagyon sokan nem is válaszoltak, pedig telefonon kérték az adatokat (...).
De tegnap este ketten is versengtek érte. A hölgy, aki megvette, már mosolyogva szállt ki az autójukból, azonnal beült egy próbakörre, és már amikor hátramenetbe kapcsolta a váltót, hogy kitolat a parkolóból, végig fülig érő mosollyal mondta: nekem kell ez az autó. Az első kanyar után azt mondta: nem is megyek többet, megveszem. Egyszerűen beleszeretett. Nekem ez nagy öröm.
Azért este jól megsirattam a kisautót. És szinte semmit nem aludtam. Reggel aztán valahogy összegyűlt minden gyászom (fél év alatt meghalt anyu, aztán mami, eladtuk anyu lakását, végül eladtam az autómat). Olyan rosszullét jött rám, hogy hánytam is. És olyan fuldokló köhögés, minta január 6-án hajnali 5-kor.
Reggel (amint jobban lettem) elmentem a Kormányablakba bejelenteni az eladást, aztán kis Lánycsókra a Suzukihoz, Zs. felajánlotta, amikor vettem az új autót, hogy ha elmegy a Mitsek, átírja nekem a biztosítás bónuszt.
Életem első autója volt. És nagyon-nagyon szerettem. Jó helyre került (Dombóvárra egyébként), és nem mellékesen van helyette másik.
Mitsek, köszönöm ezt a 14 évet!!
