Mitsukát abból a pénzből vettem, amit anno Olaszországban kerestem. Elengedtek 8 hónapra az akkori munkahelyemről külföldre, mert kölcsönünk volt, és anyuval ketten sem tudtuk fenntartani a tamási házat. Pár hónap tanítás után pedig felmondtam, és kimentem újra mosogatni, mert autót szerettem volna vásárolni. Sokáig keresgéltem, míg végül 2010. nyarán megtaláltam ezt a kis ékszerdobozt.
Nagyon hozzám nőtt, napi szinten használtam. Rengeteg helyre elvitt. Most csak random válogatok pár képet a gépról.
Felsőszentmárton.
Munka, anyu sugárkezelés.
Hőgyész, Tátra utca.
Pécs, Onkoközpont parkoló.
Kis kör.
Munkából hazafelé.
Bátaszék, az év fája.
Nyaralás.
Hőgyész (ott áll a háttérben, a garázs előtt).
Az albérlet parkolójában.
Budapesten.
Sátorhelyen.
Pécsváradon.
Északon.
Ő vitt el Budapestre repülőt vezetni.
M-t is ide hoztam Pécsre endokrinológushoz.
Budaörsre is vitt kisrepülőzni.
Reggel, munkába menet.
Hőgyész, Ifjúság utca, keresztanyumnál.
Bled, Szlovénia.
Vintgár szurdok.
Tötymörgés munkából hazafelé.
Mindemellett rengeteg nyaralás a húgom gyerekeivel, vele hordtam anyut sugárterápiára, vele jártam dolgozni, mamit én vittem be vele az otthonba, anyut költöztettem sok telekocsival Mohácsra, aztán a halála után Mitsek hatalmas csomagtartójában hordtuk el anyu dolgainak a nagy részét, és még sorolhatnám.
Az eladás folyamatában rengeteg dolgot tanultam a világról, magamról, az emberekről. Idegőrlő volt, ahogy sorban bejelentkeztek időpontra autót nézni, aztán nem jöttek. Roppant fárasztó volt a rengeteg telefon, email, kérdés. A kekeckedés. Pl. miért nincs benne ülésmagasító?!? (Mert, hölgyem, ez egy 2006-os kisautó, egy kis Colt, nem egy S-es Merci. Persze ezt csak gondoltam, nem így válaszoltam.) Ja, hát vannak rajta kavicsfelverődések? (...) Kereskedőket is megkerestem, sokat. Ahhoz képest, ahogy hirdetik magukat (autófelvásárlás) -tisztelet a kivételnek!!-, nem országosan vásárol fel sok magát úgy reklámozó, a lehető legjobb ár az a roncs autó kategória, nagyon sokan nem is válaszoltak, pedig telefonon kérték az adatokat (...).
De tegnap este ketten is versengtek érte. A hölgy, aki megvette, már mosolyogva szállt ki az autójukból, azonnal beült egy próbakörre, és már amikor hátramenetbe kapcsolta a váltót, hogy kitolat a parkolóból, végig fülig érő mosollyal mondta: nekem kell ez az autó. Az első kanyar után azt mondta: nem is megyek többet, megveszem. Egyszerűen beleszeretett. Nekem ez nagy öröm.
Azért este jól megsirattam a kisautót. És szinte semmit nem aludtam. Reggel aztán valahogy összegyűlt minden gyászom (fél év alatt meghalt anyu, aztán mami, eladtuk anyu lakását, végül eladtam az autómat). Olyan rosszullét jött rám, hogy hánytam is. És olyan fuldokló köhögés, minta január 6-án hajnali 5-kor.
Reggel (amint jobban lettem) elmentem a Kormányablakba bejelenteni az eladást, aztán kis Lánycsókra a Suzukihoz, Zs. felajánlotta, amikor vettem az új autót, hogy ha elmegy a Mitsek, átírja nekem a biztosítás bónuszt.
Életem első autója volt. És nagyon-nagyon szerettem. Jó helyre került (Dombóvárra egyébként), és nem mellékesen van helyette másik.
Mitsek, köszönöm ezt a 14 évet!!
Volt egy II-es Golfom. Majd 20 évig használtam. Imádtam, aztán a végefelé már mondta a szerelő, hogy több sebből vérzik, másikat kéne keresni, mert drága lesz. 1600 cm3-is volt, öreg, sokat fogyasztott, túl sokat... Jó vétellel vettem egy másikat, 5 éveset, szépet, gyorsat, keveset fogyasztót. Nem vittem piacra, meg eladásra sem, tényleg öreg volt, abba aztán lehetett volna már kötözködni. Bontó. Jött a tréler (mert már nem tudott a lábán menni), felhúzták, én pedig mentem utána, papírt a bontóban intézték. A szép új autómban ültem és ahogy az én drágám (ami az első jó autóm volt, amit imádtam, amiben felnőtt a gyerekem, amiben sokat utaztunk Anyuval és Apuval, amivel költöztem, amit teleraktam a gyerek cuccával, mikor hazautaztunk) a tréleren állt, a fenekét felém fordítva (a fenekét szerettem nagyon kívülről, olyan jó, masszív, kerek feneke van a II-es Golfnak) ment a vesztőhelyére, az út egyenetlensége miatt ott rugózott, ugrált a teherautón és az én szememből ömlött a könny, alig láttam időnként az utat, és azt éreztem, hogy elárulom Őt. Még most is elsírom magam, ahogy írom. 5 éve nincs már. Ha ilyen autót látok, úgy örülök, hogy még van belőlük. A bontós pasi azt mondta, hogy nem sírtak még ennyit autó leadásnál a tulajdonosok, leszedte magától és odaadta a Golf és VW feliratokat emlékbe. Szerintem egy autó, az ember szívéhez nő, emlékekkel lesz tele, és nehéz elengedni. Remélem, hogy az autók menyországában száguldozik szegénykém és boldog, hogy arra megy és oda, ahová akar... Betty
VálaszTörlésMegértelek... Tudom én is, hogy az autó (is) "csak" egy tárgy. Csakhogy igen: magában hordoz, társul hozzá sok-sok emlék, érzelem. Így pedig már nem csak egy tárgy.
TörlésÉn is így vagyok az autókkal. ♥ Az első amit eladtam, egy jó ismerőshöz került, utána a másik kettőről nem tudtam sokáig, aztán egyszer csak az egyik szembejött velem Vaskúton. Hát megdobbanta szívem. :) A negyedik autóm a lányomnak ajándékoztam most az ötödik ez a kis Honda, de nagyon a szívemhez nőtt már ez is. ♥ Örülök, hogy Mitsek jó helyre került. ♥ ( Lazac)
VálaszTörlésÖrvendetes, hogy szeretted/szereted mindegyik autódat. :) Igyekszem megbarátkozni az újjal, szokjuk egymást. Ha nem lenne benne ez a rengeteg (sajnos az újakban, Európában már kötelező) elektronika, már megszerettem volna. Amúgy egy roppant könnyen vezethető kisautó. Ha a kis Mitsek egyszer szembejön majd velem, tutira nekem is megdobban majd a szívem (ha el nem sírom magam...).
TörlésKb egy cipőben járunk. Én is akkoriban vettem az autómat, amikor Te a Suzukit. Én egy 8 éves Honda Jazzt vettem. Az előző is Honda Jazz volt. Kifogástalanul működik, nagyon stabil, csak hát a rozsda.... És 18 éves..... De most is bármikor, bárhova, akár több 1000 km-re is el mernék vele menni. De sajnos meg kell válnom hűséges társamtól. És biztosan meg fogom siratni. Azelőtt egy újonnan vett Ford dizelem volt, na azt SOHA TÖBBÉ.....
VálaszTörlésA Fordot is megértem, és a Jazz-siratást is.
Törlés