2015. november 30., hétfő

Hétfő, Magyarország 44.

Bürokrácia-körök. Már egy hónapja. Egy papírt elintézek, jön három másik...

Reggeli: 2 vajas-paprikás kenyér, turbó töltés
Ebéd: 2 vajas-paprikás kenyér
Vacsora: rántotta (1 ek zsír, 2 tojás), sült zöldség, darab kolbász, néhány sajtgolyó

Edzés délután:
- bemelegítés
- 10 elemelés
- 10 merev lábú felhúzás
- 10 döntött törzsű evezés
- 10 guggolás, majd ebből vállról feltolás
- 1 perc hídtartás
- nyújtás

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Keto 76. hét

Elöljáróban:

Anyagiak híján kellett megoldanom az étkezést. Azaz azt ettem, ami volt itthon, amit a meglévő alapanyagokból kreálni tudtam. És szerencsére jó emberek vesznek körül, szerető család, mindig volt olyan, hogy kaptam ezt-azt vagy meghívtak. Így volt sült húsom, zsírom, paprikám, vajam, almám, petrezselymem, pörköltem, így jutottam el uszodába.

A bal oldali képernyőfelvételen vannak az edzések. Ezen a héten öt edzés volt, két pihenőnap, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy egész novemberben. Mégis ezen a héten elfáradtam. Pénteken éreztem, hogy ez az izomláz már sok, az ízületeim tiltakoztak, fizikálisan és mentálisan is tudtam: vissza kell vennem kicsit. Úgyhogy a hétvége teljes pihenő volt.

Tavaly decemberben a karácsony két hete tervezetten olyan volt, hogy nem volt edzés és kajatervezés sem. Hogy testileg is és lelkileg is töltődjek, hogy ha megeszek egy szaloncukrot vagy egy szelet sütit, esetleg kicsit többet falatozok a karácsonyi menüből, ne érezzem helytelennek. Nagyon jól bevált és nem dőlt össze a világ. Idén is fogok tartani szünetet.


HÉTFŐ

Reggeli: 2 főtt tojás, turbó töltés 2
Ebédpizza, 1 süti
Vacsora: sült csirke, sajtszósz, 2 főtt tojás, saláta (sóval, tökmagolajjal)
Mozgás: láb


Reggeli: 2 főtt tojás, turbó töltés 2
Ebédpizza, 1 süti
Vacsora: sült tarja, sajtszósz, 2 főtt tojás, saláta (sóval, tökmagolajjal)
Mozgás: 5km futás, fenék+láb, délután mély hátizom

SZERDA


Reggeli torna (vegyes).
Reggeli: kávé (fél adag turbó töltés 2), szalonnás rántotta, paprika, kevés -maradék- mozzarella petrezselyemmel.
Snack: marék mandula, cukormentes csoki
Vacsora: egyszerű rakott karfiol (reci jön), saláta
Edzés este: a szerda linkre kattintva

CSÜTÖRTÖK

Edzés reggel: súlyzós
Reggeli: áfonya (98g), alma (50g), 1 főtt tojás, kávé.
Ebéd: rántotta (1 ek zsír, 3 tojás), párolt zöldség (125g).
Vacsora: 1 tojás, párolt zöldség (125g), szalonna (60g), 5 mozzarella golyó, marék mogyoró.

PÉNTEK

Edzés reggel: has
Plusz 6 km kocogás.
Reggeli: rántotta (2 tojás, 1 ek zsír), alma
Ebéd: marék mogyoró még itthon, az uszodában jégsaláta sóval és 2 ek olívaolajjal, 2 főtt tojás, 1 kis adag maradék tojáskrém, 3 olívabogyó
Vacsoragyors szendvics, tea

SZOMBAT

Edzés: pihenőnap
Reggeli: rántotta, paprika, alma, turbó töltés (köszönöm, A., a paprikát, almát, zsírt, vajat!)
Ebéd: pörkölt (köszönöm, Cs. és E. !)
Vacsora: rántotta, paprika, sült sajt, mozzarella, sült szalonna
És készültek golyócskák, este ebből kóstoltam párat.

VASÁRNAP

Reggeli: 2 szelet alma, rántotta (3 tojás, 2 ek zsír), paprika, turbó töltés 2
Ebéd: fasírt, görög saláta, grill zöldség
"Vacsora": 2 golyóbis, 2 szelet sajt, 1 vajas-paprikás kenyér
Edzés: pihenőnap


Tapasztalatok fél év ketogén étrend után
Tapasztalatok egy év keto után itt
Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt
Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt
Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt

Ketogén étrendem (heti menüvel):
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt (hegyet másztam :) )
8. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
14. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
15. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt
22. heti összefoglaló itt
23. heti összefoglaló itt
24. heti összefoglaló itt
25. heti összefoglaló itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt
46. heti összefoglaló itt
47. heti összefoglaló itt
48. heti összefoglaló itt
49. heti összefoglaló itt
50. heti összefoglaló itt
51. heti összefoglaló itt (Amerikai módszer, makroszámolás)
52. heti összefoglaló itt
53. heti összefoglaló itt (Egy éves összefoglaló)
54. heti összefoglaló itt
55. heti összefoglaló itt
56. hét itt
57. hét itt
58. hét itt
59. hét itt
60. hét itt
61. hét itt
62. hét itt
63. hét itt
64. hét itt
65. hét itt
66. hét itt
67. hét itt
68. hét itt
69. hét itt
70. hét itt
71. hét itt
72. hét itt
73. hét itt
74. hét itt
75. hét itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha