2017. január 20., péntek

Péntek, Ausztria 14/1.

Hajnali kettő után keltem. 2.50-kor ültem be a buszba. Alig volt forgalom, de a hatodik kiszálló voltam, tízre értünk ide. Amint behoztam a cuccom, jött Herr N., a szomszéd bácsi, így ki tudtam pakolni (már amit ki szoktam pakolni), nyugodtan el tudtam menni vécére, sőt még ezt a bejegyzést is el tudtam kezdeni. Köszönöm.

A kavarc, amiről a novemberi hazaérkezésemkor írtam, a fejemben kis részben letisztázódni látszik. De ez az egészhez képest nagyon elenyésző. És gyakran kattog rajta az agyam, és ilyenkor tényleg a Mátrixban érzem magam, olyan, mintha megbolondulnék. Azért a puzzle-kupacból lehet rakosgatni a képet, ma, a buszon hallottak alapján is került a helyére néhány darab, de aztán úgy döntöttem: nem kell a kész kép. Nem vagyok rá kíváncsi. Sőt még mindig feltételezem, hogy ez a kép nem is létezik, avagy nem az én képem. Egyszerűbben nem tudom leírni, konkrétan nem akarom, sőt döntöttem. Méghozzá úgy, hogy nem foglalkozom ezzel az egész "játékkal". Nem kell a puzzle, főleg, ha egyre több kéz belenyúl a játszmába. Előveszem a saját dobozomat és majd én szépen építgetem a saját képemet. Ha valaki segít, megköszönöm, de előtte én fogom eldönteni, egyáltalán élek-e a segítséggel.

Még 13 nap.




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs

Ne add fel. Újrakezdeni még nehezebb. 

2017. január 19., csütörtök

Csütörtök, Mo. 14., útra készen


A fogamban nincsenek idegek, kapott egy ideiglenes, gyógyszeres tömést. Amint hazaértem, jelenésem van a dokinál.

(Tegnap akadt egy kis gond a külföldi biztosításommal a röntgenen. Ugyanis ki kellett fizetnem a felvételt. Négy éve vagyok kint biztosított, soha semmiért nem kellett fizetnem, pedig az asztmám miatt fél évente-évente járok kontrollra, minden évben van kötelező tüdő röntgen is, decemberben voltam, ott sem kellett fizetnem...)

Az ebédem egy mennyei sonkás rántotta volt.

Két hetente búcsúzom. Mert elmegyek két hétre. "Csak" két hét, 14 nap, fél hónap, mégis itthon kell hagynom a szívem, a megszokott dolgokat, a szabad mozgást, az önálló időbeosztást. Itthon maradnak társak, család, rokonok, barátok, ismerősök. Itt maradnak a beszélgetések, a séták, az itthon illata, az alvás... Negyedik éve csinálom már, nem újdonság, mégis minden egyes kiutazás előtt ugyanolyan nehéz. Még itthon vagyok (pár órát), de a gondolataim már odakint járnak. És amint kiérek, a gondolataim már csakis az itthon körül fognak forogni. Nehéz hely, ahol vagyok kint, de minden változik, mindig van magunknak is lehetőségünk a változtatásra. Ha megint olyan nehéz két hét lesz, mint a múltkori, akkor elbúcsúzom A-tól.

2.50-kor lesz indulás. És bárhogy is érzem magam most, bármilyen nehéz is lesz felkelni és lecuccolni a buszhoz, legyen bármilyen is az út, történjen kint bármi is, az idő telni fog, elmúlik az a 14 nap. És közben megint gyakorlom majd a jelen-levést és igyekszem megtalálni minden napban a szépet, a jót, az értelmet. Óra indul...

2017. január 18., szerda

Szerda, Mo. 13.

A munkás két héten a címben leírni a 13-at nagyon jó érzés, mert egy nap még és mehetek haza. Itthon leírni a 13-at nem túl felemelő. Nyűgös, kínlódós, sok teendős, sürgető, dolgos, néha kapkodós...

Délelőtt fogorvos plusz röntgen, főzés. Délután V-val a Madisonban.


Aztán fél nyolctól kenyérsütés (2 adag), sütisütés (3 adag). És addig nem fekszem le, amíg nincs rend és be nem csomagoltam.



(Télapós görcsök miatt ma négy fájdalomcsillapítót vettem be, nehéz így koncentrálni bármire is, de enélkül fetrengenék. Még így sem egyszerű. És írt a váltótársam: romlott kint a helyzet, hát persze, hogy az éjszakát is érinti a téma...)