2017. november 17., péntek

"Black" friday

Jövő szerdára kaptam időpontot a reumatológiára. És kaptam egy címet "maszekban".

A kezem nem javul. Tegnap többször el is kékült. A kedvenc színem. ;) Olyan érzés, mintha a kéztőcsontjaim darabjaiba egy-egy éles tárgyat szúrtak volna, amik még mindig benne vannak. Nem panasz, tény: minden mozdulat fájdalmas. Mintha minden egyes alkalommal mozgatnák a csontokban a késeket. Hihetetlen, hogy mennyire feltűnő lesz ilyenkor a máskor semmiség, a máskor rutin mozdulat: egy ajtó kilincset lenyomni, elérni és felnyomni a villanykapcsolót, levenni valamit a polcról, felöltözni... Az autóvezetés a legnehezebb. Ha valaki mellettem ülne, azt hihetné, szinkron színész vagyok és a legújabb szerepeket gyakorlom. Mást sem hallani, mint a sziszegés különböző formáit, kungfu vagy karate filmek küzdő jeleneteinek a kiáltásait. A sebességváltás maximálisan minimalizálva, inkább 4-es fokozatban megyek végig, semmint felváltsak ötödikbe, hogy aztán emelkedőnél, kanyarnál megint vissza kelljen váltanom. Minden meggondolandó: hogy bekapcsolom-e az ablaktörlőt vagy a fűtést, hogy a nagyobb kanyarokban hogyan fogom tekerni a kormányt, hogy hallgatok-e rádiót... Mert a gombok-karok magasan vannak, ha lehet, a késeket sem mozgatom a csontjaimban. Ja, az arcomat is látni kéne, grimaszversenyt nyerhetnék. :D

Nem panaszkodom és nem harcolok mindez ellen. Történnek rossz dolgok, van, hogy fáj valami, hát legyen. Nem akarok azonnal tökéletesen jól lenni, nem törekszem arra, hogy mindenáron és rögtön megint minden békés legyen. Most ennek van az ideje, ám legyen.

A tegnap említett terézanyaság ellen egyféleképpen lehet tenni: ha az ember keményen a kezébe veszi a dolgokat. Tegnap a bugyrom maximlisan tele lett egy már három éve húzódó dologgal. A munkából nem is mentem haza, hanem egyből intézkedni. És lám, máról holnapra, pontosabban tegnapról mára el is intéztem. Végleg. 

És igazából nem is a világ "negatív", "rossz" részével van a bajom, mert tudom, hogy erős vagyok, sok mindent (ki)bírok, tudom, hogy bármi jön, megoldom. Hanem azzal, hogy miért van ez így. Miért kell nekem mindig szerveznem, megoldanom, elrendeznem (...). Olyan jó lenne egy kicsit csak úgy lenni, akár gyengének lenni. Jó lenne, ha valami olykor könnyedébben megoldódna, ha nem mindenhova nekem kellene szaladni, intézni, bizonyítani, erősnek lenni. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, a húgom például jóval nagyobb adagot kapott a "negatív-rosszból" az élettől, mint én. Azért reménykedem benne, hogy mindkettőnk életében lesz még sok sokkal nyugodtabb időszak is.

😊


"Timi néni, ez a tied. Lemásoltalak."


2017. november 16., csütörtök

Jó ideje már, hogy csak fogom a fejem vagy rázom hitetlenkedve. Mintha megkergült volna a fél világ. Nem általánosítok, de nagyon nagy mértékben azt látom, hogy valami nagyon nem stimmel. Embereket, akik ezelőtt kedvesen csacsogtak, aztán egyik pillanatról a másikra szó szerint csukott ajtóra talál náluk az ember. Befolyásos embereket, akik túllépik a hatáskörüket. Önzőket, akiknek tényleg az önös érdekeiken kívül semmi más nem fontos. Akik csak követelnek és elvárnak. Idegbetegeket. Olyan szülőket, amilyenekkel eddigi majd' 20 éves pályafutásom alatt még sosem találkoztam (sajnos negatív értelemben). Dühöt, haragot, türelmetlenséget a közlekedésben, a boltban, az utcán. Embereket, akik szinte napi szinten a szemembe hazudnak, és én nem tudom elhinni, hogy nem veszik észre, hogy -csinálják is bármilyen ügyesen- ezek a hazugságok átlátszóak. Az orvosi rendelő már csak egészségügyi alapellátó, az ember hónapokat várhat egy vizsgálatra, ha nincs pénze maszekon elintézni. Betiltják a "Hölgyeim és Uraim" kifejezést a másneműek miatt. Mindenki áltatja magát a "tisztán evéssel", amikor szennyezett a víz, a talaj, a levegő. Divat a minimalizálás, a "csökkentem a részvételem a fogyasztói társadalomban" gondolkodás, miközben a nagy spiritualitásban is ugyanazt teszik, mint előtte: vásárolnak: tanfolyamot, előadást, spiri-könyvet, speckó jógacuccot... (...)

Természetesen nem CSAK ilyen emberekkel találkozom. Nem CSAK ezt látom. De az, hogy igyekszem mindenben a jót meglátni, nem jelenti azt, hogy a "rossz", "negatív" dolgokat ne venném észre, vagy becsuknám a szemem, nem teszek úgy, mintha ezek a dolgok meg sem történnének. Már nem engedem, hogy a szívemig elérjenek, az eszemmel is egész jól el tudom dönteni, mi az, amivel nem érdemes foglalkozni. De tényleg hosszú hetek óta minden "rossz" megtalál, minden "negatívba" belefutok. (Nem sajnáltatom magam, ez tény.) Viszont tudom, miért van így. Mert megint terézanya vagyok. És nem állok ki magamért, mindig a másikat nézem, akkor is, ha ezzel nem teszek jót magamnak. Nem agonizálok rajta, csak kijelenthetem, hogy sokszor hülye vagyok. És ha ezen nem változtatok, akkor meg is érdemlek mindent.

"Nem a jók maradnak életben, hanem akik alkalmasak a változásra." Tamás Rita