Szerda

 

Hétfő és cukik

Hétvégén sokat gondolkodtam sok mindenről. Aztán ma sikerült kicsit beszélgetnem É-vel, aki tavaly is sokat segített. Ez a pár perc alatt jelentősen megnyugodtam és tudtam a gondolkodásom egy-két berozsdásodott fogaskerekén kicsit mozdítani. Így a nap hátralévő része már nem telt annyira feszülten, görcsösen, jobban tudtam magamra és a gyerekekre is koncentrálni. Este pedig végre eljutottam pedikűrre (júniusban kaptam az időpontot). A 'minden változik'-ban benne van az is, hogy elmúltam ötven. Ezelőtt elég volt évente egyszer mennem lábápolóhoz, most már volt tavasz végén -életemben először- tyúkszemem, és fél év múlva kell felkeresnem, ha addig nincs panasz. De még így is hálát adok a lábaimért: elvisznek bárhova, a bőrömet a napi krémezéssel karban tudom tartani, a lábkörmeimmel eddig semmi gond nem volt, most kezdenek vastagodni, de tényleg egy szavam sem lehet a lábfejemre.

A gyerekek mindkét iskolában cukik. Ahányan vannak, annyifélék. Egyikük érdekesebb, mint a másik. Mindannyian kis egyéniségek. És -komolyan mondom- minden nap tanulok tőlük. Nekem fontos, hogy hogy érzik magukat a suliban, a tanórán, így néha megkérem őket óra végén, hogy rajzolják le szmájlival. Eddig csak ilyen táblaképeket láttam (és egyszer volt két egyenes szájú is):

Ja, cukik:

Múlt héten -az ősz a téma olvasáson- megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen évszak van. 12-ből 12 gyerek rávágta: nyár. (És igazuk volt.)

.....

Ma meglát az egyik fiú gyerkőc (a kék krisna-völgyi nacimban voltam), erősen csóválja a fejét:

- Ez a gyatya nagyon csúnya. Timi néni, ez nagyon nem áll jól neked, csúnya.

😆

Vasárnap

Reggeli: bundáskenyér, tökmagkrémes kenyér mikrozölddel, házi paradicsom. (Tojás, mikrozöld, paradicsom a tegnapi piacról.)

A délelőtt nagyrészt punnyadással telt. Vagy feküdtem, vagy ültem, végtelen fáradtságot éreztem csak. Ebéd után megint ledőltem, aludni nem tudtam. (Régebben, ha ebéd után ledőltem, azonnal képes voltam elaludni, már ez sem megy.) Némi házimunka után leültem megnézni egy filmet: ott, ülve be-bealudtam...

Este pedig... A mosogatót pakoltam, amikor, mintha rám fújták volna, elkezdtem sírni, annyira hiányzott anyu és mami. 

És a kert...

... a hőgyészi ház...

... a sok-sok szeretetteli együttlét, a rengeteg segítség, támogatás. A beszélgetések, a biztonság érzése.

Késő este aztán sikerült -még mindig pityeregve- haladnom a dolgommal. (Folyamatosan arra gondolok, hogy mindig vannak a dolgok, de sehol nincs az élet...)

(Holnaptól végre elviselhető hőmérsékletet jeleztek elő, nagyon várom.)