2012. augusztus 28., kedd

Jó éjszakát!

(galeria_termeszet_hatterkepek.abbcenter.com)

Napi bölcs

Alvásterápiám

Aki tud aludni és fitten ébred, az ne is olvasson tovább. Aki keveset, felületesen alszik és kegyetlenül nehezen merül álomba, az szerintem tudja, milyen egész nap úgy holt fáradtan kóvályogni, hogy előre tudja: az este sem hoz majd megváltást...
 
(haziallat.hu)
 

Rosszul alszom, évtizedek óta. És egész nap fáradt és álmos vagyok, hosszú évek óta. Nagyon sokára alszom el, minden apró neszre felébredek, alig tudok visszaaludni, és hajnalok hajnalán már kukorékolok...
 
(macska.network.hu)
 
A tesóm látott egy műsort a Spektrumon erről, felhívott és elmondta, ott mit és hogyan csinált egy férfi, aki nehezen aludt el. Utánakutattam a neten, és kidolgoztam a programomat.
 
 
Először megállapítottam azt az időintervallumot, amikor leginkább aludni szoktam. Ez este 10-től reggel 5-ig tart. Az elalvás sosem 10 volt, hanem éjfél után, sokszor 1-2 óra... Na, aztán jöttek a "sallangok": elalvás előtti esti rutin kialakítása, azaz este 9-kor számítógép, telefon kikapcsolása (tévém hála az égnek nincs), tusi, kajakészítés másnapra, egyebek. Beveszek 2 Valerianat (a gyógynövényekből készültet) 9-kor. Fél 10-kor ágyban vagyok (mindig ugyanott, otthon, a saját hálószobában- így szól a javaslat), ott elkortyolom a levendula teát. Fontos a zaj és a fény kiiktatása. Mivel nagyon forgalmas helyen élek, be fogok szerezni füldugót. A sötétítést a lehetőségekhez képest megoldottam sötétítő függönnyel. Olvasok kicsit, és legkésőbb 10-kor lámpaoltás. Az óra reggel 5-kor ébreszt.
 
(noeallatotthon.hu)
 

Nagyon fura, hogy már az 5. napon nem órára, hanem magamtól ébredtem, pontosan fél perccel az óra előtt. És a nappali fáradtság is valamelyest csökkent. Kíváncsi vagyok, 20-30 nap múlva tényleg sikerül-e minőségi alvást produkálnom. És ha egyszer frissen ébrednék...!! :)
 

Frissítés, 2013. 07. 31.

 
Anno nagyon jól működött az alvásterápia, egészen idén július közepéig.
Ma megint ugyanott tartok, ahol anno elkezdtem: hiába fekszem le időben, csak forgolódok, hajnalban sikerül elaludnom, de 20 percenként fent vagyok, reggel meg, amikor megszólal az ébresztő, jön a kifacsart citrom állapot, ami egész napra kitart...
 
Tavaly óta sokminden változott. Idén januárban külföldre mentem dolgozni, két hetet vagyok Ausztriában, két hetet otthon. A kinti és az otthoni két hetek merőben különböznek egymástól. Itt kint a keményebb: 24 órás szolgálat 2 hétig egyfolytában, állandóan bekapcsolt telefon, folyamatos készenlét. De eddig ezzel sem volt különösebb gond, tudtam aludni.
 
Most egy kérés miatt egy hónapot vagyok kint, már 24. napja, de ha ma sem alszom, nem tudom, hogy fogok talpon maradni a maradék 4 napon.
 
Szóval újra kezdem az alvásterápiát. Egy olyan rendszert gondoltam ki, amit nem kell megszakítanom a két hetes országváltások miatt. Igyekszem reggelente tudósítani arról, hogy megy.

(A blogon az "alvásterápia" keresőbe írásával lehet több bejegyzést találni. Annak idején még nem címkéztem mindent, igyekszem pótolni, mert van több bejegyzés is.)

Az akkori dolgokat táblázatban vezettem:


08. 28., kedd
21.00 számítógép kikapcs, telefon beállítva, kikapcs, esti rutin, Valeriana relax, levendulatea, 22.00 alvás (valami zizegett a szobában, még éjjel felkeltem megnézni, semmit nem találtam).
08. 29., szerda
Ébredés 05.15-kor, órára, 2 szundikapcs után, fáradtan.
Délután eszement álmosság.
21.00 minden kikapcs, esti rutin, a Valerianat és a teát elfelejtettem, alig győztem kivárni, hogy mehessek aludni.
08. 30., csütörtök
Ébredés 05.00-kor, órára. Fáradtság: minimális.
21.00 minden kikapcs, esi rutin, no Valeriana, no tea, bedőltem negyed 10-kor az ágyba. Ha forró piszkavassal kergettek volna, akkor sem tudtam volna ébren maradni. Egy mesét sikerült félig csukott szemmel végigolvasni, sztem fél 10-kor már aludtam.
08. 31., péntek
Ébredés: 04.10-kor, magamtól. Vádligörcs. Fáradtság: kicsi.
21.00 minden kikapcs, esti rutin,no tabletta, no tea. 2 mese, fél 10 után alvás.
09. 01., szombat
Ébredés: 05.00-kor, órára. Fáradtság: minimális. J
21.05 minden kikapcs, no szerek, olvasás, 22.00 alvás.
09.02., vasárnap
Ébredés: 05.00-kor, órára. Fáradtság: minimális J
21.00 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, olvasás, 22.00 alvás.
09.03., hétfő
Ébredés: 05.00 órára., elég nehezen. Fáradtság: 30 %.
21.00 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, 2 lap olvasás, 22.00 alvás.
09.04. kedd
Ébredés: 05.00 órára., elég nehezen. Fáradtság: 30 %.
21.00 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, 2 lap olvasás, 22.00 alvás.
09. 05. szerda
Ébredés 06.00-kor, órára, egész könnyen. Fáradtság: alig.
21.00 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, 2 lap olvasás, 22.00 alvás.
09.06., csütörtök
Ébredés 06.00-kor, órára, egész könnyen. Fáradtság: alig.
21.00 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, 2 lap olvasás, 22.00 alvás.
09.07., péntek
Ébredés 06.00-kor, órára, egész könnyen. Fáradtság: alig.
21.30 minden kikapcs, no szerek, esti rutin, 2 lap olvasás, 22.30 alvás. (Anyu itt.)
09.08., szombat
Ébredés: 05.30, órára. Fáradtság: van. J
22.00 alvás. (Maminál.)
09-09., vasárnap
Ébredés: 07.30, magamtól. Fáradtság: van. (tegnap egész napos vezetés, vendégség.)
21.00 minden kikapcs (már otthon), 22.00 alvás.
09. 10., hétfő
Ébredés: 05.00 órára, fáradtság minimális.
21.00 minden kikapcs, esti rutin, kis olvasás, 22.00 alvás.
09.11., kedd
Ébredés:5.00, órára, nehezen, de aztán csak kis fáradtság.
Este: szokásos.
09. 12, szerda
Ébredés: szokásos.
20.30: nem tudtam tovább fent maradni, kis olvasás, kb. 21.00 alvás.
09.13., csütörtök
Ébredés: 04.45, magamtól (eszement hülyeséget álmodtam, erre ébredtem fel). Az óraállítás nagyon be fog zavarni, eddig is mindig összekavarta az alvásomat. Erre jó volna valamit kitalálni…
20,45 minden kikapcs 82. napja eszement fejfájás). Esti rutin, kis olvasás, 21. 30 alvás.
09.14., péntek
Ébredés: 5.00, órára.
20.30 minden kikapcs, kis olvasás, nem tudtam tovább fent maradni, 21.00 alvás.
09.15., szombat
Ébredés: 4.55, magamtól. Nagyon fáradt és álmos voltam egész nap, betudható a hétvégének is, és annak is, hogy egész nap sötét, borongós, esős idő volt.
Este negyed 10-ig vezettem, utaztam, aztán esti rutin, 21.45 alvás. Viszonylag nehezen aludtam el.
09.16., vasárnap
Ébredés: 5.15, magamtól.
21.00 kikapcs, a szüret után rendesen fáradt vagyok (pedig nem volt nagy meló, csak ugye egész nap a friss levegőn J), esti rutin, 21.45 alvás.
09. 17., hétfő
Ébredés: 05.00 órára.
21.00-tól minden a szokásos.
09.18., kedd
Minden a szokásos.
09.19., szerda
Ez a 23. nap. A 22. naptól már változásokat tapasztaltak, akik ugyanezt végigcsinálták. Tény: nagyon gyorsan sikerül elaludnom, és végigalszom az éjszakát. Gyakorlatilag ma nem mondhatom azt, hogy inszomniám van J J J Azért folytatom tovább a dologot.
Este: szokásos.
09.20., csütörtök
Ébredés: 03.40, magamtól.
09.21.,péntek
Szokásos reggel és este is.
09.22., szombat
Szokásos reggel és este is.
09.23., vasárnap
Szokásos reggel és este.
09. 24., hétfő
Reggel 5-kor csörgött az óra, benyomtam a szundit és visszaaludtam. A 2. szundinál tudtam: ha most nem kelek fel, elalszom.
Este: 8 körül minden kikapcs, esti rutin, és olvasás, 10 előtt alvás.
09.25., kedd
Szokásos reggel és este is.
09.26., szerda
Szokásos reggel és este is.
09.27., csütörtök
Szokásos reggel és este is.
09.28., péntek
Ébredés: 04.05, „magamtól”. Azaz nem órára, csak a szélvihar vitt minden cuccot a nyitott ablakú konyhában, be kellett csukjam az ablakot. Visszafeküdtem, de jött a barna mackó, utána már nem tudtam visszafeküdni.

Érdemes kipróbálni, én már tudom, hogy működik. Ezért is vágok bele újra. :)
 
 
 
 

Vacsora


(zelenij.hu)

Zelenij Linda féle sült túró. Recept a lila szövegre kattintva :)


Sárkányok

Esténként, elalvás előtt olvasni szoktam. Na nem a Háború és békét egyszerre, csak pár percet. Mostanában a mesék vannak soron, manapság éppen egy Benedek Elek gyűjtemény. Tegnap olvastam a "Világszép Sárkány Rózsa" címűt, ma pedig kinéztem a teraszon és sárkányrepülőket láttam. Jól összegyűltek a sárkányok :))
 




 

Újabb adag fincsiségesség :)

Gyömbéres-fahéjas szilvalekvár!

Szilvamosás, magozás után turmixoltam, főztem. Kapott egy teáskanál őrölt gyömbért és két teáskanál(nál azért több) fahéjat, indurpindur doktorötkert, üvegbe mertem színültig, csavarás rája (alapszó! ;-)) a tetejét. Ez nem bikinis, mint a lecsó :) Most meg fejenállnak :)) Aztán dunszt, amíg ki nem hűl, és mehet a polcra az előző adag cukormentes lekvárkáim  mellé :))

Uzsonna

Paradicsomsaláta

Paradicsom, hagyma kockázva, só, fehérbor ecet, oliva olaj.

Fogyitippek

"Paprikázd az ételeket!
 

network.hu

A thai ételek az egyik legfűszeresebbek a világon. Az erős paprika pedig egy nagyszerű fűszer, ha az anyagcserédet fel akarod pörgetni, ráadásul nagyszerű termogenikus hatása van. Ne spórolj az erős paprikával, amikor főzöl, vagy étkezel, mert kiváló segítség a fogyásban!
 
Bringával melóba
 
 
Kiválóan fokozza a kalóriák felhasználását, ha bringával mész munkába, vagy iskolába! Nem kell zsúfolódnod a tömegközlekedési eszközön, nem kell pénzt kidobnod a benzinre. Csak felpattansz és indulhatsz, amikor csak akarsz! Hollandiában a 18 millió lakosra 16,5 millió kerékpár jut. Óránként akár 500 kalóriát is elégethetsz a bringázással, bár jobb ezt nem munkába menet kipróbálni, vagy ha mégis, akkor célszerű váltásruhát magaddal vinni.
 
Ne siess az étkezéssel!
 
(babamama.hu)
 
Egy tipikus francia ebéd 33 percig tart és hétvégéken még hosszabb, akár 43 perces is. Ez pedig nagy előny, hiszen a lassú étkezés hatására már kevesebb ételnél érezni fogod a jóllakottság érzését. Az agy ugyanis a jóllakás után nagyjából 20 perccel jelez, hogy valóban nem kíván már több ételt a szervezeted. Többnyire eddigre már egy átlagos ember magába tömött három fogást. Holott már az első fogással jóllakott volna, ha időben jelez az agy. Türelem és alaposan rágd meg az ételt! Szánj erre időt, és meglátod, megindul a fogyás!
 
Igyál sok folyadékot
 
 
A folyadék eltelíti a gyomrodat, kitölti, és így nem érzed magad éhesnek. Ráadásul hasznos is, hiszen a tested csaknem 70%-a vízből áll, úgyhogy sosem árt az utánpótlás! Az anyagcserédet is megpörgeti, úgyhogy éljen a vízivás!
 
Szundi
 
 
Sok országban az emberek szánnak 20-30 percet arra, hogy napközben is kicsit szundítsanak, pihenjenek. Mivel éjszaka sokszor nem jön össze a pihentető alvás, ami viszont nagyon fontos lenne a súlykontrollhoz, érdemes ezt napközben pótolni. Minél kevesebbet alszol, annál alacsonyabb a leptin szinted és magas a ghrelin szint. Ez pedig azt eredményezi, hogy éhesnek érzed magad, ha nem aludtál eleget."
 
Forrás: biotechusashop.hu

Ebéd

Ugyanaz, mint tegnap. (Nem szeretek kaját kidobni.)

Gyakorold!

Tízórai

2 túrós palacsinta. csak a túró dobozát fotóztam, üresen :)

A folyadék ebédig 2 liter :)

Reggeli

1 kornspitz, kávé- a teraszon :)

Ébresztő és mai edzés


Magamtól ébredtem, kint 17 fok, bent 24! Juppi! Óne kánikula és mivel ma már dolgozom, zsupsz neki az edzésnek!

Gumiköteles edzés 8. nap:

  • teljes test gumikötéllel
  • hozzácsaptam a teljes testet súlyzóval.
Mivel nincs -még- kézi súlyzóm, a gyakorlatokat a 007-es készletemmel, azaz a kétkezes súlyzómmal végeztem. Tökéletesen kivitelezhető volt. Tényleg átmozgatta a teljes izomzatomat, nagyon jólesett. Tervezek még egy kört délutánra, mert most 2 pihenőnap jön, na ilyen sem volt mostanában.
 
Szokásnapló rendben, most megyek, és a reggeli rutin részeként elkészítem a tegnap összeállított menüterv alapján a kaját mára, csomagolok, dobozolok, aztán irány a mókuskerék!
 
Nagyon szép napot mindenkinek! :)
 
 
 
(maximanet.hu)