2018. december 21., péntek

Péntek, sulis karácsony

Szerintem egész komoly kis műsorral készültünk. Rengeteget gyakoroltunk, volt sok-sok vers, több jelenet, rengeteg dal, magyarul is, németül is, és egy hópihe tánc, amiben minden lány szerepelt.

Itt még próba:



Ez pedig ma este, élesben. Ügyesek voltak és fegyelmezettek.
Idén a kulisszák mögött segédkeztem öltözni-terelni-havat szórni (...), remélem, szülők tesznek majd fel videókat.


Műsor előtt kipakoltam a csinos ruháimat, sorba próbáltam. Érdekes, hogy mindegyik rám jön, azok is, amiket 57 kilósan vettem, pedig annál azért ma jóval több vagyok. Rám jönnek, csak plötyi vagyok bennük, az egyikben kis kötözött sonka. Úgyhogy maradt ez a kis zöldes ruci, a fekete csizmával. És tettem fülbevalót, vettem fel egy nyakláncot, ami rám egyáltalán nem jellemző, úgyhogy ez volt a mai csininek nevezett szerkó. (A gyerekek egyébként odavoltak érte.)


Rengeteg ajándékot kaptam, mindet hazahoztam, de hirtelen ennyit találtam meg az egyik szatyromban. Itt is nagyon szépen köszönöm mindenkinek.


Ma volt a "céges" karácsonyi ebéd is, A. halászlét főzött, nagyon finom volt, sütit hoztunk otthonról. aranyos kis közösség ez.

Hosszú nap volt. És ma végre nem állítok be ébresztőt, sőt kikapcsolom a telefont. Lehet, hogy holnap be sem kapcsolom. ;)