Hogyan máshogy kezdődhetett volna a mai napom, mint a traumatológián... Hajnalban sikeresen belerúgtam egy szekrény sarkába a bal kis lábujjammal, a jobb lábszáramról csak lenyúzódott egy kis rész. Habár mosdóból visszafelé történt, majdnem bepisiltem a fájdalomtól. Azonnal megdagadt és bekékült, de hajnali 2 volt, hát megpróbáltam visszaaludni. Reggel aztán nem lett jobb a helyzet. (Itt most ugrok a sztoriban, volt sok szervezés több minden miatt.) Sikerült az ügyeletet elérni telefonon, ott kértem tanácsot, kell-e/kinek megmutatni a lábamat. M. elvitt a traumatológiára, 8 után már a röntgenben voltam. Az orvos 9-től rendelt, 10 előtt valamennyivel kerültem be. (Rengetegen (!) voltak.) Szerencsére nincs törés. Kaptam fájdalomcsillapítót, jegelni kell, pihentetni. Kb 1 hét múlva számíthatok jó állapotra. (A 3,-ról le és fel szép menet volt, M. egy lábujjközös papucsában, mert a saját lábbelim egyikébe sem tudtam megmaradni.)
Ebéd után aludtam egyet, majd ránéztem a lábamra: bedagadt az egész lábfejem. Ja, hát ugye jegelni kellene... Hát innentől jegelem. Volt, hogy duplán. 😁
Meglepő volt a kórházban, hogy simán beengedtek, kísérővel, hogy folyamatos volt az ellátás a röntgenen is, a szakrendelőben is, mindenki kedves volt, nyugodt, készséges, pedig tényleg lépni nem lehetett a folyosón, annyi volt a beteg. És igen: kegyetlenül sajog-lüktet-fáj a lábujjam, de el fog múlni, ez legyen a legnagyobb bajom az életben.
