2022. október 6., csütörtök

Csütörtök

A napok szörnyen nehezen indulnak. Az időt nézve alszom eleget, korán fekszem, reggelente mégsem sikerül felébrednem. Már az egész lakótelepet felveri a telefonom ébresztője, én meg meg sem hallom... 

Tegnap éjjel olyan történt, ami tán még sosem. Fél 9 körül mentem aludni, szerintem még a szememet sem csuktam be, már húztam is a lóbőrt. Az éjjelek gyorsan eltelnek, tényleg szempillantás egy alvás. Kivételesen az ébresztő előtt fent voltam. Viszonylag frissen nyitottam ki a szemem és konstatáltam: kezdődik egy újabb nap. Ránéztem azért az órára: 22.10. 😮 Kegyetlenül nehezen aludtam vissza, mert hirtelen annyira fáztam, mintha egy hűtőházban feküdtem volna, pedig képtelenség: 21.8 fok volt, alattam vastag, meleg pléd, rajtam vastag, nagyon meleg takaró... Reggel persze a lakótelepen megint csak én nem hallottam az ébresztést...

Ez még hét eleji kép, ilyen szép napfelkeltékben járok dolgozni.



Aki nem csípi a peidagógoszokat, az ezt a bekezdést hanyagolja.

A suliban rengeteg a munka. Szó szerint levegőt venni sincs idő. A nyolc órába egyszerűen nem fér bele minden, azon kívül, hogy szeretem a gyerekeket, nekem ez egy munkahely, és ami kívül esik a fizetett nyolc órán, az nem fért bele. A kollegáim még otthon is készülnek órákra, ez az ő döntésük. Az, hogy én erről leszoktam, pedig az enyém. 6-7-8 órát bent vagyok az iskolában, és amire vége a tanítási óráknak, már totális a purc. 5 ember munkáját végezzük hárman, rengeteg az összevont óra és a "felügyeleti" a kollegáknak (nekem folyamatosan órám van), amikor egy osztálynak lyukas órája van, de nincs, aki vigyázzon rájuk, olyankor beülnek egy másik, órarendi órás osztály mellé... Nem panasz, csak tény, hogy az élet (valóság) és az elvárások közti szakadék szélére állították (már régen) a gyerekeket és minket is, és szinte naponta tolnak rajtunk egyet a mélység felé. Nagyon rebellis tanerő vagyok, ha felső ellenőr jönne hozzám, nagy dádát kapnék, de jöjjön, távolítsanak csak el, ha az a bűnöm, hogy amennyire csak lehetséges, a gyerekek érdekeit nézem. (Bárcsak lenne több idő és energia erre -is-.) Szeretek mosolyt, örömöt látni az arcukon, ma "meggyurmáztuk" az eddig tanult betűket németen.




És már találtam egy cuki ötletet az évszakok témához.


Ma voltam A-nál is, amikor végeztem, becsuktam minden ajtót, ablakot és antistresszeltem egy jó fél órát. Csak légzés, minimális nyújtás, átmozgatás, de az idegrendszerem mindig hálás ezért: legalább ez idő alatt nem pörög az agyam, ki tud kicsit kapcsolni az egész napos zaj, agyrém rohanás, ezer felé figyelés után.

Ja, tegnapelőtt fura szagot éreztem a suliból hazafelé a kocsimon. Minden teljesen jól működött, a műszerfalon semmi hibajelzés, mégsem mentem haza, hanem egyből a szerelőhöz. Ha tényleg van valami, jobb megnézetni, max semmi az egész, akkor én leszek a buta szőke nő. Aztán ott is kellett hagynom, a bal hátsó fékkel történt valami.

Ma reggel pedig, ahogy beültem M. kocsijába és csuktam be az ajtót, a bal kezem ott maradt és rácsaptam az ajtót... Csak egy helyen sértette fel a bőrt, akkor csillagokat láttam, de aztán megszűnt a zsibbadás, most, este már rendben van.

Holnap péntek. 9 órám lesz 5 óra alatt, hát kapja be mindenki, akire gondolok.............................