Az a csaj vagyok, akinek a vásárlás nem öröm, hanem egy szükséges dolog. Tényleg csak akkor megyek boltba, ha valami nagyon kell. Ruhát sem szeretek vásárolni, nekem nyűg a próbálgatás, az öltözés-vetkőzés. Ékszert nem, vagy szörnyen ritkán hordok. Hogy még fokozzam: úgy is csökkentem a bevásárlások számát, hogy egyszerre több adagot veszek abból, ami eláll.
Ma voltam beszerző körúton. A képen elöl látszik, amit vettem. Ezekből fogok előre készülni, de úgy, hogy pl. főzök édesburit, rizst, készítek humuszt (...), és reggel ezekből állítom össze az aznapi vivős dobozomat (leginkább az ebédet). Mert nincs energiám receptek szerint készülni, és sajnos egy 2 órás, folyamatos konyhai tevékenységre sem. Megtanultam, mit ehetek, abból is mennyit. Úgyhogy tényleg csak össze kell rakni egy dobozba a dolgokat, és már vihetem is magammal.
A hátsó sort kaptam M-tól. ("Cserébe készítettem neki humuszt, ő -velem ellentétben- szereti.) Eper, paprika, paradicsom, friss bio csíra. Habár én úútálom a zöldségeket, a bélrendszerem vigyorogva tapsikol örömében. Tudom, hogy minden földi jót megadok neki.
Vasárnap családi mini találkozó lesz. Húgomék jönnek Bp-ről, én megyek Mohácsról Hőgyészre. Anyu ugye a tavalyi mellrák műtét óta jól van ugyan, de nem a régi, nagymamám 92 éves, és azért leszünk 8-an, így rendeltünk ételt a helyi étteremből. Picit fogok csak bűnözni, mert rántott gombát kértem rizzsel, és ugye nálam a glutén (panír) nem játszik, de nem hiszem, hogy egy adag rántott gomba óriási gond lenne. Salit vettem, azt viszem hozzá.
Nagyon nehezek a mindennapok az endometriózissal. Amióta megy a hormonkezelés, már plusz 6 kiló 3 hónap alatt... Vannak jobb órák és napok, de az idő nagy részében -rengeteg- fájdalomcsillapító+görcsoldó koktél mellett is nagyok a fájdalmak és a görcsök, ilyenkor az energiaszintem tényleg csak a vegetáláshoz elég. Ma pl. -gyógyszerrel- egész jól elvagyok, olyan 10/6-os fájdalommal. Reggel felkeltem, letusoltam, de annyira kifulladtam, mintha megmásztam volna a Mecseket. Pihennem kellett, hogy felöltözzem. Aztán az öltözés után is pihennem kellett. Ezután elmosogattam. Nem sok volt most, de le kellett üljek kipihenni és kizihálni magam. Szerencsére a boltba vittek, de amire hazaértem, le kellett üljek. Ezt az időt használom most ki az írásra.
Ez a betegség megtanít arra, hogy a MOST-ban éljek. Pl. nem gondolok bele, mennyi minden vár még rám ma, vagy holnap vagy később, mert a gondolatában elfáradok.
Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje.
Na jó, szusszantam, mehet tovább a nap.
