Amikor most kijöttem, beszéltem A. lányával. A gyógyszerezésről. Hogy nem kellene, hogy A. egész nap fel-alá rohangáljon, mert a mozgás fontos, járunk is naponta többször sétálni, de a sok-sok, dühből megtett kilométere után A. járni sem tud, bedagadnak a térdei. És nem kellene, hogy ennyit szenvedjen. Naponta nagyon sokszor sír, hogy őt senki nem szereti, hogy minek van neki négy gyereke, ha senki nem jön, ha senki nem viszi haza. Bezzeg, amikor ő vigyázott az unokáira, főzött rájuk, akkor jó volt. Mert elfelejti, ha valamelyik gyerek itt volt vagy esetleg ő volt valamelyiknél. Neki ez szenvedés, tényleg átéli. És nem kellene, hogy tomboljon, ordítson, szitkozódjon órákig. T. azt mondta, beszél a háziorvossal. Nem- mondtam, ő nem specialista, ez a neurológus dolga. Nem azt szeretném, ha A. egész nap aludna, hanem ha nem szenvedne ennyit és kicsit nyugodtabb lenne. Neki is jobb lenne, nekem is. Tegnap beszéltünk újra: a neurológus márciusban kijön, addig is változtatott a gyógyszerezésen. Egyelőre kísérletezünk, remélem, eredménye is lesz. Mert ha ezek a kirohanások nem lennének, habár nagyon nehéz egy demens beteggel és A. állapota is egyre romlik, meggondolnám az ide való visszajövetelt. Az éjszakákat már 95%-ban átalussza, így én is alhatok, ami nagyon-nagyon fontos.
Nem mindegy, milyen a család, ahol az ember dolgozik. Itt már megkapom a szabadidőt. Lehet mosni (Knittelfeldben hetente egyszer lehetett mosni, egy fehéret, egy színeset, Bécsben egyáltalán nem moshattam (sőt ott még ágyneműt sem kaptam, könyörögni kellett érte)). Bármit kérek a háztartáshoz, azonnal, bőségesen hozzák (Knittelfeldben éhezés volt, vittem magammal -én hülye- a két heti kajámat), mindegy, hogy húsról, gyümölcsről, tisztítószerről van-e szó. Bőséggel van konyhapénz, gyakorlatilag bármennyit költhetek, ebbe sem szólnak bele. Ha elfogy a pénz, csak szólni kell, szó nélkül adnak még. És nem filléreznek, habár centre pontosan vezetem a konyhakönyvet, nem ellenőrzik, nem kritizálják, mit és mennyit vásárolok. Itt van internet, amiért nem kell fizetnünk. (Amúgy az is minimum 20 Euróba kerül, ha működik a kinti stick. Ezen a környéken nem működik, a magyar mobilnet 15000 Ft körül van a kinti két alatt, ha alig használom. Van fűtés, szabályozhatom, ebbe se szólnak bele (E-nél anno majd megfagytam, 16 fok volt a szobámban).
Nem mondom, hogy itt akarok maradni. De amíg itt vagyok, igyekszem javítani a helyzete(me)n.
A tegnapi érdekes nap volt. Délelőtt 100%-os nyugalom. Juppi. Aztán majd' fél óra "hiszti" és jó 3/4 óra nyugalom váltogatta egymást.
Este olyan történt, amit nem hisznek el azok, akik nem találkoztak még demenssel: totál hirtelen elfelejtette A., hogyan kell telefonálni. Pedig bizony iszonyatosan sokat telefonálgatott előtte. Még öt perccel az ominózus eset előtt is telózott. Aztán hirtelen láttam, hogy furán tartja a kezében a "hendit". Úgy nézegette, mint aki még sosem látott ilyet. Megkérdezte, mit kell ezzel csinálni. Elmondtam, mire való. Magára a telefonálás fogalmára még úgy-ahogy emlékezett, de nem tudott vele mit kezdeni. Egy órán keresztül percenként mondtam és mutogattam el újra, hogy számokat beütni, megnyomni a gombot (le is rajzoltam neki, melyiket, de nem jártam sikerrel, nem találta meg a telón). És ő egy órán keresztül azzal a fura, demens arckifejezéssel, totális újdonságként kérdezte, segítenék-e neki ezzel az izével. Párszor ki kellett mennem futni egy kört az udvaron, mert különben a fejemet már a falba vertem volna, szálanként tépkedtem volna a hajam. De nem kaptam fel a vizet, inkább ki-kimentem kicsit...
Éjjel nem sokat aludt. Mászkált, kijött a konyhába... Én azért egész jót aludtam. Korán keltem, már hat előtt, hogy boltba menjek, hajat mossak. A. a konyhában volt. Épp jött, hogy szóljon nekem: vizes az ágya, hát vele ilyen még sosem történt. Áthúztam az ágyat, átöltöztettem A-t és sikerült visszatennem az ágyba, vissza is aludt. Mosás indít, hajmosás-szárítás-egyenesítés, bolt, vasalandó behozás..., indult a nap.
Ma reggelre a bokafájásom ahogy jött, úgy eltűnt.
Nem mondom, hogy itt akarok maradni. De amíg itt vagyok, igyekszem javítani a helyzete(me)n.
A tegnapi érdekes nap volt. Délelőtt 100%-os nyugalom. Juppi. Aztán majd' fél óra "hiszti" és jó 3/4 óra nyugalom váltogatta egymást.
Este olyan történt, amit nem hisznek el azok, akik nem találkoztak még demenssel: totál hirtelen elfelejtette A., hogyan kell telefonálni. Pedig bizony iszonyatosan sokat telefonálgatott előtte. Még öt perccel az ominózus eset előtt is telózott. Aztán hirtelen láttam, hogy furán tartja a kezében a "hendit". Úgy nézegette, mint aki még sosem látott ilyet. Megkérdezte, mit kell ezzel csinálni. Elmondtam, mire való. Magára a telefonálás fogalmára még úgy-ahogy emlékezett, de nem tudott vele mit kezdeni. Egy órán keresztül percenként mondtam és mutogattam el újra, hogy számokat beütni, megnyomni a gombot (le is rajzoltam neki, melyiket, de nem jártam sikerrel, nem találta meg a telón). És ő egy órán keresztül azzal a fura, demens arckifejezéssel, totális újdonságként kérdezte, segítenék-e neki ezzel az izével. Párszor ki kellett mennem futni egy kört az udvaron, mert különben a fejemet már a falba vertem volna, szálanként tépkedtem volna a hajam. De nem kaptam fel a vizet, inkább ki-kimentem kicsit...
Éjjel nem sokat aludt. Mászkált, kijött a konyhába... Én azért egész jót aludtam. Korán keltem, már hat előtt, hogy boltba menjek, hajat mossak. A. a konyhában volt. Épp jött, hogy szóljon nekem: vizes az ágya, hát vele ilyen még sosem történt. Áthúztam az ágyat, átöltöztettem A-t és sikerült visszatennem az ágyba, vissza is aludt. Mosás indít, hajmosás-szárítás-egyenesítés, bolt, vasalandó behozás..., indult a nap.
Ma reggelre a bokafájásom ahogy jött, úgy eltűnt.
Mozgás reggel: guggolások, amíg csak bírtam, 3 körben. Plusz 9 km.
Még 3 nap.
