Reggel munka előtt anyunál. Nincs jól. Nekem meg mennem kellene dolgozni. Ül, nyögdécsel. Elkészítem a reggelijét. Elég egy kanálnyi... Muszáj mennem. Fájó szívvel hagyom ott.
A mohácsi onkológián csütörtökönként van rendelés. Kaptam egy telefonszámot és az infót: reggel 8-tól lehet telefonálni. Az első órám után, fél 9-től minden szünetben próbálkoztam. Közben anyut is hívtam: nem hat a tapasz. Folyamatosan újabb telefonszámot kaptam, másik melléket, semmi. Nagy nehezen sikerült elérni a rendelést: ők most ezzel nem tudnak foglalkozni, hívjam őket 1 óra után. De nekem időpontom van a Da Vincibe... Közben tanítottam, intéztem, számlát küldtem, dolgozatot javítottam (...). Amikor azt mondták: nem tudnak időpontot adni, eltört a mécses. Tök ciki volt, a tanáriban... Tény, hogy eddig még nem is sírtam, minden feszültség, idegeskedés, aggodalom itt van bennem... Írtam a húgomnak a helyzetet, elkérte a telefonszámot. Ő is dolgozik, de igyekszik telefonálni.
A munkanap cukija:
Kis elsős jön ölelésre tárt karral, mosolyogva:
"Timcsinénicském!"
Munka után, mint akit puskából lőttek ki, anyuhoz. Bekapok egy M-tól kapott szilvás sütit ebédre egy kis kávéval, mosakszom, aztán indulok is Pécsre. Két éves kontroll. Az időpontom előtt behívnak, gyorsan megy, szerencsére teljesen negatív a lelet. 🙏
Útközben vagyok, amikor a húgom hív: sikerült elérni az onkológiát: jövő csütörtökön mehetünk. Nincs időpont, 9-től délig van rendelés, oda kell ülni, menjen valaki anyuval, vigyünk enni- és innivalót, "reméljük, hogy bekerül", mondta az asszisztens...
Pécsről anyuhoz. Eszik velem pár falatot.
Sikerült K-val konzultálni, visszahív: megbeszélte a doktornővel (háziorvos), hogy mehet még egy fél tapasz. Így már a majdnem legerősebb mennyiséget kapja ebből. Csak remélni merem, hogy hatni fog. A mellékhatásai simán jönnek, a fájdalmon eddig az egy darab, 75 mikrogrammos sajnos nem változtatott, még Apranax-szal sem.
Borzalmas nézni anyu szenvedését. És borzalmas ez a világ, hogy ilyen megtörténhet (és nem anyu az egyetlen...).
