2018. január 3., szerda

Hétfő, kedd, szerda

Érdekes dolog ez az emberbőrben kapott, földi létezés. Az a tapasztalatom, hogy az emlékek egy része nem változik, de azon túl minden más igen, napról napra, percről percre, folyamatosan.

Néhány éve szinte életcélom volt a testem megváltoztatása, az étkezés, a mozgás megszervezése és kivitelezése, a sorsom alakulását nagy részben a személymérleg által mutatott szám változása befolyásolta. A tavalyi mérlegállásokból nem tudnék statisztikát készíteni (ahogy korábban szoktam), mert nincs elég adat. Valahogy nem is érdekel, hány kiló vagyok, annyira mellékes ez szerintem. 


Idén nincs újévi fogadalmam, semmiféle téren. Mert nem óhajtok "függeni" a fogadalmaktól, nem szeretnék lelkiismeret-furdalást, ha esetleg valami nem sikerül. Biztosan fogok dolgozni, mert kell, biztosan fogok mozogni, futni, mert szeretem, biztosan fogok enni is. Úgy, ahogy nekem jó. Kényszer nélkül, túlagyalás nélkül, túlzott tervezés nélkül. 

Nincs fogadalom, de vannak dolgok, amiken változtatni fogok. Az egyik ilyen az elérhetőség: az internetes és a telefonos kapcsolat. Csökkentenem kell. Mert az élet nem odaát van, és mert ezekkel sokszor homokszemek módjára kifolyik az idő a kezemből.

A másik: mindenféle agyonagyalás nélküli minimális tervezés. Nekem le kell írnom, kell a lista az elintézendőkről, a határidős tevékenységekről, különben elfelejtem vagy halogatom, nem ritkán az utolsó utáni pillanatig.

A harmadik: visszahoztam a reggeli és esti rutinokat a FlyLady programból. Egyelőre még felírom, de egy-két hét múltán újra rutinná válik majd, hatalmas mértékben megkönnyítve és leegyszerűsítve sok "nemfontosdeinkábbnehalogassuk" dolgot. Nem mellesleg ezzel még időt is nyerek.




Mocorgó ✅


Plusz 45 perc meglehetősen intenzív tánc délután a sulisokkal (szökdelések, kitörések, guggolások...), rendesen izomlázam lett tőle. 🙂