Tegnap este anyutól hazaérve lépcsőmászás és cucckipakolás után:
Ma reggel kis ténykedés otthon, aztán anyuhoz. Nehéz reggele volt. Plusz gyógyszerrel (maradva a megengedetten belül) valamivel jobb lett. Bolt. Vissza anyuhoz. Mosogatás, ebéd.
Mindkettőnknek beájulós alvás.
A délután jobb volt, szörnyen gyorsan eltelt. Elpakoltam még a szunya után elmosogatott edényeket, aztán hat körül jöttem haza. (Nem hagyom ott anyut egyedül, ha nincs jól.)
A héten néztem magamnak időpontot a Da Vincibe, két éves kontrollra kell mennem. Isteni segítség, hogy legalább nekem nincsenek (már) mindennapos fájdalmaim. És az is, hogy a héten volt a gyerekeknek az őszi szünet (nekem szabadság és elrendelt munka), ezt munka mellett nem tudtam volna megcsinálni. Holnaptól viszont dolgozom. Egyelőre M. is, így anyu lelkére kötöttem, hogy amint valami csak kicsit is nem oké, azonnal hívjon, megoldom, hogy jönni tudjak. Keresni kell majd valaki(ke)t, aki(ke)t riasztani lehet, ha esetleg helyzet adódik...
Kegyetlen a nem létező egészségügyi ellátás (tisztelet azon részeinek, amik működnek), szívfacsaró nézni anyu szenvedését és közben VÁRNI, mert a tolna megyei kórházban (ott van anyu onkológusa -akivel még nem is találkozott 3 év alatt......-) egy, azaz egy onkológus orvos van. Ha nincs Sz. (húgom gyógyszerész ismerőse) és K. (asszisztens), anyu már belepusztult volna a fájdalomba. A háziorvos helyettese (ő vizsgálta anyut), K. és Sz. segítségével sikerült ezt a "tűzoltó", elégséges fájdalomcsillapító kombót kiötölni, az onkológiai "első körben Algopyrin" módszert meg engedjük el...
Aludás...
