Korán ébredtem. Így reggel hatkor elmentem az új járgánnyal egy autópálya-bejáratásra Pécsig meg vissza. Ahol vége a pályának, ott a Malomvölgyi-tó, ott parkoltam pár percre, aztán indultam vissza. Azt hiszem, a fogyasztással tényleg nem lesz gond: folyamatosan csökken, ahogy használom a kicsikét. Hát ilyen üzemanyagárak mellett egyáltalán nem mellékes.
Délelőtt folytattam itthon a pakolást. Kezembe került mami emlékkönyve.
A sváboknál szokás, hogy az imakönyvbe beleírják a rokonok születési és halálozási dátumát. Itt van nagymami részről a fél családfám. Néhány halálozási dátumát már én fogok beírni...
Az imakönyv tele szentképpel. És egy kép papiról (amiről mami is, papi is rengeteget mesélt nekem, könyvet lehetne írni belőle), a gyászjelenése és a köszönetnyilvánítás.
Csodaszép patentes fém csattal lehet bezárni az aranyszélű lapokat.
Tudom, hogy ez csak nekem fontos. Tudom, hogy ha én nem leszek, a kukába kerül. Tudom, nem kellene, de sírtam. És sírok most is, ahogy ezeket a sorokat gépelem. Mami (is) nagyon hiányzik. (...)
A komódról lekerültek a kupacok, kerestem mindennek helyet és elraktam.
Rajta a "futó". Hőgyészi. Anyutól hoztam át.
Este még főztem vacsorára egy lecsót M-nak, kérte.
(Sokszor nem tudom, van-e értelme blogot írni ilyen formában. Mert ez annyira csak a felszín, nagyjából a látszat, a fizikai valóság(-részlet) a mátrixból. Viszont ami bennem van, lejátszódik (és egyáltalán nem csak anyu és mami halála miatt), arról senkinek halvány lila félfogalma sincs. Ha leírnám, diliházba csukatnának sokan. Talán egyszer érintem majd egy-egy szeletét itt is.
