2015. április 25., szombat

Megjegyzéses 17

(1. rész itt)
(2. rész itt)
(3. rész itt)
(4. rész itt)
(5. rész itt)
(6. rész itt)
(7. rész itt)
(8. rész itt)
(9. rész itt)
(10. rész itt)
(11. rész itt)
(12. rész itt)
(13. rész itt)
(14. rész itt)
(15. rész itt)
(16. rész itt)


Ezer kérdésem volt. Évek óta kutattam a válaszok után, egyre kétségbeesettebben kerestem azokat a személyeket, akik válaszolhatnának rájuk. Dr S. a kérdéseimre mindig újabb kérdést tett fel, amikre nekem kellett -volna- megtalálnom a válaszokat. 




Áprilist írtunk már, amikor már sokkal jobban voltam. Voltak még kérdéseim, de ezekre hirtelen maguktól kezdtek jönni a válaszok. Ahogy már nem csak befelé éltem, amikor már nem csak az előre leírt napi rutinok és tervek szerint teltek a napjaim, mintha csoda történt volna: nem kellett az érzéseket, az élményeket keresnem, jöttek maguktól. 



Így történt, hogy egy reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy nem tudom, miért vágyom olyan nagyon arra, hogy mások szeressenek. De el is röppent ez a gondolat. A nap folyamán éppen takarítottam, a porszívózás után felmostam a teraszon, mosolyogtam, mert örültem, hogy ilyen szuper kis teraszom van, hogy van, örültem, hogy megint szép tiszta lesz. És ekkor a semmiből előkerült egy gondolat –mintegy a reggeli folytatásaként-: Azért vágyom annyira mások szeretetére, mert én magam nem tudom szeretni saját magamat. De ez is ahogy jött, úgy ment is. Vacsora közben az elmém feltette magának a kérdést: Hogyan szeressem önmagam? De nem foglalkoztam a válasz keresésével. Estére járt már. Alváshoz készülődtem. Mosolyogva ágyaztam meg és –ahogy mostanában mindig- hálát adtam a kényelmes paplanomért, a párnáért, az ágyért, hogy biztonságban, teli hassal alhatok… E ténykedés közben bevillant: Úgy kell szeretned magad, ahogy másokat szeretsz. Légy kedves magaddal, hordozd magad a tenyereden, légy bátorító, óvó, védő, megnyugtató, segítőkész, türelmes; légy a legjobb barátod! Ez a gondolat nem illant el. Újra megerősített abban, hogy a kulcs önmagamhoz én magam vagyok. Hiába vártam a választ másoktól, ha mindvégig bennem volt a megoldás. Néhány hónapja még nem hittem, hogy létezik válasz. Akkor még nagyon mélyen tapostam a mocsaramban. Nem tudtam bízni, nem tudtam érezni...

Mert egyszerűen nem ment. Legtöbbször a puszta létezés is nehézséget okozott. De azt tudtam, hogy bármennyire fáj, bármennyire nehéz, akkor sem dugom a homokba a fejem, többé nem. Dr S. megmondta, hogy nem tudom megúszni a fájdalmat, ami a változtatással jár. Tudtam: fölösleges bármit is halogatni...



(...)

Szombat (Mo. 14/13.)


Utolsó előtti itthoni nap. A sok tennivaló közül egy volt, hogy sütöttem két adag lenmag kenyeret. Nagyon egyszerű, nagyon gyorsan kész.

Ketoban sem árt a maglisztekkel óvatosan bánni. Mégis -számomra- ez a kenyér sokszor életmentő. Ha van a fagyasztóban -mivel pár perc alatt kiolvad-, egészen biztos, hogy nem eszem szemetet akkor sem, ha nagyon szorít az idő vagy éppen semmi más nincs itthon. Finom, laktat, két darab bőven elég egy reggelire. Egy adagból 16 szelet lesz, ami egy-két hétig is elég. Kiváló szendvics alap utazáshoz, dobozoláshoz.

Mozgás: Freeletics 8. hét/1.: APOLLON

"Apollón a görög mitológiában Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. A rend, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyarmatosítás istene. Ő a csordák és nyájak őrzője is. Gyakori jelzője a Phoibosz azaz ragyogó, fénylő. Gyakran a halál isteneként is feltűnik, hiszen íjából olyan nyilakat lőtt ki, amelyek pestist és dögvészt hoztak a vidékre. Mégis ő a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt." forrás

R: sonkás-sajtos rántotta
E: sült zöldség, sült csirke, 4 közepes sárgarépa
V: 2 vajas lenmag kenyér
1400 kcal
84g F
43g CH
98g zsír
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Freeletics: Deep Squat





Freeletics: Burpees itt

Freeletics: Squats itt

Freeletics: Push-up itt

Freeletics: Situp itt

Freeletics: Climbers itt

Freeletics: Stretching itt

Freeletics: Warm up (Bemelegítés) itt

1. hét itt

2. hét itt

3. hét itt

4. hét itt

5. hét itt

6. hét itt

7. hét itt

8. hét itt

9. hét itt

10. hét itt

11. hét itt

12. hét itt

13. hét itt

14. hét itt

15. hét itt

15 hetes program itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Edzéstipp otthonra








Törzs itt

Gyakorlatsorok teljes testre itt

Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt

Kezdő és középhaladó köredzés itt

Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés ittO
tthoni tricepsz edzés itt
Otthoni bicepsz edzés
Total Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó itt
Stop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
Ha nincs időd itt
Shaun T-től itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Motiváció


Facebook oldal: Boszorkánykonyha