2024. április 22., hétfő

Mérföldkő

Számomra mérföldkő, igen. 2023. október 2-án dobozoltam utoljára. Jó fél éve. Azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán, roppant sok dolog történt, anyu január 6-án költözött az angyalokhoz.

Tegnap nem voltam jól. Eszméletlenül fáradt voltam. A tegnapelőtti nagy túra a roppant kemény munkahét után, a sok pakolás, nehéz dolgok cipelése, rengeteg vezetés (...) megtette hatását. Vasárnap (tegnap) képtelen voltam kimozdulni a lakásból, sőt délután ledőltem egy filmmel, de abból nem sokat láttam, el is aludtam.

Ez a fél év alatt ettem, amit kaptam, ami volt, a suliban. Rengeteg nasi csúszott -normál étkezés helyett is, keveset ittam, ha rendes mennyiséget, az leginkább -cukormentes- kóla volt. Csak kicsit látszik rajtam, hogy valamennyit híztam, és kilókban sem vészes: 3. De felpróbáltam az egyik tavaly hordott nadrágomat, és egyáltalán nem tudom felvenni, nem ér össze a gombnál. Tervben megvolt már a fejemben, hogy ha nem is dobozolni, de normálisabban kellene enni. Ma -nem tudom, miért- megint kemény munkanap volt (8 és negyed óra a suliban), utána hazajöttem, felhoztam M-nak az éthordót, szembe szomszédnak, amit ígértem, legyalogoltam az autószerelőhöz (hívott, hogy megvan a műszaki), onnan kocsimosóba mentem, majd mini vásárlásra. Hazajöttem és nekiálltam dobozolni. 

Két dologra tippelek. Az egyik, hogy tegnap "átsuhant" a fejemen a gondolat: "kellene az a bizonyos kattanás kaja ügyben (is)". (És nálam ezek a szinte észrevehetetlen, konkrétan nem tudatos, tényleg csak enyhe fuvallatként az agyamon átsuhanó gondolatocskák szoktak eredményt hozni, de ezeket sajnos nem tudom tudatosan irányítani.) A másik: ma a boltban jó áron volt a kesudió, és régen tízóraira magot szoktam enni gyümölccsel.

A lényeg: dobozoltam két napra.


Reggeli: tükörtojás, pirított gomba, pur kenyér, saláta.

Tízórai: kesu (és alma lesz).

Ebéd: rizs, tükörtojás, tonhal, rizs, pesto, saláta.