2017. október 1., vasárnap

Vasárnap: munka, pihenés, szórakozás

No nem nyolc óra mindegyikből, mert "dolgozós vasárnap" volt. 

A tegnapi érettségi találkozó után még hazavittem anyut Tamásiból, és fél 9-kor indultam haza tőlük. Mivel nagyon nem látok vezetni sötétben, hazacsordogáltam, este 10-re értem haza.

Órára keltem egész héten minden nap. Ma is. Egyre kevesebbszer hozok haza munkát, és lassan a félévig előre elkészülök.

Délután 3-ig dolgoztam. Aztán kajaterv és főzés két napra. Amíg megoldható, abból, ami van itthon. A képen a két napi étek, jobbra tonhal és zöldség konzerv, balra palacsinta. 

(Szerény véleményem szerint nagyon keveset eszem, így iktattam be nagyobb mennyiséget és 2 köztes étkezést is, amik közül bármelyik hozzácsapható akár az ebédhez, akár a vacsorához is.)


Igazi terv megint nincs a hétre. Vagyis van, de semmi túlzás, a kaja skiccelve, az edzés betervezve, csak 2 "dolgozós délután".



Szombat: találkozó, Martinique

Újabb ország a blog statisztikában, amit megkerestem a térképen, mert eddig nem hallottam róla.


Ha Magyarország térképén bejelölnénk, a gimis osztályból ki hol lakik, jó néhány ikszünk lenne. Mégis nagyon sokan összegyűltünk egy röpke osztálytalálkozóra és megünnepeltük, hogy 25 éve érettségiztünk.



Örülök, hogy nem csak a FB-on láthattam a volt osztálytársaimat és a Tanárnőt, és örülök, hogy velem együtt senki sem öregedett az 5 évvel ezelőtti találkozó óta. 🙂





Mozgás összefoglaló (39. hét)


😉


H
K
SZE
CS
P
SZO
V
súlyzós (terem)
séta
séta
-
séta
-
-

A héten:  20.5 km.
2017-ben eddig összesen: 1536.35 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
38. hét itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha