2017. augusztus 30., szerda

Szerda: csippentés az alvásidőből (?)

4.45-kor keltem, hogy reggel meglegyen az edzés. Mivel kardio is volt utána, nem volt rövid. De péntektől nem érhetek be csisszre a munkahelyre, úgyhogy vagy korábban kelek, vagy külön veszem a súlyzós és a kardio részt, vagy délutánra kell tennem az edzéseket, ha akarom, ha nem.

Mila, suli cica. Olyan bújós-dörgölőzős, hogy képtelenség volt éles képet lőni róla.


Az első gondolathoz kapcsolódik:


A tankönyvek, amikből tanítok. Ebből négyet ismerek össz-vissz, a többi számomra vadi új. Nem fogok szakmázni, de talán a képről is látszik, hogy nem kevés (súlyra sem), és bizony a mennyiségével és súlyával egyenes arányos az időigényessége is (amire bedolgozom magam). Ehhez rengeteg háttéranyag is van (törvényben és egyéb módon meghatározott követelmények pl.). És számomra a legújdonságosabb: ebben az iskolában összevont szervezésű tanítás folyik, azaz egy tanórán nekem két osztálynak kell tanítanom. A lényeg: egy-két hónapig az alvásidőmből is le kell csippantanom, ami nagyon nem tetszik, de most ez van. Az edzéseket nem fogom elhagyni, fontos, hogy készüljek másnapra étellel, amit viszek magammal, és valamennyi pihenés is kell, ha más nem, egy fél órás kis szieszta.


Ha hazajövök a munkából, azt fogom csinálni, mint ma: hulla fáradt voltam (és ez még gyerekek, tanítás nélküli nap volt), de első dolgom volt dobozolni a holnapi kaját. Hamar megvan, de meg kell csinálni, nem halogatni, éjjel már kinek van kedve ezt pakolászni...

Furcsa, hogy "kénytelen vagyok" így szervezni az életem, miközben ez a gondolat kavarog a fejemben:

"Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő." Déri János

...

Mozgás összefoglaló (34. hét)



34. hét
H
K
SZE
CS
P
SZO
V


edzőterem
7.9 km
8.8 km
edzőterem
1.4 km
6.2 km
edzőterem
3.9km
1.2 km
edzőterem
0.6 km

A héten: 30 km.
2017-ben eddig összesen: 1360.45 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt

32. hét itt
33. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

Mai edzés: mell-hát ✅


No én kipattantam 4.45-kor. Csak így fért bele az edzés és a futás. A mai súlyzósat itthon csináltam, van annyi eszközöm, és még van elég súlytárcsám is, amit a rúdra/kézi súlyzókra pakolhatok.

- bemelegítés

- fekvenyomás 4x8
- fekvenyomás ferde padon kézi súlyzókkal 4x8
- áthúzás 2x15
- tárogatás 2x15
- felhúzás 4x8
- döntött törzsű evezés 4x8
- lehúzás csigán 4x8

- nyújtás

+ 40 perc interval kardio


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha