Magyarország 1., este, otthon

Reggel A. iszonyatosan nyűgös volt, akaratos, követelőző. Hiába mostam meg és csavartam be a haját tegnap, addig hisztizett, míg a hazaindulás előtt negyed órával megmostam és becsavartam a haját. Újra. Amint rátettem a szárítósapkát, megérkezett a busz. Két szót váltottunk a váltótársammal, aztán már a buszban ültem. Végre.

Jó kis csapat volt, M-val ökörködtünk Bábolnán.

     

Nyolc emberke két heti cuccal: a busz sokszor így néz ki, de a kemény munkával letelt etap után ezt már mi is csak a fotón láttuk, elhihetitek, hogy hulla fáradtan senkit nem igazán érdekel, rend van-e, amíg hazaérünk.

Az üvegben kóla van, de mi borosüvegnek hívtuk és jót nevettünk ezen (is). Hazafelé sokszor kicsit "megbolondulunk" a fáradtságtól. M-val megbeszéltük, hogy ha legközelebb együtt utazunk haza, igazi buli lesz, pezsgővel, pálinkával :)

     

Majd Pakson is folytattuk.

Itt készült életem egyik főműve, egy cicás szelfi, amin nincs rajta a cica feje, az enyém se, viszont megvan egy lábam meg a hajam vége. :)

Ugyanilyen citromdíjas a pályáról leérő naplementés fotóm. Pedig tényleg szép volt. :)

Jó időt futottunk, jó hangulatban utaztunk, H. biztonságban hazahozott minket.

Itthon...

Két hete vártam már, M., A., T., telefonok a családdal, csönd, nincs tévé, nincs A., beszélhettem -és mondtam is, csak meséltem, meséltem-, nincs bébifon, nincs pisiszag, nem KELL takarítani, lehet csak úgy lenni, ülni és nézni ki a fejemből (...).

Nem vettem elő a listát, amit már kint összeírtam az itthoni teendőkről. Csak kipakoltam a pár mosnivalót, a többi holnapig ráér. Most minden ráér. Itthon vagyok. Nem gondolkodok. Nem tervezek. Ma nem. Csak alszom egy nagyot. A. nélkül, bébifon nélkül, órabeállítás nélkül, figyelem nélkül. Ma csak pihenek. Ma -kicsit önző módon, de csak ma- kicsit én vagyok a fontos. Csak pár órára. Csak amíg egyszer alszom egy jót. Aztán holnap indulhat a mandula. Itthon. Végre itthon.

Magyarország 1., reggel, még Ausztriában

(Érdekes ez: az első szabadnapot az ember Ausztriában, munkával kezdi, ami ugyanúgy megy, mint minden itteni munkanapon, egészen addig, amíg meg nem érkezik a váltás. És az első szabadnap gyakorlatilag eltelik az utazással.)

Nyolcadika van, este fél 11. Most tettem le A-t aludni. Bezártam az ajtót, a kulcsot zsebre tettem biztonsági okokból. Megvárom, amíg A. elalszik: egész gyorsan megy, az esti gyógyszeradag "kiüti" annyira, hogy hamar álomba merüljön. 

Ülök a szobámban, a csomagomat nézem. Holnap reggel kivihetem végre a kapuhoz. Örülök, hogy mehetek haza, még akkor is, ha fáradt vagyok és igazán nem sikerül teljes szívvel örülnöm emiatt. Azért a nap folyamán párszor elkurjongattam a "yesss"-t és hogy "megcsináltad", meg hogy "holnap hazamegyek". 

A. lánya este elhozta a fizetésemet és elmondta, hogy mindegy, mit és hogyan főzök, mert az anyukája dicséri a főztömet, így aztán ő sem kritizálja. Én itt tanultam meg igazán, hogy nem kell betojni mások rossz véleménye miatt. Tudom, hogy tudok főzni, otthon is ízlik mindenkinek, eddig minden munkahelyemen elégedettek voltak vele(m), A. főleg a leveseimet imádja, tehát nem vettem magamra a lánya kritikáit. Fölösleges.

Sok mindenen jár a -lestrapált- agyam, de hallom a bébifonon, hogy A. elaludt. Letusolok hát, aztán elteszem magam az utolsó, remélem, nyugodt éjszakára.

Reggel vár még rám egy mosás, öltöztetés, takarítás, reggeliztetés, gyógyszerezés. Persze csak a reggeli korty kávé után.

Kiviszem a szemetet, áthúzom a váltómnak az ágyneműt, aztán várok a buszra. Beszállok, és reményeim szerint alszom hazáig.