2019. május 23., csütörtök

Ezerszer vs egyszer

fotó


"Életre szóló leckét kaptak diákjai egyszer Albert Einsteintől, a matematika és a fizika 20. századi ikonikus alakjától, aki megújította és modernizálta azt, ahogy a minket körülvevő világra tekintünk. Óriási hibát vétett, de mint kiderült, nem véletlenül…
Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat:

1×9=7
2×9=18
3×9=27
4×9=36
5×9=45
6×9=54
7×9=63
8×9=72
9×9=81
10×9=90

Neked is feltűnt ugye, hogy valami nem stimmel? Hát a közönség is kiszúrta az első pillanattól fogva: az első szorzást elrontotta! Szörnyű vétkéért aztán nagyon ki is nevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak:biztosan hülyül már az öreg!

Azonban ő megfordult és a következőt mondta:

Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam. Ez tehát a lecke:

A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!”

2019. május 22., szerda

Kincs


Kincs. 1909-es berlini kiadású Thomas Mann: Buddenbrooks. Nem semmi kihívás, megpróbálom elolvasni.

Kihívás


Néha hatalmas nagy a kihívás. Ilyenkor kell elővennem a tudatot: valakinek van velem egy terve és fogja a kezem.

2019. május 21., kedd

Hiányzik a természet

Imádok a természetben lenni. Napi szinten hálát adok azért, mert habár panelban lakom, lakótelepen, és városban, Mohács fantasztikusan zöld, ezer fa, rengeteg park, virágos területek, még a panelrengetegben is elvesznek az épületek a szebbnél szebb és magasabbnál magasabb fák között. Sokszor felejtem magam a teraszon, könyöklök és csak nézelődöm, figyelem a madarakat, hallgatom az éneküket, megkeresem, hol kopácsol a harkály. Figyelem, ahogy a fészkükhöz szállítják az építőanyagokat, és csodálom őket. Csodálom, hogy ők még a természet részei. Minden egyes megnyilvánulásukkal harmóniában vannak a létezéssel. Annyit esznek, amennyit kell, a fészeképítéssel sem szennyezik a környezetet, teszik a dolgukat, és a sokféle madárfaj békésen megfér egymás mellett. Az arborétumom zöld, a csodás fűzfa sok minden túlélt már, de ott áll, és idén akkorát nőtt, hogy egy ága már a teraszomra is beér.

Ez csak pár, idei, májusi természetkép:










Nagyon szeretek kint lenni, érezni a napot, az esőt, a szelet. Érezni a fák illatát, a földét eső után. A napfényt, ahogy átmelegítenek a sugarak. Figyelni a mókusokat (...).

Szeretek túrázni, imádom az erdőt, a hegyeket.

Csak néhány:



Óbánya (ez az egyik kedvenc erdőm)




Mecsek (télen is)




...


Mindenkinek mondom, aki meghallgat, hogy nagyon rossz az út, amin járunk. Mindenkinek mondanám, de senkit nem érdekel. Én érzem magamon. A bezártságot az épületbe, a friss levegő és a napfény hiányát, a neon világítás nem csak a szememet bántja. Körülnézek itthon: beton épület, első emelet, semmi kapcsolatom a földdel; műanyag benti papucs, műanyag ruhák; vegyszerkezelt bútorok, szintetikus anyagok; tisztítószerek, kemikáliák. Már csak három növényke van a lakásban, ők is nehezen bírják. Mesterséges világítás. Mert a napom sokszor napfelkelte előtt kezdődik és rendszerint jóval naplemente után ér véget. Ha nem használom, kihúzom a wifimet, no de attól még (pillanat, megszámolom) 11 (!!!) éjjel-nappal működő wifi szennyezi a légteret... És mobiltelefonom van. Van mikro, igaz, ritkán használom. Száz konnektor, hosszabbító. Nincs is semmi természetes anyag. De ha megnézem a munkahelyemet: mindenki hülyének néz, amikor néha hangosan is kifakadok az állandóan bekapcsolt wifi miatt. Márpedig keményen kiépítették. Pedig gyerekek (is) töltik ott napjaik nem kis részét. Neon világítás. Túl meleg a termekben. És nagyrészt bent vagyunk. Nekem felüdülés, amikor kint van a tesi vagy kiviszem őket más órán, sokszor úgy érzem, megfulladok a tanteremben. Ráadásul minden elektronikusan megy, a napló, az e-mailek, a tanfolyamok nagy része, köteleznek az ülésre, a net használatra, és sorolhatnám. A digi táblát még nem is említettem. Maga az épület a sok mesterségessel leszívja az energiámat, sokszor annyira fáradt vagyok a munka végén, hogy alig tudok kivánszorogni az autóig.

(Az oktatási rendszerbe bele sem kezdek. Nagyon sematizálva az "újításokat": mintha egy trabantba beszerelnénk az ülésfűtést, és emiatt kitennénk az elejére a csibelábat...)

Minden korántsem panasz. Szinte mindenkinek magától  értetődnek a technika vívmányai, amik persze, hogy lehetnek hasznosak is, de a mindent elsöprő fogyasztói társadalom és a média hatalmával eléri a célt: az emberek nem gondolkodnak, fel sem fogják, mit művelnek-művelünk magukkal, lényeg, hogy vásároljanak, legyenek betegek, hiszen abból van a haszon, a multik és a gyógyszeripar röhög a markába.

Ez a társadalom, amiben élünk, egy roppant kényelmes dolog. Készen vehetünk ételt, (itt még) van mit inni, az otthonaink (még) biztonságosak, pénzért (szinte) mindent meg lehet venni, az interneten (szinte) bármit azonnal megtalálunk, megrendelhetünk... A kisujjunkat sem (ha pl csak a jobb mutatóujjal gépel valaki) kell megmozdítanunk. Ennek a kényelemnek viszont sokszor hatalmas ára van.

Ha létezne egészséges táplálkozás (de szennyezett a talaj, a víz, a levegő) és száz százalékban betartanám, ha figyelnék a cirkadián ritmusomra, ha sokat lennék a természetben, emellé megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás lenne a mindennapjaimban, akkor is nagy esélyem van megbetegedni éppen a civilizáció nagy vívmányai miatt. Például wifi. Vagy a tápanyagot nem vagy alig tartalmazó "élelmiszeretk". De szinte egyedül vagyok ezzel (is) a környezetemben, hiszen mindenki örül rajtam kívül pl. a wifinek a buszon, az iskolában, a parkokban, a free-wifiknek a városok szinte bármely pontján. Szóval tehetek-tehetünk magunkért szinte bármit, rengeteg dolog van, ami rajtunk kívül álló, amin nem változtathatunk. 

A legtöbben nem hallják meg, amikor ilyenekről beszélek. Vagy nem akarják meghallani. Nem értik. Hülyének néznek, összeesküvés-elmélet-gyártónak, okoskodónak. Vannak időszakok, amikor sokáig tudatosan nem is hozok fel ilyesmi témákat. Hiszen falra hányt borsó. Aztán megint előtör belőlem. Kicsit kuszán, de egy részét kiírtam magamból, ennek a bejegyzésnek csupán ennyi volt a célja. Be is fejezem egy volt kedves kollegám, Piri néni egyik kedvenc filmes idézetével: "Gondolkodjunk, Béláim, gondolkodjunk!".


Kanállal ássuk a saját sírunkat - Hatvani Galina

.


2019. május 19., vasárnap

20. heti összefoglaló

1. hét összefoglaló itt
2. hét összefoglaló itt
3. hét összefoglaló itt
4. hét összefoglaló itt
5. hét összefoglaló itt
6. hét összefoglaló itt
7. hét összefoglaló itt
8. hét összefoglaló itt
9. hét összefoglaló itt
10. hét összefoglaló itt
11. hét összefoglaló itt
12-13. hét -
14. hét itt
15-16. hét -
17. hét itt
18. hét -
19. hét itt

Az áprilisom teljes mértékben így telt. Sőt a szám a hónap végén még emelkedett is.


Olyan dolgok történtek, amiket magam sem, vagy csak nehezen hinném el, ha valaki nekem mesélné. Úgy konkrétan hiába terveztem el a legapróbb dolgot is, még az sem jött össze. Aztán már semmit nem terveztem, elegem volt, feladtam, igyekeztem lépést tartani magammal, na az sem volt túl eredményes.

Áprilisban iszonyat össze-vissza ettem. Éreztem is magamon. Aztán először ezt is feladtam: fánkon fogok élni és ezer kilósra hízok!- ez sem érdekel! Ó, dehogy nem... De a felkúszó kilók és a mérleg látványa messze eltörpül valami mellett: nem mindegy, hogy érzem magam, ha van akármekkora apróság is, amit megtehetek magamért. 

Kerestem valamit a neten és totál véletlenül belebotlottam egy régi blog-bejegyzésembe. Mintha valaki más írását olvastam volna. Az a nő ha nem is volt tele energiával, de mégis majdnem minden nap mozgott. Edzőterembe járt. Nem keresett kifogásokat. Előre dobozolta a napi betevőjét. Tök jó ötletei és receptjei voltak. Jesszus, azért annyira régen nem volt ez, hogy ekkorát változzak, hogy most magamra sem ismerek!! Nem agyaltam ezen (sem), mindez csak átsuhant az agyamon. És nekem ezek az átsuhanó gondolatfoszlányok mindig helyes utat mutatnak, de csak valahol mélyen belül, először sokszor nem is jut el a tudatomig.

Kellett pár nap, amire megérett a gondolat. Egyik reggel munka előtt kinyitottam a hűtőszekrényt. Elővettem a mappát és főztem jó néhány tojást. Hogy az minden eshetőségre jó lesz bármelyik étkezésnek, ha lusta lennék készülni, vagy ha épp közbejön valami. Láttam reggel, hogy van a fagyóban hal. Szuper, vacsorára sült hal lesz. És majdnem minden nap azt is ettem. Sőt hazafelé salátát is vettem, és -habár nem szeretem a zöldséget, de azért megeszem, meg a hal magában azért nem olyan nagy szám- salit ettem a vacsorához.

Egész héten nem ettem mellé (=nem ettem olyasmit, amit nehezen vagy nem tud feldolgozni a szervezetem), és láss csodát: legalább fizikálisan sokkal jobban voltam mint előtte.




Heti haladásom 18km, eddig idén összesen 822km-em van.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2019. május 18., szombat

Szombat

A sok-sok napja tartó esős, szürke napok után ma egyszerűen tökéletesen gyönyörű volt a reggel.


Nagyon szerencsés vagyok, amiért habár lakótelepen, panel épületben lakom, mégis minden csupa zöld (ez egyébként Mohácsra szerencsére nagyon jellemző), a fák mögött szó szerint nem is látszanak a betonförmedvény épületek.


A teraszom melletti érdekes fészekben három fióka lakik. Ma sikerült őket megörökítenem.



A teraszon a petrezselymem is burjánzik.


Hőgyész, anyuéknál. Mesés, illatos rózsák.




És végre Cicmó. Nagyon régen láttam már. Mellette lenni, megsimizni, érezni-hallani, ahogy dorombol: kész boldogság.



Sikerült elérni szakembert, aki bevállalta a méheimet. A körülményeket megismerve azt mondta, ki kell füstölni őket. Azt hittem, leejtem a telefont. Hétfőn jön. Remélem, ha idejön és látja, megoldható lesz máshogy. A méhek hasznosak. Fontosak. Meglehetősen magam alatt vagyok és a szívem szakad meg értük. Miért pont ide kellett költözniük...


2019. május 17., péntek

Kettő és egy éve, avagy terasztól jobbra és balra

Pontosan két éve ezen a napon munka előtt futni voltam. Előző este dobozoltam. És okosan ettem.
Hogy hogy volt ez rá két évre, azaz ma? Munka előtt elpakoltam, elmosogattam, felsöpörtem. Előző este főztem egy mappa tojást, most ez a leggyorsabb módja a dobozolásnak. Abból tettem hármat egy zacskóba reggelire. És okosan ettem (egyébként egész héten).

Majdnem pontosan két éve (május 22-én) véletlenül a futócipőmben mentem dolgozni. Emlékszem, mennyire tetszett a gyerekeknek, és arra is, mennyire kényelmes volt egész nap abban trappolni. Az a nap óta vagy futó- vagy túracipőben dolgozom.

2017-ben a 20. héten 945km-em volt, tavaly 764, most a 20. héten 804km haladásnál járok.

Már ötödik éve lakom az arborétumomban. Fák, röpködő bogarak, madarak. Rigó, cinke, bagoly, harkály... Idén kaptam a terasz mellé jobbra egy méhrajt.



Napok óta figyeltem egy rigót: leszáll csőrében bogárral a teraszom előtti fűzfára, onnan szorosan a fal mellett elrepül. Ma utánanéztem, hova, talán látom a fészkét. Nem fogjátok elhinni: a teraszom bal oldalán a falban van a rigófészek! Eddig két fiókát láttam csőrtátogatva a lyuknál, persze mire lefotóznám, behúzódnak. De a lyukat azért lefényképeztem.


Sőt lentről látni: a nagyszoba falnál kívül van egy másik fészek is a falban. Bent büdös bencék, legyek, volt már denevérem is, azt hiszem, lassan beépülök az arborétumba. Vagy az belém? :)

2019. május 16., csütörtök

Szívem csücske 2.

Tavaly Nagypallon tanítottam, szerveztem egy német népismeret kirándulást Geresdlakra.
Idén Babarcon tanítok, szerveztem egy német népismeret kirándulást Geresdlakra. :)
Tavaly nagyon meleg volt, idén nagyon hideg. De az időjárás kegyes volt hozzánk: ma végre nem esett az eső.
Csak ismételni tudnám magam, így ide linkelem a tavalyi bejegyzést.

Idei pár kép: