Csütörtök

Elméletileg naplónak indult a Boszorkánykonyha, a virtuális naplómnak. Sokáig voltak időszakok, amikor napi szinten, tényleges napló jelleggel írtam, jó ideje már nincs így, talán főleg ebben az évben maradtak el a naplószerű bejegyzések. C'est la vie.

Nem panasz, hanem tény. Fáradt vagyok. Lelkileg. Iszonyatosan fáradt.

Ha az ember elfárad fizikailag, kellemetlen, tud fájni is, de aztán elmúlik. Ha lelkileg fáradt, az is kellemetlen, az is tud fájni, viszont sajnos átvetül a fizikai síkra és először csak apróbb, majd nagyobb kellemetlenségeket okoz, aztán jönnek a komolyabb megbetegedések is. Ha megengedjük.

Hát én elfáradtam. Lelkileg. Elsősorban azért, mert a munkámat értelmetlennek találom, mindennapos szélmalomharcnak. Fölöslegesen. Vagyis ez így nem igaz: a fizetésért csinálom. Miközben az ember bármit tesz, az nem jó. És itt pontot is teszek a dolog végére, mert szót sem érdemel. Nem tudom -és már nem is akarom- megváltoztatni az oktatási rendszert, a társadalmat és a zuhanórepülését. Egyetlen dolgon változtathatok: a hozzáállásomon.

Ez végül is nem új téma, de a mai nap után tetőzött bennem. Úgy jöttem haza, hogy teljesen üres voltam. És annyira fáradt, mintha szenet hordtam volna egész álló nap.

Az idei év rendesen sűrű, a tanév is sokkal nehezebb a tavalyinál. Idén már voltam elhanyagolt betegség miatt (mert ugye dolgozni kell) a halálomon és másfél hétig táppénzen. Ma délelőtt éreztem, hogy jobban fáj a vállam a szokásosnál. Sőt a bal oldalon is. Később szúrt a derekam, a hátam. A nap végére tudtam: ezek jelek, és bizony itt csak azon a bizonyos hozzáálláson tudok változtatni. Amit eddig csak próbáltam. De most eldöntöttem: megfogadom Yoda mester szavait és nemcsak próbálom, hanem meg is teszem. És ezt sem ragozom tovább.

A változás-változtatás következő lépcsőfoka -sajnos- egyértelműen az anyagiak függvénye. És ez hatalmas lépést kíván. De erről majd akkor, ha aktuális lesz.